https://www.youtube.com/watch?v=5Ggxq6atvcs&feature=youtu.be
Dr. Tatai István: Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más? 2.rész
3. A zsidóság missziós attitûdje
A zsidó gondolkodásban a bizonyságtevõ létnek fontos szerepe van: Izrael Istentõl kapott küldetése, hogy tanú legyen az egész világ számára: yd'[e !T,a (Ézs 43,10). Ez a tanúskodás megnyilvánul egész létükben, így minden fiúgyermek körülmetélésben és valamennyi lánygyermek felajánlásában. Ennek gyakorlása a holokauszt árnyékában saját hûséges tanúskodásuk fontos része, méghozzá örömteli és félelmetes része, amelyrõl a lemondás, a zsidó vallásfilozófus Emil Fackenheim szerint is, Hitlert csak poszt-humusz gyõzelemhez juttatná. (15)
A Talmud a zsidók misszióját elsõsorban a zsidók irányában hangsúlyozza – „Elõször önmagadat ékesítsd fel, s csak utána másokat” – utalva az Ézs 42-43 részeire. (16)
Mindazonáltal Martin Cohen szerint, a nagy zsidó cél nem lehet más, mint Isten Országának globális eszkatológikus felállítása, amely nem a Zsinagóga uralmát hozza el, hanem abban, az eljövendõ és egyesült emberiség Isten uralma alatt fog élni. (17)
Végül megjegyezzük, hogy a zsidó hagyomány szerint a pogánynak nem szükséges zsidóvá lennie, hogy az eljövendõ Országból részesedjen, mert aki a nóáhita törvényeknek eleget tesz, az bebocsátást nyer oda.
4. Az Akédáh (18)
Az elmúlt években, zsidó és keresztyén részrõl egyaránt elfogadott, egy új és közösen képviselhetõ hermeneutikai paradigma jelent meg, amely a fent vázolt zsidó álláspontot írja le. (19)
A paradigma neve: Akédáh. A héber szó „megkötést” jelent, és az 1Móz 22,9 (qjxyAta,dq[Yw) történetére utal. Ábrahám Isten kérésére kész volt feláldozni fiát, Izsákot. Izsák engedelmes volt, vállára vette a fát, és felnõtt módon végigjárta „kálváriáját”, egészen az isteni felmentõ szó elhangzásáig, és az Isten által megmutatott bárány feláldozásáig. Köztudott, hogy a textushoz igen erõs rabbinikus, valamint alapvetõ keresztyén értelmezések egyaránt kapcsolódnak. Az Akédáh-paradigma zsidó és keresztyén képviselõi együttesen hangsúlyozzák, hogy a zsidó interpretáció (Izsák az engedelmes mártír, aki életét adja népéért) és a keresztyén interpretáció (Jézus, az engedelmes Fiú, aki üdvösséget hoz), egyaránt elfogadható. Mindkét fél õszinte szívvel vallhatja saját felfogását, anélkül, hogy elutasítaná a másikat. (20)
A két partner teológiai becsületességgel vállalhatja saját véleményét, s így külön-külön bizonyságot tehetnek saját és önmagukra nézve kötelezõ és exkluzív hitükrõl, másfelõl az egész kérdés megoldását az eszkatonba helyezik.(21)
5. Értékelés
Németh Dávid professzor inspiratív cikket közölt a posztmodern jelenségrõl a Református Egyház címû lapban.(22) Ír a pluralizmus vallással kapcsolatos rehabilitáló és egyben relatívizáló hatásáról is, majd ezt olvashatjuk:
„Sajnos a keresztyénség a relativizálást azonnal leértékelésnek veszi, pedig nem lenne szabad sem felháborodnia sem megsértõdnie, hanem szavakkal és cselekedetekkel érvelnie kellene az igaz vallás oldalán, ahogy ezt reformátor eleink is tették. Másfelõl a posztmodern korban a keresztyénségnek el kell viselnie, hogy a többi vallásokkal – úgymond – piaci helyzetbe kerül. Versenybe kell bocsátkoznia az egyéb vallások kínálataival, pedig tudván tudja, hogy a rábízott evangélium összehasonlíthatatlanul más, mint amit más vallások nyújtani képesek. Ezért õ valójában nem versenyez, csak a többiek állnak versenyben vele. Neki idõnként csak a különbözõségeket kell egyértelmûvé tennie (…), de nem mondhat le az igazságnak arról a teljességérõl, amit Jézus Krisztusban ismert fel.” (23)
Németh utal W. Härle heidelbergi dogmatika professzor megkapó és frappáns, az
1Kor 13-ra épülõ kijelentésére, miszerint a „hit semmit sem tûr el, a szeretet mindent eltûr” (24).
