Skip to content

Menetelés az Életért magyarországi programsorozata

2014. április 22. és 27. között olyan német keresztény fiatalokhoz csatlakozunk, akik nagyszülei között a náci népirtások elkövetői vannak, és felelősséggel emlékezve a múltban elkövetett bűnökre, megkövetéssel járjuk be az 1944-es halál-menet útvonalát, az egykori bécsi országutat.

Hisszük, hogy csak akkor tehetjük a halál útját az élet és gyógyulás útjává, ha – a német példát követve – mi is végiggondoljuk falvaink, városaink, egyházaink, parlamentünk, felmenőink szerepét az elhurcoltak tragédiájában.

Voltak közöttünk hősök, mint Éliás József, Sztehló Gábor, Salkaházi Sára, Márton Áron és számos más ragyogó ember, akik tetteikkel igazolták: megértették a Szentírás szeretet parancsát.

Elődeink közül azonban túl sokan elhitték a gyűlöleten alapuló és uszító tanokat, melyek sokszor az egyházak szószékeiről is elhangzottak. Ezek hatására tömegek váltak passzív szemlélőivé, sokan tevőleges részeseivé magyar zsidó honfi társaink kifosztásának, emberi méltóságuktól, szeretteiktől, szabadságuktól és végül fizikai életüktől való megfosztásának.

Szeretnénk megragadni a kivételes történelmi lehetőséget, és csatlakozni egy olyan mozgalomhoz, amely a radikális őszinteség légkörét teremti meg a múltfeldolgozás hatalmas feladatában: azt az érett emberi magatartást állítja példának, mely nem a további hazugságokon, uszításokon, a másik vádlásán alapszik, hanem a saját közösségeink önreflexióján és őszinte felelősség vállalásán, amely a tényleges szentírási hiten alapuló keresztény értékrendben gyökerezik.

meneteles_az_eletert brossura

soproni_program_

Soproni program

2014. április 22. kedd 19:00-21:00 óráig

Helyszín: Hotel Fagus Konferencia terem

       Az egybegyűltek köszöntése

       Jobst Bittner köszöntője

Menetelés az Életért program vezetője

       Egyházi vezetők hozzászólásai

       Náci elkövetők utódainak megszólalása

       Soproni holokauszt túlélő visszaemlékezése

       Fellépő zenekarok:Ted Pearce (USA), Be’er Sheva (német)

       A Menetelés az Életért lengyelországi 2012-es

programjáról készült videó összeállítás megtekintése 

       Tübingen-i  Gyülekezet tánccsoportja – zsidó táncok

2014.április.23. szerda 9:00 órakor

Menetelés az Életért magyarországi programjának hivatalos megnyitója

Helyszín: Paprét

       Köszöntő

·        Ted Pearce (USA): “Az elfelejtett 6 millió emlékezete”, kiáltás a zene nyelvén

       Történeti bevezetőt mond Sándor Péter  SZSH elnöke

       Beszédet mond Jobst Bittner a Menetelés az Életért program vezetője

       Egy soproni holokauszt túlélő valamint náci elkövetők utódainak megszólalása

       Soproni szervezők képviselőinek reflexiói

 10:15 órakor közös átvonulás a Neológ zsinagóga emléktáblájához – Templom u.23.

·        Gara István a Soproni Zsidó Hitközség kántora Kaddist (gyászimát) mond és elénekli a 24.zsoltárt, majd indulás a balfi emlékhelyhez.

Részvétel díjtalan! Minden érdeklődőt szertettel várunk!

 

Back To Top