Sávuot, a Hetek ünnepe – Pünkösd 3.rész
Közös jegyek a Tóra adáskor és az Újszövetség Pünkösdjén
I. A nép egybegyüjtése, körülhatárolása:
II. Móz. 19,12. „Te pedig vedd körül a népet határsorompóval, megmondván nékik: õrizkedjetek fölmenni a hegyre, vagy annak csak szélét érinteni, mert aki megérinti a hegyet, halállal vész.”
ApCsel. 2,1 együtt voltak az atyafiak, az új nemzetség zsengéje „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.”
Nem olvasni arról, hogy az apostolok, tanítványok ebben az idõben mindnyájan együtt voltak. Az ünnepre való összegyûjtésük Isten akarata, és kegyelme volt. Tágabb értelemben az Újszövetség Pünkösdjén a Jeruzsálembe felzarándokolt zsidóság is össze lett gyûjtve, hogy a nemzetekbõl, az akkori világ minden tájáról érkezve valamelyest már a népeket is képviselje, akikre innentõl Isten Szelleme ugyanúgy kiáradt. A Messiáshoz Pünkösd napján megtért lelkek aztán egy-egy messiási gyümölcsként eleveníthették meg az országaikban a környezetüket.
Sávuot, a Hetek ünnepe – Pünkösd 2.rész
Az ünnepen zsinagógákban fõként a 10 parancsolatról, és a Sion hegyén kötött szövetségrõl emlékeznek meg ma is az errõl szóló Tóra-szakaszok felolvasásával az ünnep elsõ napján.
A központi szakaszok mellett az Ezékiel 1-2 fejezeteit, Habakuk 3. fejezetét, és Rúth könyvét is ekkor olvassák.
A hagyomány szerint a Sínai hegy virágba borult a nagy esemény tiszteletére a Tóra adását megelõzõen. Ezért mai is zöld növényekkel, néhol gyümölcsökkel díszítik fel a zsinagógákat.
Mit jelent a Sávuot a Messiási mozgalom számára?
Az aratás ünnepe
Ha pusztán az eseményeket nézzük Sávuot ünnepén, akkor nem történt más, nem volt más ünnepelni való, mint az, hogy a már megkezdett aratás kiteljesedik.
Az április tájékán elkezdett árpaaratás után a termények beérésével nemcsak az árpát, hanem a búzát, a gyümölcsöket is elkezdték aratni, szüretelni Izraelben. A vetés, a fák gyümölcsei az izraeli éghajlaton teljesen beértek ekkorra, május tájékára. Innentõl fogva teltek a csûrök, az aratók kinn voltak a mezõkön, az egész ország képét, az emberek hétköznapjait az aratás, a szüret, a termés betakarítása határozta meg. Munkában állt Isten népe.
(A fentiek szerint az elsõ hónapból 16 nap, a másodikból 30 telt el, és a harmadik napon kapták meg a törvényt, ami összesen 16+30+3 = 49 nap, amely hét hetet jelent.)
Egy magyar haszid rabbi üzenete – Kohn Lipót (1862-1937) önéletrajza
Kohn Lipót rabbi (1862-1937) magyarul megjelent önéletrajza kapható az Evangéliumi Kiadónál, webshopjában, és a Sorsfordító Keresztény Könyvesboltban. forrás: http://www.izrael-immanuel.net
Kohn Lipót tanítása
Kohn Lipót lelkész úr, aki korábban rabbi volt, a Broadway 626. szám alatti zsidómisszió vezetője, tegnap kiadott egy prédikációt Jézus, Dávid Fia, Isten Fia címmel. Az igerész a Sámuel második könyve 19,12[1]: „Testvéreim vagytok, csontom és húsom vagytok; miért lennétek hát utolsók, mikor visszahozzák a királyt?” Kohn úr egyebek között ezt mondta:
Dávidnak királyként legfigyelemreméltóbb jellemvonása az, hogy bár ekkor már győzelmes hadserege lett, a tíz törzs mellette van, mégsem hódítóként tér vissza, utat törve hatalmas erői élén, hanem alattvalói ölelésébe szeretne visszatérni. A nép egyetértésével és egyhangú jóváhagyásával tér vissza. Dávid e messiási jellemvonásában bizonyos mértékig megfigyelhetjük Dávid Fia és Ura dicsőséges jellemének és királyságának visszfényét – Jézusét, akit Dávid szimbolizál.
Izrael díjjal tüntették ki Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt
Az Izrael létrejöttének 69. évfordulóján, az ország függetlenségi napján átadott díjjal az 1956 után Izraelbe költözött Keleti Ágnes munkásságát ismerték el a helyi tornászképzésben és tornatanárképzésben.Rólunk írták…
Biztosra vehető, hogy Garai András (Magyarország, *1928, Izrael, †2014), aki 16 évesen új „nevet” kapott: A115100, és 21 évesen nevet változtatott: András Juda Garaira, és akinek a névjegyén ma, ha élne, ez állhatna: dr. A. J. Garai – története nem egyedülálló.De az is vitathatatlan, hogy egyedülálló a története.
Oldjuk föl a látszólagos ellentmondást! Nem egyedülálló, hiszen a világirodalom legszebb szerelmes történetével rokonítható: egy fülig szerelmes kamasz a saját életével mit sem törődve követte a szerelmét.
Mondjuk ki az igazságot, írjuk ide a tényt, mert különben csak sejthető lenne a történet! Garai András egy jómódú, pécsi zsidó családba született 1928 nyarán; édesanyja nagyon fiatalon elhunyt, alig ismerhette, hisz’ csupán hároméves volt. Apja kitért, egy keresztény nőt vett feleségül, és a fiát is rá akarta venni zsidósága elhagyására. A kis kamasz ellenállt, bár saját bőrén tapasztalta meg: egyre mostohább sors jut részéül zsidóként.
Izraeli TV adásában Dr. Garai András Júda története
Tarbay Dávid segítségének köszönhetően az izraeli 10-es kereskedelmi csatorna Jom HaSoah (Holokauszt Emléknap) alkalmával műsorára tűzi a Szerelemből Auschwitzba c. filmünket héber felirattal. Nem csak bel, hanem külföldi műsorszórásban és online adásban is közvetítik a filmet. A film online megtekinthető…
Carl Lutz, a magyar zsidók mentőangyala a holokauszt idején
Százhuszonkét éve, 1895. március 30-án született Carl Lutz svájci diplomata, a második világháború idején budapesti konzul, aki a vészkorszak alatt több tízezer magyar zsidót mentett meg a deportálástól. Életéről film is készült, 1991-ben az egykori budapesti gettó bejáratánál emlékművet emeltek a tiszteletére.Derek Prince: Izrael és a zsidó nép
Amikor Derek Prince-t a brit hadsereg a második világháború legvégén Jeruzsálembe helyezte, döbbenten és megindulva figyelte, hogy a zsidók majdnem kétezer évnyi száműzetés után sok különböző országból visszatérnek őseik földjére. Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel könyvét olvasva ráébredt, hogy bibliai próféciák valósulnak meg a szeme előtt.