Skip to content

Im Memoriam Chava Lustig

Elhunyt 94 éves korában Lusztig Éva (Chava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a magyar zsidók egyik legfontosabb gyűjteményének a társalapítója – EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT!

Lusztig Éva 1987-ben határozta el nyolc éve elhunyt férjével, Lusztig Józseffel együtt, hogy létrehozzák a magyarajkú, magyar kultúrájú zsidóság emlékmúzeumát az észak-izraeli Cfát városban.

Felhívásukra a világ számos pontjáról gazdag tárgyi és levéltári anyagot kaptak, amelynek a bemutatására a cfáti városháza melletti épületben 1990-ben megnyitották az emlékmúzeumot. Ez azután látogatók ezreit vonzotta évente, és fontos helye lett a világ legkülönbözőbb pontjain élő magyar zsidóknak.

Lusztig Éva 1930-ban született Budapesten egy orvosházaspár gyermekeként. Gimnazista volt, amikor a nyilas uralom idején, 1944 novemberében szüleit elhurcolták, és soha többé nem látta őket. Őt öccsével együtt a budapesti gettóba vitték, ahol embertelen körülmények között éltek a főváros felszabadulásáig.

A háború után csatlakozott a Dror-Habonim nevű cionista ifjúsági mozgalomhoz, amelyben megismerkedett leendő férjével, a mozgalom oktatójával. Olaszországon keresztül kivándoroltak Izraelbe, ahová az ország megalapításának napján, 1948. május 14-én érkeztek meg.

Először részt vettek a Beit Haemek nevű kibuc megalapításában, majd Cfáton telepedtek le, ahol mindketten pedagógusként dolgoztak nyugdíjba vonulásukig. Nyugdíjasként a magyar zsidóság emlékét ápoló múzeum létrehozásáért, majd fejlesztéséért és működésért tevékenykedtek.

forrás: Új Kelet

(MTI)

forrás:https://24.hu/kultura/2024/02/27/lusztig-eva-meghalt-magyar-zsidosag-emlekgyujtemeny/

Back To Top