Skip to content

Megemlékezés a soproni Hit Gyülekezetében

DSC_0015A Nemzetközi Holokausztemléknaphoz kapcsolódva Lagler András meghívására 2016.01. 27-én a soproni Hit Gyülekezetében jártunk, ahol a közösséghez közel álló Hívószó Klub rendezett megemlékezést. A rendezvényen felszólalt Stubenvoll András a Hívószó Család- és Egészségvédő Alapítvány alapító tagja, a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör elnöke, továbbá Csányi Gábor pedagógus és Roóz Zoltán teológus a film alkotói, majd levetítésre került a Szerelemből Auschwitzba című film is.

Tovább olvasom

Weisz kölcsönkér Grüntől

Grün kis bódét nyitott egy nagy Bank tőszomszédságában, ahol hot-dogot árul, és piszokul jól megy neki, óriási sor kígyózik a bódé előtt. Weisz ezt látva beáll a sorba, s amikor sorra kerül, azt mondja Grünnek: - Te, Grün, adjál már…

Tovább olvasom

Dobner Győző: Hanuka és karácsony fénye

fényBajai Felekezet és vallásközi találkozón 2013. november 17-én elhangzott előadás

Az un. Tóra utáni vagy posztbiblikus ünnepek közül a zsidó naptár szerinti sorrendben a Hanukáról, purimról és a Tisá Be Áv-ról emlékezik meg a zsidóság.
A Hanuka Kiszlév hó 25.-én kezdődik, és nyolc napig tart. Győzelmet felidéző ünnep. A makkabeusok 3 évig tartó szabadságharc után legyőzték az Izrael földjét elfoglaló szír-görög sereget, valamint hellenista zsidó támogatóikat, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. I.e. 165-ben a Templom visszafoglalásával a harc befejeződött. Izrael visszanyerte önállóságát. Hanuka azt jelenti – felavatás. A pogány bálványoktól megtisztított templomot az Örökkévaló oltalmába ajánlották. A Hanukai Menóra nyolcágú plusz egy – a szolgaláng.
A felavatás eseménye összefonódott a csoda természetfelettiségével. A hagyomány szerint a Templom raktárában megtalált – pogány kezek által nem beszennyezett olajos korsó, noha csak egy napra elegendő olaj volt benne, mégis nyolc napig táplálta a Menóra lángjait. Fénye újra beragyogta a Templomot. Az igazi felavatás mindig két tényező együttes megnyilvánulása:

Tovább olvasom

Fénnyel a sötétség ellen!

f__nnyelas__t__t__sgellen_facebookSzékesfehérvári Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az Élet Menete Alapítvány önkéntesei segítségével, 2015. december 13-án vasárnap, 16:00 órai kezdettel különleges hanukai ünnepséget szervez Székesfehérvárra, arra a Bartók Béla térre, ahol az antiszemita Hóman Bálintnak kívánnak emlékszobrot felállítani.

A zsidó történelem és túlélés egyik örök jelképével, a hanuka 8 kicsiny lángjával hívja fel a figyelmet arra, hogy vannak, akik az antiszemitizmus sötét és baljós árnyát kívánják visszahozni erre az országra. Vannak pillanatok, amikor fel kell kelni a kényelmes fotelekből, és rá kell világítani az igazi értékekre, éppen ezért mindenkit várunk vasárnap Székesfehérvárra, ahol az ország legnagyobb köztéri hanukai ünnepségé és megmozdulása lesz! Az érdeklődők számára a Mazsihisz különbuszokat szervez. Jelentkezés: december 10. (csütörtök), 12:00 óráig a hanuka@mazsihisz.hu email címen lehet.

Tovább olvasom
Back To Top