Risto Santala: A Messiás Vacsorája a zsidó forrásokban 1.rész

A svájci Dr. Friso Melzer egyszer Báselben bölcs és bátorító szavakkal fordult hozzám, amikor a német nyelvtudásom bizonytalanságát felfedtem előtte. “Je klarer der Geist eines Menschen, desto schlichter ist seine Sprache”- válaszolta, – vagyis: minél tisztább egy ember szelleme, annál egyszerűbben beszél.” Az a legfontosabb, hogy jelentőség teli és fontos gondolatokat fogalmazzunk meg. Az angol és német nyelvekhez fűződő kapcsolatom körülbelül olyan, mint ahogyan a feleségemhez viszonyulok: szeretem őt, de nem uralom őt. A mai napig is, ötvenhárom év boldog házasság után, őszintén, szeretettel és diplomatikusan közli a gyakorlati teológiára vonatkozó észrevételeit, és korrekcióit.
Ugyanígy, amikor a zsidó gondolkodással és a Midrás irodalommal foglalkozunk, nem segíti tudományos gondolkodásunkat, ha túlságosan elvontak vagyunk. A zsidó irodalom leggyönyörűbb ékkövei a Midrás irodalomban találhatók.

A Midrás valószínűleg legtalálóbb meghatározása Renée Blochtól származik, amely a Dictionnaire de la Bible, Supplément című cikkében található. E meghatározás szerint a Midrás homiletikai reflexió vagy elmélkedés a bibliai szövegeken, amely arra törekszik, hogy az adott szöveget újraértelmezze és azt a régmúltból a jelen körülményekre alkalmazza.
E tanulmányok egyik szakértője, Dr. Zunk úgy érvel, hogy a Midrás alapvetően Istenről szóló tanítás. Ranée Bloch is így fogalmaz: a Midrás lehetővé teszi, hogy Isten szóljon az emberekhez. Ez mindig személyes és gyakorlati megközelítés az akadémikus okoskodás helyett.

Én abban az időben fedeztem fel a Midrás irodalom áldásait, amikor két héber nyelvű könyvemet írtam a Messiásról az Ó- és az Újszövetségben a rabbinikus zsidó források fényében. E munka során bukkantam rá mostani témánkra, a Messiás vacsorájának kérdésére. A Midrás Rút a Messiás ünnepi vacsorájának örök perspektíváit tárja fel, amely rendkívüli módon emlékeztet arra, ahogyan az Újszövetség a kenyér és a bor szent közösségéről beszél.
Az olyan megfogalmazások, mint:”enni ebben a világban és a messiási korban”, az „Isten Országának kenyere”, a Messiás, „aki a mi vétkeinkért sebeztetett meg”, a Messiás, aki „mannát fog kiárasztani az Ő népére”, az Illés prófétáról szóló értekezés, amely szerint „a próféta feljegyzi minden jócselekedetünket, amelyet a Messiás és a Szent elpecsételnek” épp elegendő bámulatos nyersanyagot adott ahhoz, hogy más rabbinikus írásokat is tanulmányozzak.

A zsidó bölcsek szerint a midrás irodalom tanulmányozását más normatív rabbinikus írásokra kell alapozni, mint például a Talmud, a Zohár, a Jalkutim, a zsidó imádságok irodalma és a középkori Rasi kommentárok.
A Midrás irodalom a Bibliát úgy használja, hogy kihangsúlyozza az Írások elsődleges tekintélyét. Ezen általános jellemző illusztrálására hadd említsem, hogy amikor a Siralmakról szóló Midrás Rabba első fejezetének (parasa) szövegében használt bibliai helyeket megszámoltam, összesen 310 verset számoltam meg. Amikor a Talmuddal vetjük össze a Midrás irodalmat, azt találjuk, hogy a Midrásban sokkal kevesebb a bölcsektől vett idézet, aminek dzsungelét találjuk a Talmudban. Másodszor pedig a Midrásban sokkal nagyobb a szerepe a prófétáknak, mint a Talmudban vagy más rabbinikus írásokban.

A Midrás irodalommal kapcsolatos másik alaptézisnek tekinthetjük azt az elvet, hogy Isten kinyilatkoztatásának a Tórának minden részletét figyelembe kell venni és magyarázni kell annak a kérdésnek a vonatkozásában, amely a aktuális témánk, ám egyben úgy is, mint önálló egységet, mert a Tóra sohasem veszíti el szó szerinti jelentését. Minden egyes kijelentést pedig alá kell támasztani az Ószövetségből, mert az emberi vélekedések csak nagyon csekély bizonyító erővel bírnak. A Midrás irodalom gyakran idézi az arám közmondást: „ha be-ha talya”, vagyis:”ez függ attól” – úgy is mondhatjuk tehát, hogy az adott kérdés és a Biblia általános üzenete között belső hidakat építhetünk. Ez azt követeli, hogy az asszociáció módszert használjuk, amely megfelel a midrás tanulmányoknak.

