“Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat

A „Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat 2014-ben a Holokauszt 70.  Emlékévében valósult meg. A programsorozat célja az volt, hogy Magyarország több városába eljutva, a találkozások alkalmával méltó módon megemlékezzünk a holokauszt áldozatairól, mindeközben komplex, és hiteles útmutatást kaphasson a hallgatóság a vészkorszak történéseinek feldolgozásához.

A programunk megvalósításában egyedül bibliai (keresztény) hitünkből fakadó erkölcsi meggyőződésünk vezetett minket. A történelmi tényeket, az emberi cselekedetek morális súlyát vettük górcső alá a film és tudós szakemberek segítségével.

“Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.”  Példabeszédek 14,43

A program első pillére: Szerelemből Auschwitzba – dokumentum és riportfilm (60 perc) vetítése volt.

A program második pillére a film megtekintését követő moderált interaktív pódiumbeszélgetés volt. A moderátor, mint az est házigazdája felvezette a beszélgetéseket és biztosította az interaktivitást a meghívott előadók és a megjelent közönség között.

A program a következő helyszíneken valósult meg:

• 2014. március 11-én a Pécsi Zsidó Hitközség Dísztermében,
• 2014. március 12-én a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán,
• 2014. március 21–én Székesfehérváron a Művészetek Házában,
• 2014. március 22–én Budapesten a Bárka Baptista Gyülekezetben,
• 2014. március 25-én Sopronban a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar Brunszvik teremében.

Szerelemből Auschwitzba című film  szinopszisa:
A film narratív eszközzel mutatja be a pécsi születésű magyar zsidó holokauszt-túlélő, Garai András személyes történetét.
Az átélt gyermekkori élményeken keresztül nyerhetünk bepillantást Magyarországon a 30-as, 40-es években zajló történelmi eseményekbe. Családjának története megismerteti velünk a jogfosztottság, a kirekesztés, a gettósítás és a deportálás tragédiáját. Elgondolkodhatunk azon, hogy milyen eszmei áramlat az, amely egy kisgyerektől elveszi a rollerét, kizárja a gyerekeket az iskolákból, a cserkészcsapatokból, erőszakkal megfosztja a családokat javaiktól, feldúlja a meleg családi fészkeket és a halálba kívánja taszítani embertársait?
Garai András 3 évesen elvesztette édesanyját.  Édesapja kikeresztelkedett és új házassága révén – egy őskeresztény nővel –   Andris megmenekülhetett volna a deportálástól. Azonban a 16 éves kamasz fiú az éj leple alatt kiszökött otthonról és feljelentette magát a Gestapo-nál, hogy kedvesével, Ágival lehessen a gettóban. Másnap jöttek érte és elvitték. Andris számára ez nagy öröm volt, hiszen azzal lehetett, akit nagyon szeret. A két kamasz fiatalt egymás iránt érzett szerelmük pillanatokra kiragadja a zsúfolt vagon, a deportálás valóságából: „…nem volt minden bezárva abba a vagonba…” emlékezik vissza közel hetven év után Garai András.
Rövidesen szembesültek a valósággal. Auschwitzba kerültek, ott szétválasztották őket és külön-külön küzdöttek a túlélésért. Garai András egyéniségéből fakadó sajátos stílusa bevon minket az eseményekbe, és már nem kívülállóként szemléljük azt a 10 hónapot, amelyet a lágerek (Auschwitz, Dachau-Kaufering) poklában töltött. Szerelmének viszontlátása volt számára a túlélés egyik legfontosabb záloga, így tudta átvészelni a fizikai és lelki szenvedéseket.
24 kilogrammra soványodva, testileg és lelkileg is meggyötörten érte a felszabadulás. Felgyógyulása után Ági viszontlátásának reményében tért haza Pécsre.
A 10 hónap alatt felnőtté vált Garai András személyes tragédiáján és a történelmi eseményeken keresztül a következő kérdések merülhetnek fel bennünk:
Hol húzódik az egyéni és a társadalmi felelősség határa? Milyen felelősségünk van napjainkban egyéni és társadalmi szinten? Mi tehet a ma embere, hogy ne nyerhessenek teret újra rasszista és szélsőséges eszmék?