Skip to content

Fabiny Tamás: a magyar evangélikus egyház vállalja a felelősséget a holokauszt idején elkövetett mulasztásaiért

Fabiny_TamasA magyar evangélikus egyház vállalja a felelősséget a holokauszt idején elkövetett mulasztásaiért, és a zéró tolerancia elvét követi intézményeiben az etnikai, vallási és nemi alapú megkülönböztetéssel szemben – mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök hétfőn Berlinben, ahol megnyitotta az Ámos Imre festőművész és a 20. század kapcsolatát bemutató kiállítást.

Fabiny Tamás a Hol van a te testvéred? című összművészeti tárlatot megnyitó beszédében kiemelte: a magyar evangélikus egyház lelkészei között voltak embermentők a holokauszt idején, de “a többség félelemből, számításból vagy közönyösségből hallgatott”.

Az egyháznak emlékeznie kell, és “be kell ismernie bűneit” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az evangélikus egyháznak fel kell lépnie a kirekesztő eszmék ellen, hiszen “ahol a Parlamentben vagy azon kívül listákat próbálnak emberek bizonyos csoportjáról összeállítani, ott tovább él Káin lelkülete”.

A II. világháborúban munkaszolgálatosként meghalt Ámos Imre életművét és az alkotásai által ihletett kortárs műveket bemutató tárlatot az egyház “a bocsánatkérés és a szeretet kifejezésének szolgálatába kívánja állítani” – mondta Fabiny Tamás.

2013.06.17.

 Forrás: MTI

 

 

Back To Top