Skip to content

“Nemzetek Menete” Jeruzsálemben 2018

A számos ebből az alkalomból tartott konferencia közül az a speciállis ebben, hogy a Menetelés az Életért mozgalmat útjára indító tübingeni német keresztény közösség szervezi, akik a világot a szembenézés, a személyes, családi bűnbánat üzenetével járják az antiszemitizmus öröksége miatt. Sokuk családjában konkrét náci elkövetők voltak a nagyszülők: az SS tagjai, akik rettenetes dolgokban vettek részt a zsidó nép nagy európai tragédiájának okozóiként.

Fontosnak érezzük, hogy ezen a meneten hazánk is képviseltesse magát. Egyelőre egy néhány fős kis csapat készülődik részt venni a konferencián.

Az Konferencia magyarnyelvű weboldalán további információk érhetőek el.

Tovább olvasom

126. Zsoltár Grádicsok éneke.

Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a…

Tovább olvasom

Meghívó – Enyészpontok 2.0

Az Enyészpontok 2.0 a kortárs képzőművészet által kevéssé feldolgozott és reflektált, 1945–1948 közötti időszak történéseit járja körül. Ebben a történelmileg meghatározó három évben több olyan zsidókat érintő pogrom, vérvád és lincselés történt Magyarország-szerte, amelyeknek legfeljebb a történelmi kutatásokban vannak nyomai,…

Tovább olvasom

A Marsch des Lebens mozgalom szolgálata Magyarországon

mdlA purim ünnepe után egy héttel érkeznek németországi barátaink, hogy szétszakítsák a hallgatás leplét és az antiszemitizmus sötét oszlopait megrendítsék az alázat, az elődök náci bűneinek elismerése, a bocsánatkérés által. Mi magyar keresztény résztvevők melléjük állunk, és szeretnénk a zsidó közösség előtt is elismerni, hogy Magyarország akkori hivatalos vezetése a németek oldalán társ-tettessé vált a Holokauszt népirtásában, a magyar társadalmat is magával sodorva, amibe a mi szüleink és nagyszüleink is tartoztak.

Események:

Április 1. Reggel 9 óra: „Változtassuk a halál útjait az élet útjaivá” konferencia a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Közös program a Bálint ház és a Mazsihisz szervezeteivel.

Tovább olvasom
Back To Top