Dr. Daniel Juster: A visszavonhatatlan elhívás 1. rész

Részletek a hamarosan megjelenő könyvből:

3. fejezet:Izráel elhívása a mózesi szövetségben 

 

….Amikor Izrael teljesíti az Örökkévalónak az ünnepekkel kapcsolatos rendelkezéseit, olyanok ezek, mint a közbenjárói szolgálat, előhívják azoknak a dolgoknak a megvalósulását, amelyeket képszerűen ábrázolnak. Ezeknek a hagyományos szertartásoknak a gyakorlása szellemi erőt szabadít fel, hogy a történelem folyását annak a célnak az irányába terelje, amely a szimbolikus tettekben ábrázolódik. Mivel sok keresztény nem tiszteli hitének zsidó gyökereit, ezért nem közismert e szellemi örökség minden jótékony hatása. Izrael élete és történelme egy olyan könyv, amelyet el kell olvasnunk ahhoz, hogy elmélyítsük megértésünket. Izrael ünnepeinek vizsgálata során látjuk majd, nem csupán Izrael érdekét szolgálta az, hogy a papság felügyelte az ott zajló eseményeket, hanem egyben betöltötték a minden nemzet felé szóló közbenjárói elhívásukat.A SábátA Sábát, Izrael életében az első és központi szerepet játszó, az Úr által rendelt kijelölt idő. Ez az egyetlen hetenként ismétlődő ünnep. Először is, a Sábát bizonyságot tesz a valóság természetéről.Az egyedüli, hatalmas Isten hat nap alatt (jámim) megteremtette a mennye(ke)t és a földet, s a hetedik napon (jom) megpihent. A héber „jom” szó egyrészt jelenti a nap 24 óráját, de egy kor(szakot) is. Az Örökkévaló nem azért pihent meg a hetedik napon, mert elfáradt és alvásra volt szüksége. Sokkal inkább, azért, mert a teremtés robbanásszerű folyamata hat nap után véget ért. A pihenés inkább azt mondja el, hogy megállunk, és örülünk az elvégzett munka felett. A Sábát, a heti életvitelünkben való részvételével a teremtésre emlékeztet bennünket, hogy visszatükrözze az Örökkévaló által bemutatott példát. Ezért, egy olyan zsidó, aki megtartja a hetedik napot, a Sábátot, arról tanúskodik, hogy Izrael Istene a Teremtő. Az egész földkerekségen vallja és hirdeti, hogy Isten az Úr mindenek fölött. A zsidó és a Sábát léte azt kiáltja: Isten létezik, Isten létezik, Isten létezik! A világ nem az idő+anyag+véletlen kombinációjának terméke, ahogyan az evolúciós elmélet tanít erről, és nem egy ismeretlen, homályos, panteista erő eredményeképpen jött létre. Nem is a természet istenei alkották meg. A Sábát egyszerre hatalmas bizonyság és a közbenjárásnak egy olyan formája, amely erőt szabadít fel ahhoz, hogy Istent egyetemlegesen Úrnak vallják az egész földön.
Ahogy az Örökkévaló megpihent a hetedik napon, úgy kell nekünk is belépni a nyugalomba. A Sábátnak ez az aspektusa az egyiptomi kivonulás után adott parancsolatból válik érthetővé. A zsidó nép szolgaságban élt Egyiptomban, és kegyetlenül szenvedett a mindenre kiterjedő gazdasági alávetettségtől. Ádám és Éva bűnbeesésekor a föld átok alá került, és Isten figyelmeztette őket, hogy a gazdaságilag való túlélés komoly megpróbáltatást jelent majd számukra. A gazdasági kötelmek legrosszabbika a rabszolgaság, és Izrael történelme és önazonossága az egyiptomi rabszolgaságból való szabaduláson és az Ígéret Földjének birtokbavételén alapszik.
