Dobner Győző: A reformáció harmadik ága

Elhangzott a Keresztény Zsidó Társaság Elnökségi Ülésén 2017. november 20.-án

A reformáció 500. évfordulójának méltó megünneplésére gazdag esemény sorozattal, programokkal készültek a protestáns egyházak külön-külön és együtt is.
Mivel nem vettem részt a Sportcsarnokban lezaljott közös rendezvényen, nincsenek információim arról, megemlékeztek-e a reformáció Luther és Kálvin nevéhez fűződő két fő irányzata mellett a harmadik, kevéssé ismert mozgalomról – az anabaptizmusról. (Úgy vélem, ebben a körben nem szükséges a görög alapszó jelentésére időt töltenünk.) A jelenlevők bizonyára ismerik a reformáció korszakának mozgalmait, de a harmadik ág meghatározó vezetői talán nem annyira ismertek.
Az elnagyolt történelmi tájékoztatás az anabaptizmust Münzer Tamás által vezetett parasztlázadással azonosítja, noha az általa vezetett mozgalom csupán egy radikális vonulata a Svájctól a német fejedelemségeken – Német Alföldön, ill. Kelet-Európán átívelő mozgalmaknak. A mozgalom egészének negatív megítélésében egy amerikai teológus történész (William R. Estep) gondos kutató munkája hozott változást.

Tanulmányában bizonyította, az anabaptisták alapvető hitelveinek többsége nem állt ellentétben a nagy reformátorok tanaival, ellenben tanításuk nem a tömegbázis kiépítését helyezte középpontba, hanem a közösség testvéri kapcsolatának mélyebb megteremtését.
Az anabaptista mozgalom különböző irányzatai élesen elváltak egymástól, noha kezdetben szinte minden vezető személyiségük kapcsolatban állt Luther Mártonnal.
Münzer Tamás 1519-20 táján Luther ajánló levelével érkezett Zwickauba, hogy a Szent Katalin Templomban megkezdje lelkészi szolgálatát. A művelt, egyemet végzett Münzer Tamásra nagy hatással voltak az u.n. „zwickaui próféták”. Nyughatatlan alkata hatásukra sodrodótt a társadalmi igazságtalanságok akár forradalmi megváltoztása irányába – meg kell a világot változtatni, „hiszen minden a gonoszok kezében van” – hirdette. A német fejedelemségek parasztjainak, iparosainak lázadása a mozgalom élére taszította Münzert. Csapatai vereségét követően megkínozták, kivégezték, Elsősorban nem teológiai, hanem társadalmi téren kívánt reformálni. Bucsay Mihály, református egyháztörténész jegyezte fel róla; „radikális következtetéseiben, feltétlenül meghaladta korát”.
A radikális irányzattal szemben a svájci anabaptisták pacifista irányzatot képviseltek, a fegyveres föllépést elutasítva a Biblia elmélyült tanulmányozását gyakorolták, az u.n. „svájci testvérek”. Zwingli Ulrik svájci reformátor által kezdeményezett bibliai körök egyikét maga a reformátor vezette. Tagjai között volt két későbbi anabaptista vezető: Gerbel Konrád és Mantz Félix. Mindkettő művelt, jól képzett etológus. Gerbel Bázel, Bécs, Párizs egyetemein tanult, jól ismerte a Szentírás görög nyelvét. Mantz Rómában, Párizsban tanult, kiváló héber tudással rendelkezett. Később vezetésükkel néhányan elszakadtak a reformátortól. Beszélgetéseik során a csecsemő-keresztség gyakorlatát vizsgálva jutottak arra a meggyőződésre; hitvallás után újra kell keresztelkedniök. 1525 január 21.-én Mantz Félix házában újra e téma volt a beszélgetés tárgya. Egyikük – Blaurock György felolvasta a Cselekedetek 19. rész 1-7. versét, „Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.” Miután bűnvallást tettek,Gerbel egy kancsó vízzel megkeresztelte Mantz Félixet, ő pedig a többi résztvevőt. (Később gyakorolták a teljes víz alá merítést.) Ezzel az eseménnyel megalakult a reformációs irányzat anabaptista gyülekezete, az u.n. „svájci testvérek” csoportja.
Sattler Mihály – volt szerzetes rendfőnök – 1525 márciusában került kapcsolatba a zurichi anabaptista gyülekezettel, és az üldözések ellenére csatlakozott hozzájuk. Schleitheimben a helyi gyülekezettel együtt fogalmazta meg az első anabapista hitvallást, amely inkább volt hitvédelmi, mint dogmatikai célú irat. Hét cikkelye címszavakban a következő:
1. keresztség
2. kiközösítés
3. kenyértörés
4. elkülönülés
5. a gyükezet pásztorai
6. -7. fegyverviselési és eskütételi tilalom
A hitvallás kiadása után Sattlert elfogták, megkínozták, 1527. május 21.-én máglyán elégették. Nyolc nappal később feleségét vízbe fojtották, gyülekezetének tagjait karddal lefejezték. Az első hitvallók közül Mantz Félixet 1527. január 5.-én Zurich közelében vízbe folytották. Gerbel Konrád korábban pestis járvány idején halt meg. A reformáció oldalára állt Bern városa, az eltérő tanítást hirdető anabaptistákat vízbe fojttatta.
Hollandiában Memo Simons – a Luther tanítványává vált katolikus pap, a bátyja által követett munsteri rajongókkal rokonszenvezett, majd a drámai bukást követően a „chiliastikusok” (az ezerév bibliai jövendöléssel foglalkozó anabaptista forradalmárok) legkiemelkedőbb személyiségévé vált, egyetértve a fegyverfogás tilalmával. Követőit „mennonitáknak” nevezik a mai napig. 1537-ben püspöki rangot kapott, gyülekezetei 1577-ben teljes alkotmányos vallásszabadságot kaptak Hollandiában. Ma is működő közösségeik vannak Hollandiában, É-Európában, Amerikában és Afrikában.
Pilgram Marbeck egyeztető tevékenysége révén 1557-ben a Strassburgban tartott konferencián kimondták a német anabaptisták egyesülését, a három fő ág; mennoniták, német szövetségiek és hutteriek egységét.
A kutatók az eddig közölteket nevezik az anabaptisták nyugati ága történetének.