W. Härle mondata Németh értelmezésében így hangzik:
„A hit terén nincs türelem. Ott igazság és hamisság van. A szeretet viszont határtalan türelemmel van azok iránt, akik nem az igazságot választják, képviselik, vagy akár hirdetik is a világban.” (25)
További fejtegetésünk elõtt fontos megjegyeznünk: Németh nem az Egyház és Izrael kapcsolatának kontextusában írta le, illetve idézte a fenti mondatokat, mégis azok az elfogadás lelkületét tekintve részben hasonlítanak az Akédáh-paradigmához. Másfelõl, a felismert hitbeli igazság szükséges kihangsúlyozása mellett is érvel, s így elkerüli a relativizálás csapdáját is. Láthatjuk, a zsidómisszió kérdése nehéz rendszeres teológiai kérdés. Már régen nem arról van szó, hogy az Egyház a zsidók ezreit szeretné megtéríteni, hanem sokkal inkább a keresztyén önértelmezés a probléma. Mennyiben abszolút és kizárólagos a keresztyén újszövetségi igazság? A vallások közötti párbeszéd alapelveit mennyiben alkalmazhatjuk a zsidó-keresztyén kapcsolatokra? Vajon az Auschwitz miatt bekövetkezett „erkölcsi csõd” elég ok lehet-e arra, hogy az evangélium hangját relativizáljuk, ahogy ezt a two-ways teológiák megengedik? Mi történt volna, ha Pál apostol csak azért nem prédikált volna zsidóknak, mert korábban üldözte õket? Láthattuk, hogy némelyek azért adták fel a zsidók felé irányuló evangélizálást, mert az Egyház felismerte Izrael maradandó kiválasztottságának titkát. Az is igaz azonban, hogy éppen ez a felismerés többeket a missziós munkára bátorít.
„Sajnos a keresztyénség a relativizálást azonnal leértékelésnek veszi, pedig nem lenne szabad sem felháborodnia sem megsértõdnie, hanem szavakkal és cselekedetekkel érvelnie kellene az igaz vallás oldalán, ahogy ezt reformátor eleink is tették. Másfelõl a posztmodern korban a keresztyénségnek el kell viselnie, hogy a többi vallásokkal – úgymond – piaci helyzetbe kerül. Versenybe kell bocsátkoznia az egyéb vallások kínálataival, pedig tudván tudja, hogy a rábízott evangélium összehasonlíthatatlanul más, mint amit más vallások nyújtani képesek. Ezért õ valójában nem versenyez, csak a többiek állnak versenyben vele. Neki idõnként csak a különbözõségeket kell egyértelmûvé tennie (…), de nem mondhat le az igazságnak arról a teljességérõl, amit Jézus Krisztusban ismert fel.” (23)
Németh utal W. Härle heidelbergi dogmatika professzor megkapó és frappáns, az
1Kor 13-ra épülõ kijelentésére, miszerint a „hit semmit sem tûr el, a szeretet mindent eltûr” (24).
W. Härle mondata Németh értelmezésében így hangzik:
„A hit terén nincs türelem. Ott igazság és hamisság van. A szeretet viszont határtalan türelemmel van azok iránt, akik nem az igazságot választják, képviselik, vagy akár hirdetik is a világban.” (25)
További fejtegetésünk elõtt fontos megjegyeznünk: Németh nem az Egyház és Izrael kapcsolatának kontextusában írta le, illetve idézte a fenti mondatokat, mégis azok az elfogadás lelkületét tekintve részben hasonlítanak az Akédáh-paradigmához. Másfelõl, a felismert hitbeli igazság szükséges kihangsúlyozása mellett is érvel, s így elkerüli a relativizálás csapdáját is. Láthatjuk, a zsidómisszió kérdése nehéz rendszeres teológiai kérdés. Már régen nem arról van szó, hogy az Egyház a zsidók ezreit szeretné megtéríteni, hanem sokkal inkább a keresztyén önértelmezés a probléma. Mennyiben abszolút és kizárólagos a keresztyén újszövetségi igazság? A vallások közötti párbeszéd alapelveit mennyiben alkalmazhatjuk a zsidó-keresztyén kapcsolatokra? Vajon az Auschwitz miatt bekövetkezett „erkölcsi csõd” elég ok lehet-e arra, hogy az evangélium hangját relativizáljuk, ahogy ezt a two-ways teológiák megengedik? Mi történt volna, ha Pál apostol csak azért nem prédikált volna zsidóknak, mert korábban üldözte õket? Láthattuk, hogy némelyek azért adták fel a zsidók felé irányuló evangélizálást, mert az Egyház felismerte Izrael maradandó kiválasztottságának titkát. Az is igaz azonban, hogy éppen ez a felismerés többeket a missziós munkára bátorít.
