Skip to content

“Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat

DSC00104A „Beszéljünk róla…” interaktív programsorozat 2014-ben a Holokauszt 70.  Emlékévében valósult meg. A programsorozat célja az volt, hogy Magyarország több városába eljutva, a találkozások alkalmával méltó módon megemlékezzünk a holokauszt áldozatairól, mindeközben komplex, és hiteles útmutatást kaphasson a hallgatóság a vészkorszak történéseinek feldolgozásához.

A programunk megvalósításában egyedül bibliai (keresztény) hitünkből fakadó erkölcsi meggyőződésünk vezetett minket. A történelmi tényeket, az emberi cselekedetek morális súlyát vettük górcső alá a film és tudós szakemberek segítségével.

Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.”  Példabeszédek 14,43

A program első pillére: Szerelemből Auschwitzba – dokumentum és riportfilm (60 perc) vetítése volt.

A program második pillére a film megtekintését követő moderált interaktív pódiumbeszélgetés volt. A moderátor, mint az est házigazdája felvezette a beszélgetéseket és biztosította az interaktivitást a meghívott előadók és a megjelent közönség között.

A program a következő helyszíneken valósult meg:

Tovább olvasom

Cfat-i Múzeum tiszteletpéldányt kapott

2014_0301-0306 Izrael (135)2014 márciusában sikerült eljutnunk a Cfat-i Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumába is, ahol találkozhattunk Joszef és Hava Lustiggal, a Múzeum alapítóival. Utunk célja az volt, hogy a film tiszteletpéldányával fejezzük ki köszönetünket a Múzeum segítségéért, amellyel támogatták a film létrejöttét. Kiváltság volt a számunkra, hogy Ron Lustig, aki jelenleg az intézmény ügyvezetője, egy különleges tárlatvezetés keretében kalauzolt végig minket a Múzeum még ki nem állított kincsei között.

 

Tovább olvasom
Back To Top