Elhunyt 94 éves korában Lusztig Éva (Chava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a…
A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában 3.rész
A kovász (6) sajátossága az, hogy rövid idõ alatt nagy tömegû tésztát teljesen megkeleszt. „Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.” (Gal. 5,9 – Károli) Nagyon jól leírható vele az, ahogy a bûn megrontja, és teljesen tönkre teszi az ember életét. „Nem tudjátok, hogy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? Tisztítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek annak megfelelõen, hogy kovásztalanok vagytok. Hiszen a mi pászkabárányunk is megöletett már, a Krisztus. Ezért ne régi kovásszal ünnepeljünk hát, ne is gonoszságnak és rosszaságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságával.” (1 Kor. 5,6-8 – Csia)
Jesua (Jézus) is tanít arról, hogy mi a kovász. „Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérrõl mondtam néktek, hogy õrizkedgjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!? Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától õrizkedjenek.” (Mát. 16, 11-12 – Károli) „Mindenekelõtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás.” (Luk. 12,1b – Károli)
6 A Tanach (Ószövetség) tiltja azt, hogy a pészahi áldozatot kovászos mellett mutassák be. „Ne mutasd be kovászos kenyéren a nekem szentelt áldozat vérét és ne maradjon a nekem szánt ünnepi áldozat hája éjjelen át reggelig.” (II. Móz. 23,18 – Hertz)
Az áldozat bemutatással kapcsolatos törvények mellett (pl. III. Móz. 2, 11; 6, 16-17; V. Móz. 16, 3) találkozunk az Tanachban (Ószövetségben) is a kovásszal úgy, mint a bûn, engedetlenség szimbólumával (Hós. 7,4; Ámós 4,5).
A farizeusok álszentsége és tudománya mellett óv Jesua (Jézus) Heródes világiasságától, politikai taktikázásától is. „És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”(Mk. 8, 15 – Károli) A pészah elõtt a kovász eltakarításában felismerhetõ még valami, amit igazán az Újszövetségben nyitott ki, tett érthetõvé az Örökkévaló. A kovász eltakarításának külön szertartása van. Általában nagytakarítás elõzi meg az ünnepet, tehát a házat kitisztítják, rendbe rakják az elõzõ napokban. Az este elérkeztével (Niszán 14-én) körüljárják még egyszer a házat a padlástól a pincéig. Keresik a falrepedésektõl, a legeldugottabb sarkakig mindenhol a kovászos ételt, vagy annak maradékát, morzsáját. A talmudi bölcsek a kereséshez mécses lángját ajánlják. A fáklyát lobogó fénye miatt nem tartják alkalmasnak a kutatásra. Miután befejezõdik a keresés, a ház tulajdonosa hangosan lemond mindarról a kovászos ételrõl, ami még tudtán kívül a házában maradt. A következõ nyilatkozatot, a megsemmisítési nyilatkozatot (a bitult) mondja el: „Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – miután nem láttam és nem semmisítettem meg -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendõ, miként a föld pora.”