A Sábát ezt a szabadulást hirdeti és hetenként emlékezteti a zsidóságot az Exodus-ra. Izrael – azzal, hogy a hét egyik napját pihenéssel tölti – nyilvánvalóvá teszi: nem a gazdasági szféra az életük meghatározó tényezője. Nyugodtan elkülöníthetik a hét egy napját, hiszen Isten gondoskodik róluk, és bőségesen betölti a szükségeiket még akkor is, ha az életük hetedrészét az Örökkévaló dicséretével, az egymással való közösséggel és ünnepléssel töltik. Természetesen más – az Úr által – megjelölt napok esetén az ünneplés, a hét egy napjánál sokkal több időt vesz igénybe.
Amikor belevesszük a Sábát éveket, láthatjuk, Izraelt arra hívta el az Örökkévaló, hogy eljusson a hitnek egy különleges szintjére, ahol Isten ellátásában bízik ahelyett, hogy a gazdaságban rabszolgaként dolgozna. Isten a Sábátot egy, a Személyét felmagasztaló élet szövetségi jeleként adta (2Móz. 31:16,17).
A Sábát, humanitárius vonatkozásai miatt is nagy jelentőséggel bír. A Mózes 5. könyvének 5. fejezetében lévő Tízparancsolatban olvassuk, hogy mindenkinek részesülnie kell a sábáti nyugalomból, beleértve az állatokat, a  jövevényeket és a nem ott született szolgákat is.
Izraelnek a nemzetek felé szóló papi elhívása megtanít bennünket arra, hogy a sábáti nyugalom jel, ami Isten minden népre vonatkozó akaratára mutat. Az Örökkévalónak az a szándéka, hogy mindenki felszabaduljon –  egyrészt szó szerint (külsőleg), mind pedig szellemi értelemben (belsőleg) –  a szolgaság igája alól, azoktól a lelki kötelékektől, amelyek tönkreteszik a békességünket és a boldogságunkat. A Sábát előképe az Eljövendő Kornak és az egyetemleges Ígéret Földjének, ahol mindenki Isten nyugalmában és békességében él majd. A héber „salom” szó egy kulcskifejezés, amely a teljességet, békességet és a jólétet jelenti. Az Istennel való megbékélés és a Szellem erejében lévő élet által lépünk be a hit nyugalmába (Zsid. 4). A Sábát előrevetíti azt a napot, amelyen minden nemzet belép az Örökkévaló nyugalmába. A Sábát megtartása minden nemzetért való közbenjárói szolgálat, azért ,hogy Isten ereje felszabaduljon és a történelmet e cél elérésének irányába mozdítsa.
A Sábát megünneplése részét képezi Isten Izrael számára adott visszavonhatatlan elhívásának és ajándékainak. Ez része annak a rendelkezésnek, amelyet Isten az Izraellel kötött szövetségben számukra elrendelt, és része ma is Izrael mindennapi életének. Természetesen, a messiáshívő zsidók is részei ennek az elhívásnak, akik a helyes ismeret szerint ünneplik (a Sábátot ford. megj.), mivel Jesua, a Szár Sálom (Békesség Hercege) által léphetünk be az Ő nyugalmába. Most mások is szabadon csatlakozhatnak hozzánk a Sábát megünneplése céljából, de tőlük nem várható el, illetve számukra nem kötelesség a hetedik nap, a Sábát megtartása. Bár a Tízparancsolat, alkalmazását tekintve a legegyetemlegesebb – ahogy erre Meredith Kline-nal együtt mások, valamint a rabbinikus gondolkodók is utalnak – a parancsolatok, szövetségi formába öntve Izrael számára adattak. Ezt hivatottak bemutatni azok a szavak, amelyekkel a szövetség  kezdődik: nevezetesen, hogy az Örökkévaló, az Úr kihozta Izraelt Egyiptom földjéről (2Móz. 20:1). A Sábát, egyértelműen Izrael nemzete számára, a szövetségi dokumentumban adott jel. Míg ebben a világkorszakban semmilyen utalás sincs arra nézve, hogy a nem-zsidók számára lenne ilyen típusú kötelezettség, addig a Millennium idején egyetemlegessé válik a Sábát napja (pl.: Ézs. 66:23), viszont e korra vonatkozólag semmiféle parancsolatot nem kaptak a nem-zsidók, amely a Sábát megtartására kötelezné őket.