Személyes továbbvezető szó:
A dolgozat írója úgy látja, hogy az Egyház Izrael felé irányuló hangjának, mindenekelõtt, a mostaninál egy kifejezõbb és õszintébb bûnbánattal átitatott hangnak kellene lennie. Ezzel együtt semmiképpen nem felejthetjük el, hogy az Egyház kincse nem más, mint Izrael Messiása, aki most Isten különös kegyelme folytán egy ideig inkább a „kiskutyáké”, mint a „fiaké” lett (Mt 15,21-28). Hálás szívvel azt is érzékelnünk kell, hogy mindez nem csak a zsidók engedetlensége miatt történt így, hanem „õk miattunk lettek ellenségek”, hogy a pogányok teljessége bemehessen Isten Országába. A fent idézett Talmud-részlet figyelmeztetésébõl is okulva, mindenekelõtt saját Egy-„házunk” táján kellene rendet tenni. Át kell élnünk azt a hatalmas kiváltságot, hogy mi pogányok Izrael kiválasztásából és az Izraellel kötött új szövetségébõl részesedhettünk. Egy olyan új bibliai kultúrát kellene meghonosítanunk, ami a mostaninál nagyobb mértékben a „veritas Hebraica”-hoz kötõdik. Látható módon és sokkal jobban kellene szeretnünk azokat a zsidó testvéreinket, akikkel együtt „idegenként” beoltathattunk Izrael nemes olajfájába, a Krisztus által. Kívánatos lenne megengedni az Egyházban azt, hogy a zsidó egyházi lét (Jewish Expression) legitim lét lehessen a Krisztusban. Tehát a Toward Jerusalem Council II (TJCII) mozgalom vízióját a helyi közösségeinkben már most úgy kellene bemutatnunk, hogy szándékaink a Zsinagóga jelenlétében világosak legyenek: az Egyház nem önmagának téríti át a zsidókat. Õk a Krisztus-hit által nem „idegen térfélre”, hanem éppen a saját helyükre, tehát igazi zsidó létükbe kerülnek. Ezáltal a még Jézusban nem hívõ Izrael számára egyértelmûvé tehetnénk, hogy a Messiás mindenek elõtt a zsidókért jött el. Jézus soha nem hagyta el zsidó gyökereit és hitét, sõt, kiteljesítette azokat. Jézus személye által Izrael nemzeteket átfogó küldetése megy teljességbe, hiszen ez által a pogányokhoz is eljuthat Izrael Istenének és Igéjének a világossága. Alaposan át kellene gondolnunk eszkatológiánkat is, hogy abban helyet kapjon Isten Országának földi perspektívája is (tikkun haOlam), amely látásmód Izrael és az õsegyház hitét egyaránt jellemezte (millenizmus). Ez a teológiailag tisztességes megjelenés, a szeretetben igazságot mondó attitûd, új szintre emelné a mostani akadozó és meglehetõsen sekélyes párbeszédet. A kölcsönös õszinte bizonyságtétel, saját hittapasztalataink egymás számára történõ megosztása új korszakot nyithatna beszélgetéseinkben.
Hatvan – Budapest, 2010. október 26. Dr. Tatai István (református lelkipásztor)
15. Emil Fackenheim: God’s Presence in History. New York, New York University Press, 1970, 84. p.
16. Ld. U. Rudnick, 103. p.
17. Martin Cohen – Helga Croner: Christian Mission – Jewish Mission. New York, Paulist, 1982, 164. p.
18. A fogalomról áttekintést ad: E. Kessler: Binding Isaac (Akedah). Szócikk, DJCR, 59. p.
19. Ld. Paul van Buren: Das Evangelium und die Bindung Isaaks. In: KuI/1996/1, 74-84 pp.
20. Ld. bõvebben: Eugene B. Korn – John T. Pawlikowski, O.S.M. (editors): Two Faiths, One Covenant? Jewish and Christian Identity in the Presence of the Other. A Sheed and Ward Book, Rowman and Littlefield Publishers, Inc., 2005, 11-45 pp.
21. Eugene B. Korn – John Pawlikowski O.S.M. (eds): Two Faiths, one Covenant? Jewish and Christian Identity in the Presence of the Other. Rowman –Littlefield Publishers, New York – Toronto – Oxford, 2005, 11-45 pp.
22. Németh Dávid: A posztmodern jelenség teológus szemmel. Református Egyház, 2006. július-augusztus, 154-159 pp.
23. Uo. 155. p.
24. W. Härle: Der Toleranzgedanke im Verhältnis der Religionen. In: E. E. Müller/H.H.R. Schulz (Hg.), Theologie und Aufklärung. Würzburg, 1992, 337k. p.
25. Németh, 155. p