Miután már nem õ a tulajdonosa a házban véletlenül bennmaradt, megbúvó kovásznak, teljesen tisztának mondható a ház, mely készen áll az ünnepre. Nehezen érthetõ meg józan ésszel, hogy miért este, sötétben keresik a kovászt. Ha valaki takarít egy házat, azt rendszerint nappali fénynél teszi. Este nem látható jól a piszok, jobban elbújik a kovászos étel is. Ráadásul egy mécs fénye egyáltalán nem fogható a nappali fényhez. Ha igazán alapos kutatást akarunk végezni, akkor be kell látnunk, hogy keveset látni mellette. A hagyomány mégis évszázadokon át ragaszkodott az esti kovász utáni kutatáshoz, és ahhoz, hogy azt mécsláng mellett kell végezni. Magyarázatul a Talmud csupán Igéket hoz fel: “És lesz abban az idõben, hogy kikutatom Jeruzsálemet mécsekkel…” (Sof. 1,12 – Kecskeméthy)
A másik Ige, amelyet a Talmud magyarázatul ad, azonban sokkal nagyobb távlatokba helyezi ezt a látszólag értelmetlen szokást: „Az emberi lélek az Úr mécse; mely a bensõ egész mélységét kutatja.” (Péld. 20, 27 – Kecskeméthy) Az a mécses, amely átkutatja a házat a mi lelkiismeretünk. Ez világít be a szellemi házunk, a testünk, elménk legrejtettebb zugaiba – a padlástól a pincéig. „…a bensõ egész mélységét kutatja.” Nekünk, Jesuában (Jézusban) újjászületett hívõknek, ugyanígy végig kell kutatnunk a házat a mécsessel, a lelkiismeretünkkel. Csak ezután járulhatunk a pészahi utolsó vacsorán megalapított Úrvacsorához. Hasonlóképpen ahhoz, hogy a zsidóság csak a ház megtisztítása után vehetett részt a pészahon. Pál írja, hogy megtisztulva kell ennünk az Úr testét, és innunk a vérét. „… aki az Úrhoz méltatlanul eszi a kenyeret és iszik a pohárból, vétkezik az Úr testével és vérével szemben. Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérbõl és igyék a pohárból.” (I.Kor. 11, 27-28 – Károli) Isten tehát nekünk is mondja az Úrvacsora elõtt: „… kovász ne legyen található házaitokban…” (II. Móz. 12, 19 – Hertz) Sõt, ha vétkeinkre, nem tudatosan elkövetett bûneinkre kérünk bocsánatot az Úrvacsora elõtt, ugyanúgy járunk el, mint az a zsidó, aki minden kovászos tulajdonjogáról lemondott, ami véletlenül a házában maradt. Hogy a tudtán kívül házban maradt kovász ne számíttassék be, és teljesen tiszta és szent legyen a ház. „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bûnöktõl tisztíts meg engemet.” (Zsolt. 19,13) „Kovászos kenyér fölött ne ontsd ki áldozatom vérét…” (II. Móz. 34, 25 -Hertz) „Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérbõl és igyék a pohárból.” (I.Kor. 11, 27-28 – Károli)
A megjelölt idõ:
Az ünnepekrõl általánosságban véve lehet úgy beszélni, mint megjelölt, meghatározott idõkrõl. Ha a Tóra héber szövegét nézzük, akkor Isten valójában nem is ünnepeket adott a zsidóságnak és az emberiségnek, hanem kijelölt idõket, idõpontokat. A héber szó – amit általában ünnepnek fordítanak – ugyanis kijelölt idõt, idõpontot jelent. Jesua (Jézus) egész szolgálata során látjuk, hogy az Atya akaratában járt. Az Általa adott rend, szellemi terv szerint élt. Azt mondta, amit az Atya mondott neki: „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.” (Ján 12, 49 – Károli). Azt cselekedete, amit Isten rendelt számára, ezért imádkozhatott így megfeszítése elõtt: „…elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (Ján. 17,4 – Károli) Jesuáról (Jézusról) elmondhatjuk, hogy a kijelölt úton járt, a számára adott idõkben az elrendelt cselekedeteket végezte el. Mégis a pészah ünnepe Jesua (Jézus) teljesen átadott életében is egészen kiemelkedik, és egy olyan elõre elrendezett eseménysort mutat, ami Messiás életében is egyedülálló.
Jesua (Jézus) így szól, mikor érzi az idõ eljöttét: „Eljött az óra, hogy megdicsõíttessék az embernek Fia” (Ján. 12,23). Az elrendelt idõrõl, a világ teremtése elõtt elrendelt óráról beszél. A szavaiból látszik, hogy a pészahi napokban mindennek meg kellett lennie, és mindennek a maga idejében kellett meglennie úgy, ahogy meg van írva. Mindennek a maga rendjében kell végbe mennie, hogy a helyére kerülhessen minden. A tanítványai szétszéledése elõtt is így fogalmaz a Messiás: „Ímé eljõ az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok…” (Ján. 16,32 – Károli). A fõpapi imában pedig: „Atyám, eljött az óra…” (Ján. 17,1 – Károli).