Az anabaptizmus keleti ága

A kiindulási pont a svájci mozgalom. Kelet európai terjedése Morvaország és Magyarország területén bontakozott ki jelentős mértékben. Legismertebb alakja Hubmayer Baltazár (1481-1528) Friedburgban született. Katolikus pap, teológiai doktor, tanár; 1515-ben a regensburgi székesegyház meghívott lelkésze. (Támadta a város zsidóságát, hatására 1519-ben a zsidókat kiutasították a városból.)
Nyiltan rokonszenvezett a reformáció hirdetőivel, ezért a svájci határközeli Waldshutba helyezték, ahol még közelebb került Luther és Zwingli követőihez és a svájci anabaptistákhoz. 1524-ben felmentését kérte a plébánián, majd rövidesen megnősült, és Svájc városaiban mint anabaptista igehirdető prédikált nagy aktivitással. Később Morvaországban másokkal együtt munkálkodott. Tanításával meggyőzte Lichtenstein Ignácot és testvérét, akik az ország leggazdagabb birtokosai voltak. Az uralkodó menlevél ígéretével Bécsbe hívatta, ahol 1528. március 10.-én máglyahalálra ítélték, három nap múlva feleségét vízbe fojtották. Hubmayer halála súlyos csapást mért a Nikolsburgban és a környékén működő anabaptista gyülekezetekre. Sokan haltak mártírhalált.
A vezetést hamarosan egy laikus vette át, a dél-tiroli származású Hutter Jakab. Követőit később „hutteritáknak” nevezték. Felismerte a kezdetlegesen már itt-ott működő „anabaptista udvarokban” rejlő lehetőséget; hamarosan létrehozta széles körű hálózatukat. Ezeken a telepeken a hívők vagyonközösségebn éltek, dolgoztak rendkívül eredményesen és békességben. Egy-egy ilyen udvarban akár kétezer főnyi tömegnek is főztek hatalmas konyhájukban. (Kórházat, iskolát, gyógyfürdőt, temetőt, halastavat stb. is létesítettek telephelyeiken.) Az „anabaptista udvarokban” vezették be az árutermelést manufakturákban. Kiváló minőségű termékeik igen kelendők voltak. Noha a földesurak körében igen megbecsültek voltak, az 1528. január 4-ei császári rendelet halálbüntetést helyezett kilátásba az áttérésre nem hajlandó anabaptistákra. 1529. április 23.-án a speyeri birodalmi gyülésen a luteránus fejedelmek ugyanezt a döntést hozták meg. Egyedül Morvaországban élvezték a fejedelem védelmét.
1546-ban egy népes csoportjuk magyar területre érkezett Pozsony- és Nyitra megye földbirtokosainak hívására. Később Sopron-Győr és Vas megyében is letelepedtek. Az ismétlődő üldözések miatt egyre keletebbre húzódtak. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Alvincba letelepítette őket, ahol hosszabb időt tölthettek, tovább fejlesztették az u.n. „habán kerámia” tömeges gyártását. Híresek voltak orvosaikról és gyógykészítményeikről.
Később Nagy Katalin cárnő Ukrajnában, az Azori tenger északi partján jelölte ki lakhelyüket. Az anabptisták „Huttertalnak” – azaz Hutter völgynek nevezték el azt a területet. 1874-ben a cári kormány bevezette az általános védkötelezettséget. Az anabaptista hutteriták megtagadták a fegyverfogást. Megkezdődött a hutteriek kivándorlása Amerikába. Három év alatt több mint tízezren települtek át a tengeren túlra. A folyamatos kivándorlásnak a szovjet hatalom vetett véget.
A USA és Kanada területén ma is léteznek „udvaraik”. Zárt közösségeik őrzik hagyományaikat, hitéeltük és minennapi életük gyakorlatában.