Azt tapasztaljuk, hogy a keresztény világban folyamatos felvizezése folyik a Bibliának. Ha egy üzemben úgy döntenek, hogy leállítják a termelést, ez azzal a veszéllyel jár, hogy teljes anyagi csőd állhat be. Azonban gyakran arra lenne szükség, hogy kitisztítsuk a gépezetet és újra kezdjük a munkát.
A korai rabbinikus irodalom magyarázó szabályai az Újszövetségben is tükröződnek. Éppen ezért teljesen logikus, hogy a keresztény exegézis is használja az Újszövetséggel kortárs írásmagyarázati módszereket. Ez áldást hozhat dilemákkal teli teológiánk számára. A Midrás irodalom ismerete pedig segítségünkre van, hogy visszatérjünk hitünk zsidó gyökereihez.

ÚJ BETEKINTÉS A MESSIÁSI VACSORA KÉRDÉSÉBE

A legmélyebb teológiai ékkő a Midrás Rútban a zsidó források fényét veti a szent Vacsora, közösség kérdésére. Ezt a kérdést csak abban a mértékben tudjuk megérinteni, amennyit ebből a Midrás Rút számunkra feltár.
Az Utolsó Vacsora a bibliai Pészach ünnepén alapszik. A zsidóság számos előírást tart számon a Pészach megünneplésével kapcsolatban, amelynek nyomait az Újszövetségben is látjuk. A Szent Közösség (az Úrvacsora vagy Eucharistia) teológiájának szempontjából ezek a zsidó források rendkívüli jelentőségűek.

1.Howard Marschall: „Az Utolsó Vacsora és az Úr Vacsorája című könyvében az Utolsó Vacsoráról szóló beszámolókról ad részletes ismertetést. Itt hivatkozik Rudolf Bultmannra, aki szerint Jézus tanítványai közösségében elfogyasztott szent asztal közössége a hellénisztikus ünnepi lakomák bizonyos transzformációja volt, és arra, hogy „Bultmann kétség kívül arra utal azáltal, hogy az Utolsó vacsora leírása történelmileg nem megalapozott. Marschall azonban hozzáteszi: „semmi szükség azonban arra, hogy megijedjünk véleményétől”.

2. Jean-Marie van Cangh írt egy cikket „Az Utolsó Vacsora tradíciójának evolúciója címmel”(Berlin, 1999). Ő is rámutat a hellénisztikus közösségek liturgikus hatására az evangéliumi történetek mögött. Ő azzal a feltételezéssel él, hogy az Utolsó Vacsorán csak két pohárról van szó”, egy eszkatologikus pohárról, amely az ősi páska (vagy ünnepi) leírásokban is szerepel és egy eucharisztikus pohár, amely a keresztény egyházakban a liturgia hatására adódott hozzá. E teória azonban a zsidó források és a széder rendtartása fényében rendkívül mesterkéltnek hat.

A széder este folyamán pedig négy poharat emelnek fel a résztvevők. Engedjék, hogy ezeket bemutassam, és azokat az elemeket is, amelyek a Szent Közösséghez (Úrvacsora, Eucharisztia) tartoznak.

„A „darab kenyér” képe az ősi forrásokban.

A Szent Közösség alkalmával a kenyér mélyebb jelentést nyer, és egymáshoz kapcsolja a Bárányt és a kovásztalan kenyeret. Jézus mondta magáról, hogy Ő az „élet kenyere”, és aki eszik ebből a kenyérből, örök élete van”. A Messiás által adott mannát a Midrash Rút is említi, és annak örökkévaló perspektíváját mind a Midrás Rút, mind pedig az Újszövetség is kiemeli. A szakrális nyelv a bárányt a „guf ha-pesach”-nak nevezi, vagyis a „páskai test”-nek. Ez természetes módon enged minket Jézus áldozati halálára asszociálnunk.

A Midrás Rút-ban a falat kenyér, vagyis a „”pat lechem”, amelyet Boáz Rútnak adott, azt az általános zsidó magyarázatot tükrözi, hogy a Messiás mennyei mannát fog adni.
RaSHI a Messiási vacsorát a Zsoltár 22,26-hoz kapcsolja, ahol azt olvassuk: „Esznek az alázatosak és jóllaknak”. Ezt a verset RaSHI úgy értelmezte, hogy az „a megszabadulás idejére, a Messiás napjaira” utal. A Shemot Rabba egy értekezést tartalmaz a nagy pásztor-zsoltár, a 23 Zsoltár 5.versről: „Asztalt készítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van a poharam”. Ez is a mannát jelenti. „Megkened fejemet olajjal” – ez a gondoktól való szabadságra utal, „csordultig van poharam” – egy forrásra utal.”

A Didache is „természet feletti kenyérről” beszél. Mindez egy egységes logikus egészet alkot: „a kenyér kiegészíti a Bárányt, a Bárány Krisztusra utal, aki az Isten Báránya”, a manna pedig az afikoman-ra utal, arra a kenyérdarabra, amelyet félre tettek, és az „ostyára” is. E szimbólum együttes a Messiás engesztelésére utal, amelyet halála és feltámadása által szerzett. Ezáltal a Zohár antitézise egy még mélyebb jelentésre utal, amikor ezt írja: „Addig, amíg Izrael a Szent Földön élt, a Templom szolgálata és az áldozatok által engesztelést nyert, de most a Messiás az, aki ugyan ezt a szerepet tölti be népéért.

