Skip to content

Chanuka 5773 – Fények Ünnepe, 2012

Hanuka (Chánuká, חנוכה) ünnepe a zsidó naptár szerinti kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart.

Az idén december 8-án, szombaton este gyújtjuk az első gyertyát.

Ezen az ünnepen mi, kései utódok annak a győzelemnek állítunk emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai megszállók felett.

Az idegen hatalom és helyi támogatóik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc a polgári időszámítás előtt 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt a zsidó állam – amelyet akkor Judeának hívtak –  katonai és vallási szuverenitása. A “chánuká” azt jelenti: “felavatás” és arra utal, hogy őseink újra Isten oltalmába ajánlhatták a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

forrás: izraeli-hirlevel.blogspot.hu

Back To Top