Személyes bizonyságtétel a Soproni Evangéliumi Gyülekezetből

“De megalázza magát az én népem, amely az én nevemről neveztetik, ha imádkoznak, keresik az az én orcámat, és megtérnek gonosz útjaikból, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket és meggyógyítom országukat.” (II. Krónika 7,14-15)

A kezdetek

A történet 2001 nyarán kezdődött Magdi nénivel, a Soproni Zsidó Hitközség akkori vezetőjével… A helyi zsidóság történetéről érdeklődtem. Ő a városi levéltárba irányított, Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban a legrégibb időktől a mai napig (Bp.1896) című könyvéhez.

A levéltárban készítettem el egy vázlatot a soproni zsidósággal kapcsolatos fontosabb eseményekről. Ez a vázlat lett az egyik alapja a későbbiekben megvalósult bűnbánati alkalomnak.

Nem sokkal ezután izraeli barátok látogattak el Sopronba. Magdi néni vezetésével eljutottunk több zsidó emlékhelyre egy városnézés keretében. Megnéztük az Új utcai és a papréti zsinagógát, elmentünk a Sopron közelében fekvő Balfra, ahol ezernél is több zsidó mártír társa mellett a világhírű irodalomtörténész, Szerb Antal is életét vesztette. Magdi néni elkalauzolt bennünket egy különleges emlékhelyre is, amelynek történetét is megosztotta velünk:

A sírhely a balfi szőlődombok között rejtőzködik, két fa árnyékában. Az egyszerű emlékhely 138 zsidó ember testét fedi, akiket azokban a rettenetes napokban egy megásott gödör szélére vezényeltek a menekülő nácik, és golyószóróval a gödörbe lőttek. Egyikük azonban csak egy szempillantásnyival előbb zuhant el, minthogy a halálos golyó elérte volna, és életben maradt. Ahogyan minden elhallgatott, ez a férfi valahogyan kimászott a véres holttestek közül, lejutott Sopronba, majd onnan Kanadába menekült.

A szörnyű emlék azonban évekkel később arra késztette, hogy visszatérjen Balfra, és megkeresse a szőlődombok között álló két fát, mely emlékeiben élesen megmaradt, és tisztelegjen kegyetlenül megölt társainak…

A Reménység kapuja

Később a kis izraeli csoportot kísérő magyar személy, Simonyi Andrea a következőket írta egy levélben:

“…Visszaemlékeztem azokra az emlékhelyekre, amiket tavaly nyáron megnéztünk Magdi nénivel… különösen a balfi szőlődombon lévő sírra. Megrendített mindaz, amit ott láttunk, és imádkoznom kellett Istenhez. Isten válasza Hózseás könyvének 2. fejezetéből még inkább megrendített:

“Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről.“

Ezt a különös beszélgetést Izrael Istenével úgy értettem, hogy ő az Ákhór (jelentése: pusztulás, nyomorúság) völgyét, azokat a sírgödröket, ahová zsidók ezreinek holttestei estek, a Reménység kapujává teszi, ha a helybéli hívők elődeik bűneit elismerve az Örökkévaló elé állnak és bocsánatát kérve ellene mondanak a pusztítás és gyűlölet szellemének Sopronban, abban a városban, mely földrajzilag is Magyarország kapuja.”…

Egy prófétai szó Izraelből

2002. március 5-én “érdekes” prófétai felhívás érkezett felém “ÁBEL VÉRE!” címmel. Feladója: egy magyar származású messiáshívő zsidó hölgy volt Izraelből.

Az üzenet lényege az volt, hogy vállalnom kell a hívők papi szerepét (I.Pét 2,9) és az Úr előtt közben kell járnom azokért a területekért, amelyeket vér áztatott. Közben kell járnom úgy is, hogy azokon a helyszíneken is imádkozom Isten bocsánatáért, ahol a vérontások megtörténtek.

“Ahogy imádkoztam, szellememben láttam Zolit, ahogy a “Hosent” magára ölti, és a “VÉR ÁZTATTA TERÜLETEKET” magára emeli és az ÚR elé viszi őket! Először szellemben, azután fizikálisan be kell járni azokat a területeket, ahol a vérontások történtek. Éppen úgy, mint ahogy Áron és fiai felvették a Hosent és közbenjártak az Úrnál a népünkért!!!!! Zolinak hasonlóképpen kell közbenjárni Magyarországért, akár hallgatnak rá, akár nem! Zolit lehajtott fejjel láttam, alázatosan engedelmeskedni, úgy vette magára a mellvértet!”

