[lightbox=http://www.danielcsoport.hu/images/newspost_images/pm24.jpg|pm24.jpg][/lightbox]"Fiók-Gyerek"
[A gyermekgyógyász professzor férj az orvosi szobájában]
Férjemből gyermekorvos lett. „Gyerekszaga” volt, annyira szerette őket és a gyerekek is őt. Egy vizit a többi orvos és nővér számára szörnyű lehetett, annyit állt egy beteg ágya mellett. A hosszas álldogálásnak volt egy objektív oka. Alapelve ugyanis az volt, hogy „síró gyermeket, légyen az akár csecsemő, nem vizsgálok!” És addig játszott, dörmögött, simogatta, hintáztatta a gyereket, míg az abba nem hagyta az üvöltést. Kerülhetett az akár fél órába is. El lehetett képzelni a főorvosi sleppet alkotó orvosokat, ápolónőket; milyen boldogok voltak az álldogálással.
PÉLE-MÉLE (18. rész) -Önéletírás-
Az elsõ nyugati út – cicaszõr kaland
A francia Bio-Mìrieux oltóanyag termelõ cég meghívására 1954-ben Lyonba utaztam egy nagyon kedves, de nagyon fegyelmezett idõsebb agglegény kollegámmal. Utunkban megálltunk Velencében, ahol egy régi magyar kolléga lakott, és meghívott minket vacsorára. Későn kerültünk vissza a szállodába. Egy asszony vasalt a hallban. Felmentem a szobámba, ahol elképedve láttam, hogy az ágylepedő tele van szőrrel. Lerohantam a hallba, és kézzel-lábbal magyaráztam a vasalónőnek, hogy jöjjön fel velem. Jött. Mérgesen rámutattam a lepedőre, amit ő aztán közelebbről megvizsgált. Az olasz szavakra már nem emlékszem, de a derültségre az arcán igen, és olyasvalamit mondott boldogan, hogy „Nem, a szőrök nem emberi eredetűek.” Aztán kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy amikor vasalás közben a lepedő leér a földre, a cica bele hempereg, s cicaszőr marad a lepedőn.
Én még ettől sem hatódtam meg, és ragaszkodtam, hogy cserélje ki a lepedőt tisztára. Kicsit értetlenül nézett rám, de megtette.
(Folytatása következik)