Skip to content

Rainer Höss nagyapja bűneinek terhével a lelkében, Dávid-csillaggal a testén járja Európát

Rainer_Hoess_2230000aNagyapja bűneinek terhével a lelkében járja Európát az auschwitzi haláltábor parancsnokának unokája. Rainer Höss, aki 12 évesen tudta meg, hogy nagyapja az egyik rettegett náci tömeggyilkos, pénteken, az Élet Menete Alapítvány holokauszt emlékévi zárórendezvényén mondta el, hogy nem véletlenül visel a testén Dávid-csillagot. Ezzel is jelezni akarja, elutasítja azt az ideológiát, amit a nagyapja, Rudolf Höss képviselt. Évek óta járja Európát Rainer Höss, aki 12 évesen tanárától tudta meg, hogy az auschwitzi haláltábor parancsnokának unokája. A férfi pénteken, az Uránia Nemzeti Filmszínházban beszélt arról, hogyan derült ki számára, ki is a nagyapja. Feltűnt neki, hogy az iskola kertésze elfordítja a fejét, amikor találkoznak. Kérdezni kezdett, így derült ki számára, hogy a nagyapja Rudolf Höss, aki több mint egymillió ember haláláért felel. Feldolgozni soha nem tudja nagyapja sötét múltját, de minél több emberhez akar eljutni, hogy elmondhassa, elutasítja a náci ideológiát, a megkülönböztetést, a kirekesztést. Diákoknak tart előadásokat, hogy meggyőzze őket arról, a borzalmaknak nem szabad megismétlődni.

Rainer Höss, aki Dávid-csillagot visel a testén, tegnap holokauszt-túlélőkkel találkozott. Bevallotta, milyen nehéz ez neki, de erőt is ad missziója folytatásához. A rendezvényen levetítették májusi kampányfilmjét, amelyben a neonáci pártok erősödésére figyelmeztetett és a demokrácia mellett emelt szót. “Never forget” – sose felejts, ezzel zárta a filmet, amelyikben, mint hosszú évek óta mindig, bevallja, hogy ő egy náci tömeggyilkos unokája és arra kér mindenkit, hogy szavazatával utasítsa el a szélsőjobboldalt. “(…) sohasem szabad elfelejtenünk a múltunkat, bármennyire fájdalmas is. Mert ha elfelejtjük, akkor a történelem megismétli önmagát” – fogalmazott a májusi választásra készülve.

Mielőtt Rainer Höss a közönséghez szólt, Székhelyi József, az Élet Menete egyik alapítója olvasott fel egy levelet, amelyet az auschwitzi 18-as számú barakkhoz címeztek.

Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete kijelentette – Magyarország nem antiszemita, az itt élők nagy része kifejezetten nem az, de sokan úgy gondolják, hogy a holokauszt csak zsidókérdés, ami nem igaz. Ezt a félreértés tisztázni kell, az antiszemita támadások ugyanis nem csak a zsidó közösségre, hanem a demokráciára és az Európai Unióra is veszélyt jelentenek. A nagykövet szerint a politikusok mellett a civileknek is fel kell lépni az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Azt kell mondani: “elég volt”. Az Élet Menete Alapítvány ezt teszi – jelentette ki Ilan Mor, aki egyben a szervezet egyik fővédnöke. André M. Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője videóüzenetében figyelmeztetett, milyen fontos missziót vállalt az Alapítvány.

A holokauszt emlékévhez kapcsolódó rendezvényen először adták át az “Élet Menete díjat”, melyet az egyik alapítóról Kézdy Györgyről neveztek el. Az elismeréséket Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora és Mátraházi Ferenc középiskolai tanár kapta.

Székely János kiemelte, hogy a történelmi sebeket gyógyítani kell. A segédpüspök hozzátette, hogy a Keresztény-Zsidó Tanács társelnökeként az egyik fő célja, hogy végre megfelelő középiskolai tananyagot állítsanak össze a magyarországi zsidók által alkotott magyar értékekről a művészetben és a gazdaságban.

Mátraházi Ferenc – elmondta, 200 alkalommal vitt diákcsoportokat Auschwitzba, mert a fiataloknak tudniuk kell, mi történt, csak így képesek nemet mondani az embertelenségre. Őt diákjai is elkísérték a rendezvényre.

Az eseményen Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke köszöntötte a vendégeket és édesanyja történetét idézte fel, akinek auschwitzi túlélőként személyes ismerete van Rudolf Höss táborparancsnokról.

A megemlékezésen mások mellet megjelent Kunos Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója, Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója. André M. Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője pedig videóüzenetben hangsúlyozta, hogy milyen fontos missziót vállalt az Élet Menete Alapítvány. (MTI, Fazekas Ágnes: Népszava, Mazsihisz)

forrás: www.mazsihisz.hu

Back To Top