TU BISHVAT

Svát hónap tizenötödike azaz tu bisvát, a fák újéve a Misna szerint (Ros hásáná I,1).

A fák újéve (ros hásáná leilánot), mert Izraelben e naptól számítják a gyümölcstermő fák tizedével kapcsolatos előírásokat a három vagy az idősebb fák esetén.

És midőn bementek az országba és ültettek bármilyen gyümölcsfát, hagyjátok érintetlenül a gyümölcsét; három évig legyen számotokra érintetlen, ne egyétek meg. De a negyedik évben minden gyümölcs szent legyen hálaadásra az Örökkévalónak, és az ötödik évben ehetitek a gyümölcsét, hogy szaporítsa nektek a termést. Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.” 3M.19,23-25.

A fák ünnepének (hág háilánot) is nevezik, mert Izraelben ekkor kezdődik a fák rügyezése, némelyek virágzása (például a mandulafa) is. A fák új életre kelnek, ez újjászületésük napja, miként e nap az izraeli parlament, a Kneszet születésnapja is.
1949-ben tu bisvát napján nyitotta meg Hájim Weizmann a Kneszet első ülésszakát és kezdődött meg a parlamenti munka a régi-új államban.

Nevezik még az ültetés ünnepének (hág hánotéá) is, mert Izraelben e napon fákat ültetnek. E szép szokást Zeév Jeávec író, tanító és rabbi vezette be, mikor Zihron Jáákov mosávban 1892-ben először ültetett fákat tanítványaival e napon. A fák ültetésnek azután a Keren Kájemet Lejiszráél (Zsidó Nemzeti Alap) tevékenysége nyomán egész “kultusza” alakult ki már azóta. Bölcseink is nagy jelentőséget tulajdonítottak a fák ültetésének.

“Rabbán Johánán ben Zákáj mondta: Ha facsemetével a kezedben állsz mikor megérkezik a Messiás, először a fát ültesd el, s csak utána köszöntsd Őt!” (Ávot dirabbi Nátán)

A nap szokásai, hagyományai, a fák, a természet tiszteletét, az Izrael földjéhez való ragaszkodást és szeretetet fejezik ki. Szokás enni a hétféle terményből, mellyel a Tóra (5M.8,8) Izrael földjét jellemzi. E hétféle termény a következő: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó, méz (datolya). Vannak oly közösségek ahol tizenötféle gyümölcsöt esznek, utalásul a hónap tizenötödik napjára. A tizenötös számhoz kapcsolódik, hogy ekkor is szokás elmondani a Lépcsők énekét (Sir hámáálot), a 120-134. zsoltárokat.

A fa, mint jelkép

Pál az olajfa kifejező képét használja fel arra, hogy a nem zsidó és a zsidó közösségek közötti kapcsolatot illusztrálja (Róm. 11, 17-21). Arról beszél, hogy a nem zsidók a Messiás által ágakként oltatnak be Izrael „ígéreteket és az üdvöt hordozó vonalába”. Ennek az elgondolás emberileg nézve nem segíti elő a termékenységet. Senki sem olt be egy vad ágat egy nemes fába, hanem pont az ellenkezőjét szokták tenni. Miért lenne egy vad ágnak szüksége a fa erejére? Hogy vad gyümölcsöket hozzon? Itt tetten érhető, hogy Isten cselekedetei nem az emberi dimenzióban zajlanak. Ezért biztos, hogy ez az Örökkévaló gondolata volt.

Ő mindenkit megáld és befogad az országába, aki kezébe helyezi az életét. Számára nincs haszontalan ág. Hogy elnyerjük az irgalmát, nem a mi érdemünk. Milyen nagy öröm lesz Isten szívében, ha a fa eredeti ágai ismét elkezdenek élni a Messiás ereje által! Mindannyiunk számára nyitva áll az ajtó, rajtunk áll, hogy Isten áldását és erejét elfogadjuk-e. Mindenki, aki bízik a mennyei kertészben, élhet Isten erőt adó forrásából.

A fa, mint jelkép részlet a Feste Israels (Izrael ünnepei) című könyvben található meg. Feste Israels mit messianischer Haggada, Hanspeter Obrist (Hrsg.), amzi, Brunnen Verlag, Basel und Giessen, 2006, 42-44. oldal – eredeti fejezetcím: Tu BiSchwat – Das Neujahrsfest der Bäume)