Skip to content

Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről

rabbikAz alábbi szöveget 25 ortodox rabbi írta alá és nyilatkozatukat egy keresztény–zsidó megbékélést szorgalmazó szervezet honlapján tették közzé, további ortodox zsidó vallási vezetők csatlakozására is nyitottan.

Mennyei atyánk akaratát teljesítve: Egy zsidó–keresztény partnerség felé

Csaknem kétezer éves kölcsönös ellenségeskedés és elidegenülés után, mi, Ortodox Rabbik, izraeli, amerikai és európai közösségek, intézmények és szemináriumok vezetői felismerjük a számunkra adatott történelmi lehetőséget. Keresztény testvéreink felénk nyújtott békejobbjának elfogadásával mennyei atyánk akaratának megvalósítására törekszünk. Zsidóknak és keresztényeknek partnerként közösen kell korunk erkölcsi kihívásaira választ adniuk.

Tovább olvasom

Zsidó élet az osztrák-magyar határ mentén, tudományos konferencia Sopronban

soproni_sabbathTörténelmi együttélés Nyugat-Magyarországon
2015. 11. 12-13.

Szervező: Holokauszt Emlékközpont

Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar, Brunszvik-terem 3. emeleti nagy-előadó
Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 5.
Résztvevők: középiskolai és egyetemi tanárok, egyetemi diákok, PhD hallgatók az ország minden részéről és a határon túlról (maximum létszám: 100 fő)
A konferencia nyelve: magyar
Részvételi díj: tanárok és diákok számára ingyenes (Tanárok számára 15 kredites oklevelet biztosítunk.)
Jelentkezés feltétele: kitöltött jelentkezési lap elküldése az oktatas@hdke.hu e-mailre.
Leírás: A konferencia célja, hogy megismerjük a nyugat-magyarországi prosperáló együttélést zsidók és nem-zsidók között, hogy a régmúltból lássunk jó példát. Az előadók a mai Magyarország, Ausztria és Szlovákia területéről jönnek, és tartanak előadást a hármas-határnál, Sopronban, a fent megnevezett témakörben. A konferencia fontos része a második nap délutánján megvalósuló tanulmányi út, melynek során olyan fontos településeket érintünk, mint Balf, Lakompak (Lackenbach) vagy Rohonc (Rechnitz). A konferenciát követően a publikációkat on-line elérhetővé tesszük.

Tovább olvasom

Dr. Dan Juster: Pogány eredetűek a keresztény ünnepek?

A hitük gyökereinek helyreállítására törekvő keresztények gyakran tesznek olyan kijelentést, hogy az Egyház nem a megfelelő időpontokban tartja meg ünnepeit. Ezzel valójában azt mondják, hogy az Egyházi ünnepek pogány eredetűek. Ezért felhívást intéznek az “Örökkévaló ünnepeihez” való visszatérésre (3Móz. 23). Én úgy látom, hogy a messiáshívő zsidók nem hangoztatják ezt annyira, mint a gyülekezeteikhez csatlakozó keresztények, akik üzenete úgy szól, hogy a legtöbb keresztény megbékélt a paganizmussal (pogánysággal)! A paganizmus miatt a Húsvétot és a Pünkösdöt téves időpontokban ünneplik, és a Karácsony is teljesen a pogány vallásokban gyökerezik. Ez az állítás annyi megosztást hoz, hogy bölcsen tesszük, ha utánajárunk, tényleg van-e bizonyíték ennek alátámasztására.

Tovább olvasom
Back To Top