Skip to content

Széder est – az utolsó vacsora 3. rész

Van az utolsó vacsora leírásában két Ige, amelyek azt mutatják, a pészahnak még be kell teljesednie. A Messiás e szavainak jelentõsége is a Széder este lefolyásának ismeretében körvonalazható jobban. „Akkor így szólt hozzájuk: „Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielõtt szenvednék, ezt a pászkát elköltsem veletek. Mert azt mondom nektek, hogy többé nem eszem abból, amíg az az Isten királyságában el nem jut a teljességre.” Azután a poharat fogta meg, és hálát adván így szólt: „Vegyétek ezt és osszátok el egymás között. Azt mondom ugyanis nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szõlõtõkének gyümölcsébõl addig, amíg az Istennek királysága el nem jõ.” (Lk.. 22, 15-18 – Csia) Jesua (Jézus) szavai szerint be kell teljesülnie a pészahnak, el kell jutnia a teljességre. A szinoptikus evangéliumok mindegyikében szól Jesua (Jézus) arról, hogy csak akkor iszik majd a szõlõ gyümölcsébõl, ha az Istennek királysága, Atyja országa eljön. Jesua (Jézus) csak ott akar inni a szõlõ gyümölcsébõl a tanítványaival. „…nem fogok inni addig a napig, melyen majd veletek együtt annak új termésébõl fogok inni Atyám királyságában.” (Mt. 26, 27b – Csia)

Tovább olvasom

Széder est – az utolsó vacsora 2. rész

A Széder este alatt négy pohár bort kell elfogyasztani. Részben e négy pohár adja meg a szertartás menetét. Mindegyik pohár egy „állomást” jelent a szertartásban. A poharak kiürítése elõtt a hagyomány szerint mindig áldást mondanak, hálát adnak az Örökkévalónak. Az elsõ poharat követõ kelyheknél ez a következõképpen hangzik: Baruch Atah Adonai Elohénu Melech háolám bori pri hágáfen. (Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ királya, aki a szõlõ gyümölcsét teremti.) Ahol Jesua (Jézus) az utolsó vacsorán poharat emel, ott rendre olvasható, hogy áldást is mondott (hálát is adott) elõtte: „Aztán fogta a poharat, hálát adott, odaadta nekik, s azok mindnyájan ittak belõle. „Ez az én vérem – mondta nekik –, a szövetség vére, mely sokakért ontatik ki.” (Mk 14, 23-24 – Csia)Minden bizonnyal ez a hálaadó áldás hangzott el a megváltás elõtti Széderen is, mert Jesua (Jézus) következõ mondatából (25. versben) kitûnik az áldás szófordulata: „Bizony azt mondom nektek, hogy nem iszom a szõlõtõkének gyümölcsébõl többé addig a napig; amíg az Isten királyságában újra nem ihatok belõle.” (Mk 14, 25 – Csia)

Tovább olvasom

Széder est – az utolsó vacsora 1. rész

A pészah hosszas elõkészületek után a pászkabárány feláldozásával és elfogyasztásával kezdõdik meg. Ma mindez a Tórában és a hagyományban elõírt rendben folyik le a Széder esten. „Az elsõ hónapban, a hónap tizennegyedikén este van az Örökkévaló peszachja.” (III. Móz. 23, 5 – Hertz)

A Széder szó rendet jelent. Ez arra utal, hogy elrendelt, parancsolt rendben, szertartásban folyik le az este az elõírt ételek elfogyasztásával. Az estet ma a hagadából (1) vezetik le, melynek jelentését az elbeszélés szóval szokták leginkább visszaadni. Ezt a könyvet kifejezetten erre az alkalomra szerkesztik meg. Pontosan le van írva a hagadában, hogy mit hogyan kell tenni, mit mikor kell elfogyasztani, és mondani. A hagada alapján beszélik el az Egyiptomból való szabadulás történetét is. A Tórában erre az ünnepre parancsolt ételek közül napjainkban már nem eszik meg a pészahi bárányt a vacsorán, mert a jeruzsálemi Templom lerombolása után egyáltalán nem mutatnak be áldozatot. Az ünnepre elrendelt bárányokat nincs hol feláldozni, így kimarad a pászkabárány elfogyasztása az ünnepbõl. (2)
Az utolsó vacsora egy Széder est keretében zajlott. Az eseményei követik a zsidók által ma is megtartott Széder menetét.
Tovább olvasom

A peszachi bárány – Isten Báránya 2. rész

A zsidó családok, akik ott voltak a megváltás pészahján, vagy akik késõbb szereztek tudomást errõl, jól tudták, hogy mit jelent az, hogy a Bárányt (mai idõ szerint) délelõtt 9 órakor áldozták meg. Ez pontosan beleilleszkedett abba a gyakorlatba, amit folytattak. Estére el kellett készülniük, hiszen a parancsolat szerint (II. Móz. 12, 6) ekkor már kész kellett lennie a vacsorának, hogy a családok Széder esti asztalhoz ülhessenek.   Az Örökkévaló azonban nemcsak az áldozatbemutatás idejével adott jelet a népnek, hanem ezen a napon teljesült be az Ámosz próféta könyvében több száz éve megírt prófécia is: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.“ (Ámós 8,9) A Messiás halálakor – pontosan délben – elsötétedett az ég.
Jesua (Jézus) azért született meg testben, hogy a világ világossága legyen. Ahogy pedig az Írás mondja: „És a világosság a sötétségben fénylik…“ (Ján. 1,5). A kereszten azonban ráhelyezte az Örökkévaló a bûneinket, és elfordult Tõle, és Jesua (Jézus) nem világíthatott. Ahogy az Õ fénye kihunyt, az egész világ sötétségbe borult.

Tovább olvasom

A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában 1.rész

A zsidóság a pészah ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelrõl mint szabad néprõl. Izrael népének története a pészahhal kezdõdik.
Hasonlóképpen Krisztus Testének története is a megváltást elhozó pészahon kezdõdik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:
– az ószövetség pészahján a választott nép a bárány vére által,
– az újszövetség pészahján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsõszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsõszülöttei maradtak életben.
Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptõl, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az õ fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettõl a néptõl az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelõen élt vagy sem. Isten öldöklõ angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon. Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)

Tovább olvasom
Back To Top