A bor és magyarázatai

A Midrás Rút-ban a bor összefügg az Ézsaiás 53-ban leírt szenvedésekkel. Ez vezet el bennünket a Szent Közösség (Urvacsora, Eucharistia) lényegéhez. Az 1 Kor 11,25-26 a bor jelentését Jézus szavaival értelmezi:”E pohár amaz az új szövetség az én vérem által…mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg el nem jön.” Itt is ugyanaz az az örök perspektíva fogalmazódik meg, mint a Midrás Rút-ban.
A Páska liturgiája négy poharat tartalmaz. Mindegyik pohárnak megvan a maga neve, és a Széder különböző jellemzőit szimbolizálja. Jusztinusz Mártír adott instrukciókat a Szent Közösség gyakorlatára nézve. Körülbelül 150 körülről származik az a magyarázata, hogy az eucharistikus közösség után a részvevőknek egymást szent csókkal kell üdvözölni. Ezek után a liturgia felügyelője, vezetője fogja a poharat, amiben bor és víz van összekeverve.

Az első pohár neve a „kiddus”, amely annyit jelent: „megszentelés”. A második pohár neve a „magid”, és e pohár elfogyasztása után kezdődik meg a páska elbeszélő, történeti része. A harmadik pohár neve a „kosz ha-bracha”, vagyis az „áldás pohara”, és erről beszél az 1 Kor 10,16: „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e?” A negyedik pohárról a keresztény teológia nagyrészt elfeledkezett. Ha az Utolsó Vacsorát nagyító alatt vizsgáljuk meg, megfigyelhetjük, hogy az Evangéliumok egyáltalán nem említik a negyedik poharat. Ennek neve a „Kosz ha-malkhut” vagyis a királyság pohara. A Márk 14,25-ben Jézus azt mondja: “Bizony mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, míg újat iszom az Isten országában.”

Az Oxfordi Egyetem professzora, David Daube szerint Jézus a negyedik poharat azért alkalmazta, hogy „előre vetítse az Isten Országának valóságos, tökéletes és végső eljövetelét, amely a jelenben hit és reménység valósága”. Szerinte is Jézus e mondataival nyilvánvaló módon a negyedik pohárra utalt. Azonban Jézus ezt a poharat nem itta ki, és nem monda el a „birkhat ha-sir”-t, vagyis az ének áldását, mert a liturgiának ezt a részét arra az időre mozdította el, amikor a Páska végső Királysága, Országa végleg beteljesedik. Ez teljesen illeszkedik az Evangéliumokba.  A Lukács 22,16-17-ban Jézus arról beszél, hogy nem eszi többet a páskai vacsoárt, míg „az be nem teljesedik ez az Isten Országában” és  addig nem issza a szőlőtő termését, míg el nem jön Isten Országa”.

A „hallel” örökkévaló perspektívái

A zsidó páska vacsora vége úgyszintén az örök perspektívákba torkollik, ahogyan a negyedik pohár. A zsidó széder hagyománya mindig is hangsúlyozta, hogy az ünnepnek mindig a Hallel elnevezésű dicséretekkel kellett végződnie. Ez a rész a Zsoltárok könyvének 113-ik részétől a 118-ig tart. Ezek a Zsoltárok beszélnek az Egyiptomból való szabadulásról, és hogy minden népnek és nemzetnek az a feladata, hogy dicsérje az Urat. A 118-ik Zsoltárt héberül „királyi éneknek”, „sir matronitha”-nak nevezik. Mindig ez zárja a páska vacsorát. Rabbi Akiva beszél arról a Talmudban, hogy ezt az éneket a Szent Szellem adta és hogy ezt az éneket énekelték Izrael fiai, amint átkeltek a Vörös tengeren. A hagyomány itt Jehuda és S’muél rabbikkal kapcsolja ezt össze, akik azt mondták, hogy a próféták azt parancsolták Izráélnek, hogy énekeljenek Üdvözítőjüknek azon a napon, amikor megszabadítja őket.” Még a Midrás Tehilim is igazolja ezt az elgondolást.

A Zohár a 118-ik Zsoltár témáját Izráelnek Egyiptomból való kivonulásához kapcsolja. Arról beszél, hogy „utalás van ebben a Zsoltárban arra a Valakire, aki eljövendő – ezért Izraelnek szükséges ezt énekelnie Annak, aki el fog jönni.” És az emberek akkor fogják ezt a Zsoltárt énekelni, amikor eljön a Megváltás, ami bizonyosan eljön. Mert az a Zsoltár a múltbeli világról is beszél a jövőbeliről is: a hit megerősítéseit tartalmazza és a Messiás napjainak titkait.”

folytatás következik…..