A Zöld Herceg – dokumentum film
A valós tényeken alapuló dokumentumfilm Moszab Hasszán Juszefről, a Hamasz egyik vezetőjének fiáról szól, aki az izraeli hírszerzést különösen fontos információkkal látta el. A film az alábbi linken keresztül érhető el magyar felirattal: A zöld herceg forrás: nicelife.hu
Lusztig Józsefre emlékezünk, a cfáti magyar zsidó múzeum alapítójára
Aki ültetett már fát, az tudja, mennyi minden kell ahhoz, hogy gyökeret eresszen, majd árnyat vagy épp gyümölcsöt adjon. Ha minden adott, akkor persze ez nem ördöngös dolog, de akadnak olyanok, akik nem egyszerűen fát ültetnek, hanem – a józan ésszel és a természet törvényeivel szembemenve – oázist teremtenek. A Magyar Nyelvterületrôl Származó Zsidóság Emlékmúzeumának alapítója, Lusztig József egészen biztosan ilyen eltökélt „közösségi kertész” volt. Hogy lehet a semmiből múzeumot létrehozni? Miként lehet egy egész közösség központjává válni? Sőt, hogy a fenébe lehet a Közel-Kelet közepén valóságos kis magyar szigetet építeni?! – ilyesféle kérdések egészen biztosan felmerültek azokban, akik elzarándokoltak Cfátra, a „magyar múzeumba”. Abba a kicsi, de annál gazdagabb és beszédesebb intézménybe, amely a most elhunyt Lusztig József és özvegye, Éva vezérletével jött létre a 80-as évek legvégén.
Wintermantel Balázs: A holokauszt feldolgozása a Magyarországi Református Egyházban
A 2014-es Holokauszt Emlékév kapcsán Dr. Horváth Erzsébet, mint a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a református emlékezetpolitika befolyásos formálója tanulmányt jelentetett meg a Vigilia 2014/3. számában. A megjelent tanulmány címe: Ravasz László és a református egyház a zsidómentésben, melyhez kapcsolódóan az alábbiakban közreadjuk Wintermantel Balázs kritikus, az őszinte szembenézést hiányoló olvasói reflexióját [1] amely az Egyházfórum hasábjain jelent meg.
A Marsch des Lebens mozgalom szolgálata Magyarországon
A purim ünnepe után egy héttel érkeznek németországi barátaink, hogy szétszakítsák a hallgatás leplét és az antiszemitizmus sötét oszlopait megrendítsék az alázat, az elődök náci bűneinek elismerése, a bocsánatkérés által. Mi magyar keresztény résztvevők melléjük állunk, és szeretnénk a zsidó közösség előtt is elismerni, hogy Magyarország akkori hivatalos vezetése a németek oldalán társ-tettessé vált a Holokauszt népirtásában, a magyar társadalmat is magával sodorva, amibe a mi szüleink és nagyszüleink is tartoztak.
Események:
Április 1. Reggel 9 óra: „Változtassuk a halál útjait az élet útjaivá” konferencia a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Közös program a Bálint ház és a Mazsihisz szervezeteivel.
A Keszthelyi Hit Gyülekezetben
Blahó Helga lelkes szervezői munkájának köszönhetően Szabó Balázs, a keszthelyi Hit Gyülekezete vezetőjének meghívására Keszthelyen jártunk 2016.03.03-án. A közéleti témákat felvető nyitott klubjuk első vendégeiként lehetőségünk nyílt a Szerelemből Auschwitzba című film levetítésére. A felvezetésben a helyi Magyar Izraeli Baráti Társaság elnökhelyettese Dr. Domokos Gábor adott egy rövid történeti áttekintést a magyar zsidóság sorsáról. A film vetítése előtt a témát felvezető bibliai alapokra mutattunk rá, majd a film elkészítéséhez vezető útunk személyes állomásait osztottuk meg a közönséggel. A vetítést követően a közönség köreiből felvetett kérdéseket válaszoltuk meg.