Elhunyt 94 éves korában Lusztig Éva (Chava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a…
Az iráni vezérkari főnök, Fajrúz Abadi figyelmeztette Izraelt
Kijelentése szerint az Iszlám Köztársaság „meglepő módon” és „súlyos veszteségeket” okozó támadást indíthat a zsidó állam és az USA ellen, amennyiben katonai csapás éri őket. Korábban az izraeli sajtóban olyan cikkek jelentek meg, amelyek az iráni katonai atomprogram elleni katonai beavatkozás lehetőségét fejtegették, az izraeli vadászbombázók pedig hosszú távú gyakorlatot tartottak. Irán komoly károkat fog okozni az Egyesült Államoknak és Izraelnek, amennyiben az utóbbi támadást mérne az Iszlám Köztársaságra – közölte szerdán az iráni katonai vezetés feje. „A cionista rezsim támadása súlyos következményekkel járhat” – idézte az ISNA iráni hírügynökség a vezérkari főnök, Hasszán Fajrúz Abadi fenyegetéseit.
Az iráni aggodalmakat magyarázza, hogy tovább gyűrűztek az izraeli sajtóban az iráni atomfegyver-program elleni támadást fejtegető cikkek, szerdán pedig négy izraeli miniszter is megszólalt az ügyben. Ők a nyilvánosság előtt “ítélték el”, hogy az Irán elleni izraeli katonai csapás lehetőségéről értekezett a sajtó. Mindeközben az izraeli légierő egy vadászbombázó egysége Olaszországban, európai vadászgépek részvételével tartott hosszú távú bevetési gyakorlatot, az izraeli belbiztonsági minisztérium pedig közölte: csütörtökön szimulált rakétatámadási gyakorlatot fognak tartani országszerte, amelyen elmondják az izraelieknek, mit kell tenniük, ha rakétát lőnek ki a zsidó államra. Szerdán mindezekkel párhuzamosan sikeres rakétaindítást hajtott végre Izrael. Az Izrael Rádió szerint egy ballisztikus rakétát lőttek fel, amely külföldi értesülések szerint nukleáris harci fejjel is felszerelhető. A hadsereg sem cáfolni, sem megerősíteni nem szándékozott az értesüléseket. Izrael évek óta figyelmeztet arra, hogy Irán katonai atomprogramon dolgozik. A zsidó állam hosszú időn keresztül ismételgette, hogy semmiféle lehetőséget sem tart kizártnak, az elmúlt napokban azonban több vezető izraeli lap is arról írt, hogy egyre komolyabb lehetőség van a katonai csapásra.
forrás: atv.hu