Skip to content

Nyilatkozat Izrael Állam Alapítása 70. évfordulójának Nemzetközi Emléknapján

A Nemzetek Menetének jelmondata: „A Soától az új Életig”!

A Holokauszt után három évvel Isten beteljesítette ősi bibliai ígéretét. Izrael léte 70 év távlatából is modern világunk legnagyobb csodája.
40 különböző nemzet tagjaiként gyülekeztünk össze Jeruzsálemben, hogy együtt ünnepeljük Izrael fennállásának 70. évfordulóját, Mikeás próféta szavainak szellemében:
És lészen: az utolsó időkben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik és felülemelkedik az a halmokon és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek és azt mondják: jertek, menjünk fel az Úr hegyére, a Jákób Istenének házába. Hogy megtanítson minket az ő útaira, és járjunk az ő ösvényein. Mert Sionból jön ki a Törvény és az Úr beszéde Jeruzsálemből.” Mikeás 4:1-2.
Azért jöttünk ide, hogy Izrael népe és a zsidóság előtti tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor keresztényekként a zsidósággal szemben elkövetett bűneinket megvallani is jöttünk.

Tovább olvasom

A zsidó állam álma – és megszületése

Gondolatok a Duna felett (1)

Herzl Tivadar 1860-ban született Budapesten egy elnémetesedett családba, ami akkor az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Ő is jogot tanult, de nem nagyon szerette, a szíve a színház világa felé húzta. Az életének célja az volt, hogy nagy drámaíró legyen. Ám amikor kapcsolatba került a színházi világgal, kiderült, hogy egyáltalán nem ért hozzá. Isten teljesen más módon használja életét hatalmas módon.

Ebben az időben mind a magyar, mind az osztrák területeken élő zsidók a haszkala hívei, így a magyar zsidóság nagy része ebben a reformmozgalomban neológ zsidóvá válik. Eleinte Herzl is azt hitte, hogy a zsidók problémáira az asszimiláció a megoldás.Európában az antiszemitizmus egyre növekszik, abból a filozófiai meggyőződésből, hogy egy embernek félre kell tennie különálló vallási meggyőződését, ha az adott ország, társadalom tagjává akar válni. Mivel a zsidóságban erős a zsidó hagyományokhoz és az egymáshoz való ragaszkodás, ezért elkezdődik ellenük a diszkrimináció.

Tovább olvasom

Derek Prince: Izrael és a zsidó nép

Amikor Derek Prince-t a brit hadsereg a második világháború legvégén Jeruzsálembe helyezte,  döbbenten és megindulva figyelte, hogy a zsidók majdnem kétezer évnyi száműzetés után sok különböző országból visszatérnek őseik földjére. Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel könyvét olvasva ráébredt, hogy bibliai próféciák valósulnak meg a szeme előtt.

Tovább olvasom
Back To Top