Történelmi megbékélések

A zurichi reformáció anabaptista áldozataira tekintve több éves előkészítés után 1983-ban a Presbiteri Világszövetség a svájci testvérek szellemi örököseitől – a mennonitáktól és a baptistáktól – Zurichben a Grossmunster templomban ünnepélyesen bocsánatot kért. 2009. október 28.-án a Luteránus Világszövetség ugyancsak bocsánatot kért az anabaptistáktól.
Luther a hadseregnek írta:
„Aprítsátok, szúrjatok, fojtsátok és vágjátok őket, nyíltan és titokban, ahol éritek, és arra kell gondolnotok, hogy nincs mérgezőbb, ártalmasabb és ördögibb valami, mint a lázadó ember. Agyon kell verni, mint a veszett kutyát. Ha nem ütöd agyon, akkor ő ver agyon téged és egy egész országot…, ezért nem szabad most elernyedni. Itt nem lehet szó sem türelemről, sem irgalomról, a pallósnak és a haragnak ideje ez, nem pedig a kegyelemnek ideje. Aki a felsőbbségért ontja vérét, az igazi vértanú Isten előtt, aki pedig a parasztok oldalán pusztul el, örökké égni fog a pokolban. Olyan csodálatos idők vannak most, hogy egy fejedelem jobban megérdemli a menyországot vérontással mint a másik imádkozással. Üssétek, vágjátok, döfjétek, fojtsátok, ahogy csak tudjátok, mégha belevesztek is, ne bánjátok! Üdvözítőbb halál nem is érhet, mert az isteni ige és parancs engedelmességében haltok meg, és a szeretet szolgálatában, hogy megmentsétek felebarátaitokat a pokoltól és az ördög bandáitól.”
„Én ütöttem agyon a felkelő parasztokat, mert én mondtam, hogy agyon kell őket ütni, vérük mind az én lelkemen szárad.” (Idézet Kautzky prágai történésztől)

Irodalomjegyzék
1. William R. Estep: The Anabaptist Story: An Introduction to Sixteenth Century Anabaptism 1996.
2. M. M. Szmirin: Münzer Tamás népi reformációja, Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1954.
3. Kirner A. Bertalan: Baptista Krónika, Budapest, 1935.
4. Somogyi Imre Dr.: A vallásszabadság és a baptisták, Budapest, Magvető Kiadó
5. Szebeni Olivér: Egyháztörténet – Teológiai jegyzet, Budapest, 1964-65
6. Szebeni Olivér: Anabaptisták, Budapest, Magyarországi Baptista Egyház, 1998
7. Jack Hoad: The Baptist, Grace Publication Trust, London, 1996
8. Révész Imre: A reformáció, Budapest, 1932