Beszédesek Jesua (Jézus) rendelkezései is. Elrendelt helyeket látunk, és elõre tökéletesen elrendezett körülményeket, amelyeket Jesua (Jézus) egészen különös módon hoz a tanítványai tudtára. Pészah készülõdéskor így rendelkezik:
„Erre két tanítványt küldött el és ezt mondta nekik: „Menjetek el a városba, majd találkoztok egy emberrel, aki vizes korsót visz, kövessétek azt. Ott, ahová bemegy, mondjátok meg a gazdának: A Tanító kérdezteti: Hol van az én szállásom, ahol tanítványaimmal a pászkabárányt megehetem? Az erre egy nagy felházat fog mutatni, mely felszõnyegezve készen áll. Ott készítsétek el nekünk!”
A tanítványok elmentek, megérkeztek a városba, és úgy találták, ahogy az Úr megmondta nékik. Aztán elkészítették a pászkabárányt.” (Mk. 14, 13-15 – Csia)
De még a pászkabárány elkészítése elõtt a jeruzsálemi bevonuláshoz szükséges szamarat is úgy hozza elõ Isten, mint egy különleges, elkészített eszközt. Ez a szamár, amelyen még ember nem ült, ilyen elkészített eszköz is volt. Akkoriban Izraelben a híres rabbiknak egy bizonyos területen volt joguk arra, hogy bármilyen szállítóeszközt megszerezhettek, csak annyit kellett mondaniuk: „A rabbi követeli!” Ezért utasítja Jesua (Jézus) is úgy a tanítványokat, hogy „…csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk!”
„Mikor Jeruzsálemhez közel jutottak s az Olajfák hegyére, Betfagéba elérkeztek, akkor Jézus elküldött két tanítványt. „Menjetek a szemközt levõ faluba – mondta nekik – s ott azonnal leltek egy megkötött szamarat és vele csikaját. Oldjátok el azokat és vezessétek hozzám. Ha pedig valaki valamit szólna nektek, csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk! Azonnal el fogja bocsátani õket.” (Mt 21, 1-3 – Csia)
Azt írja Máté, hogy „Azért történt ez így, hogy beteljesedjék a prófétán át szólt ige: „Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod érkezik hozzád szelíden, szamárháton, járomba tört állat csikóján ülve.” (Mt. 21, 4-5 – Csia)
A szamár és sok más eszköz és körülmény azért volt elõkészítve, hogy beteljesedjék számtalan prófécia. Ez a megváltás pészahjának egy másik sajátsága. Az elrendelt idõt beteljesült próféciák sora jelzi. Több száz év próféciái, amiket Isten különbözõ szolgái szájába adott, hirtelen néhány nap, sõt néhány óra alatt elkezdenek megelevenedni. Földindulásszerûen elkezdenek beteljesedni a próféciák.
Nemcsak a Bárányra vonatkozó jövendölések lesznek valósággá, hanem az események szereplõi, néha a legjelentéktelenebbnek tûnõk is próféciákat töltenek be. Legtöbbször a tudtukon kívül. A esemény sorozat teljes elõképe megtalálható az ószövetségi próféciákban.
A táblázat David H. Stern Zsidó Újszövetség kommentárja (Jewish New Testament) alapján (79-80. oldal) készült.
Az írás a pécsi Immánu-EL Közösségben készült
Felhasznált Bibliafordítások:
– Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák);
– Csia Lajos Újszövetség fordítása (A puszta létnél többet);
– Károli Biblia;
– Kecskeméthy István Bibliafordítása.