Skip to content

Megemlékezés Sopronban 2023.04.16.

Soproni Zsinagógáért Közalapítvány és a Soproni Evangéliumi Gyülekezet szervezésben együttműködésben Sopron Megyei Jogú Várossal.

Tisztelt Megemlékező Közösség!

A Soproni Zsinagógáért Közalapítvány célkitűzése, hogy a megemlékezéseken évről-évre egyre több középiskola képviseltesse magát tanárain és diákjain keresztül. Jelképesen így kívánja átadni az EMLÉKEZÉS és EMLÉKEZTETÉS stafétáját a jövő generációjának.

Köszöntjük tehát elsősorban a soproni középiskolákból megjelent ifjakat és pedagógusaikat! Továbbá köszöntjük Barcza Attilát, Sopron város országgyűlési képviselőjét, a soproni zsidó és keresztény felekezetek megjelent vezetőit, tagjait, valamint Sopron város önkormányzati képviselőit és Sopron város megemlékező polgárait.

Április 16-a, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

A mai rendezvény EGY NÉV-EGY ÉLET címmel kíván EMLÉKEZNI és EMLÉKEZTETNI annak az 1870 soproni polgárnak a sorsára, – gyermekekre, ifjakra, édesanyákra, édesapákra, nagyszülőkre – akiket jogfosztottan, megalázottan zsidó származásuk miatt 1944. július 5-én a soproni Déli-pályaudvarról deportáltak.  Minden egyes 25 nm-es marhavagonba 80-80 főt zsúfoltak, ez személyenként 55×55 centiméternyi helyet jelentett és a transzport 3 napot követően, július 8-án érkezett meg Auschwitzba!

Akik túlélték az utazás gyötrelmeit, azoknak nagy valószínűséggel a 90%-a még aznap, a szelekciót követően a gázkamrák áldozatává lett. Testüket a krematóriumok tűzében égették el. A megmaradtakra pedig a lassú kínhalál leselkedett!

Kik voltak ők, az áldozatok? Emberek, akik velünk és közöttünk éltek! Ha mi is akkor élünk, ők akár lehettek volna a szomszédaink, osztálytársaink, akár első szerelmünk vagy a családi jó barátaink, esetleg a pék, akitől a frissen illatozó kenyeret szoktuk vásárolni, vagy a családi orvosunk, aki megmentette nagymamánk életét.

Milyen álmaik, milyen reményeik, életcéljaik voltak? Valójában mindegy is, mert derékba törtek! Sohasem tudták megvalósítani álmaikat a békés, boldog családi életről, esetleg sportsikerekről vagy szakmai karrierről, művészeti teljesítményekről vagy a világot jobbító felfedezésekről.

Megölte őket, s velük együtt álmaikat az emberek közönye és az antiszemitizmus eszméitől átitatott emberek gyűlölete és tevékeny közreműködése a gettósításon és deportálásokon át a haláltáborokban történő megsemmisítésükig.

Javaslom, hogy ezen gondolatokkal felvértezve hallgassuk majd meg a felolvasásra kerülő nevek sorát, mert EGY NÉV- az EGY ÉLET !

A megemlékezés részeként az 1640 soproni áldozat nevei közül 1350 név került felolvasásra.

A felolvasást követően az emlékezők a papréti Holokauszt-emlékműnél rótták le kegyeletüket.
Az emlékezés koszorúját dr. Farkas Ciprián polgármester, és Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője helyezték el az emlékműnél.

 

fotók: Griechisch Tamás
Back To Top