Skip to content

Risto Santala: A Messiás születésének jele

betlehemi csillag(1)A Messiás születését az Ézsaiás 7,10-14 is előre jelzi. „Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól… maga az Úr fog nektek jelt adni: íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánu Él-nek nevezik el.” (Velünk az Isten). 200 évvel Krisztus születése előtt a görög nyelvű Septuaginta fordítása tisztában volt azzal, hogy a héber ’álmá’ szó a görögben a ’parthenosz’, vagyis ’szűz’ jelentésű szónak felel meg.

Ez a jel! Íme, a szűz fogan, és fiat szül, és Immánu Él- nek nevezik el (velünk az Isten). Ez volt az első jel! Van egy érdekes szakasz a Holt tengeri tekercsekben is, amely a Messiásról beszél, akit Isten nemz, és ezek a szavak a 2. Zsoltárból származnak. Dr. R. Gordis megállapítja, hogy ez a szakasz támasztja alá leginkább a Messiás isteni származását. Az V.Mózes 18,15-ben és 18-ban egy próféciát olvasunk, amit később Péter és István is felhasználtak (Ap Csel 3,22 és 7,37). Ez egy prófétáról szól, aki „olyan, mint Mózes”, akit „Isten fog előhívni”, és aki „Isten nevében fog szólni”.

Felfigyeltünk rá, hogy az arám Tárgum Jonátán kétszer is magyarázza, hogy „Isten nemzi őt a Szent Szellem által (deruách kudsá és beruách kudsá). Ez vonatkozik a Messiás születésére is! A Mikeás 5,2 szerint a Messiás Betlehemben fog születni, és származása a régi időkből, az örökkévalóságból való.” A zsidó kommentátor, RÁSI megállapítja, ő már a csillagok és a csillagképek előtt létezett és csak Isten volt az örökkévalóság előtt. Jézus maga hirdette, hogy ő már a teremtés előtt és Ábrahám előtt létezett.

Az Ézsaiás 7,14 és 9,6 isteni tulajdonságokat ad a Messiásnak, mint például „Immánu Él”, „hatalmas Isten” és „örökkévaló Atya”. A Tárgum Jonátán úgy magyarázza ezt, hogy Isten őt fogja elhívni az örök időktől fogva, és hogy a Messiás létezése örökkévaló. Nem meglepő hát, hogy a pásztorok ezt hallották: „A jel (héber: ot) pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyázva fekszik a jászolban (Lk 2,12). Mind az orvos Lukács, mind pedig Máté hangsúlyozta a tényt, hogy a gyermek a Szent Szellem által fogant.

 

Back To Top