Igazán nem éreztem különösebb felbuzdulást, inkább tehetetlenséget: – Ehhez én kevés vagyok! Hogyan fog ez megvalósulni? – Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben.

De azt gondoltam, ha valóban az Úrtól van, akkor a maga idejében és a maga módján megvalósul, természetesen imádkoztam is mindezért.

Megemlékezés a soproni mártírokról

2002. június 30-án gyászünnepélyen vettem részt gyülekezetünk képviseletében a zsidó temetőben. A vészkorszak idején 1640 soproni zsidót pusztítottak el. Erre emlékeztünk közösen. Az esemény kapcsán született meg egy levél, amelyet eljuttattunk a Soproni Zsidó Hitközségnek.

Sopron a keresztesek idején

Nemsokkal ezután Sopron történelméről újabb adalékot tudtam meg, egy Andreától kapott levélből:

“… Császárpárti lévén Boullion Gottfried  lothringiai herceg (a keresztesek egyik vezére) zavarban érezhette magát a pápával szemben, és a többi keresztes vezetővel szemben, talán ezért nem az itáliai útvonalat választotta. Inkább Magyarországon át, azon az úton indult el, amelyet nemcsak az egyszerű nép fiaiból verbuválódott keresztesek, hanem a nyugaton immár elterjedt legenda szerint őse, Nagy Károly is megjárt zarándoklata alkalmával. Gottfried augusztus végén hagyta el Lotharingiát (1096), és néhány heti menetelés után – a Rajna mentén felfelé, majd a majd a Duna mentén lefelé vonulva – október elején a Lajtánál érte el Magyarország határát. Innen Gottfried követeket küldött Kálmán királyhoz, és engedélyt kért, hogy áthaladhasson az ország területén. De Kálmán, aki már épp eleget szenvedett a keresztesektől, nem fogadta jó szívvel az újabb inváziót. A magyar király nyolc napon át udvarában tartotta a követeket, és ekkor közölte, hogy találkozni szeretne Gottfirieddel Sopronban. …A látogatás olyan jó benyomást tett Kálmánra, hogy engedélyezte Gottfired áthaladását Magyarországon,…Gottfried seregeivel ekkor Sopronnál a királyság területére lépett…”

 

Ekkor tehát Sopron, Magyarország KAPUja a pusztítás előtt nyílt meg, de, – ha az ige (Hózs 2,17) valóban az Úrtól volt -, Isten azt a reménység kapujává akarja tenni, a megváltás és a Messiás vérének tisztító, szabadító hatalma által, amely hangosabban beszél az Ábel vérénél (I. Móz 4,10, Zsid 12,24)

Később utánajártam és megtudtam, hogy nem ez volt az egyetlen keresztes csapat, amely Sopronon keresztül szelte át az akkori magyar királyság területét.

Bűnbánati ima-alkalom

Gyülekezetünk tanításokat kapott a történelmi kiengesztelődés és bűnbánat tekintetében. Mindez megalapozta eltökéltségünket, hogy közös bűnbánati imádságot tartsunk. Egységesen, és egyetértésben indultunk ennek az alkalomnak. Ez az egység mindenképpen fontos volt a bűnbánat valóságos kibontakozása szempontjából.

2003 februárja hozta meg az alkalmasnak tűnő időt arra, hogy mindez megtörténhessen, hiszen addigra az adatok begyűjtése is befejeződött a holokauszt idejéig bezárólag, és Izraelből újra vendégek érkezését vártuk. Őket is értesítettük, hogy imádkozni szeretnénk velük és bűnbánatunkat előttük is kifejezni.

2003. február 15-én délelőtt, pontról pontra végighaladva a város történelmén, zsidó testvéreink jelenlétében (egy izraeli és egy magyar zsidó volt jelen) könyörögtünk megbocsátásért és kegyelemért elkövetett bűnök miatt, melyeket a kereszténység és a város lakói követtek el a történelem folyamán az Örökkévalóval és a zsidósággal szemben.

Tartottuk magunkat a prófétai útmutatáshoz: “Először szellemben, azután fizikálisan kell bejárni a véráztatta területeket!”

Délután a gyülekezetünk egy kis csapata elindult bejárni az előzőleg megtervezett útvonalat.

Valakiben felvetődött a gondolat, hogy – mivel a Messiás vérének tisztító, szabadító hatalma hangosabban beszél az Ábel vérénél, (Zsid. 12,24) – vigyünk magunkkal az Úrvacsorához használt borból és prófétikus cselekedetként azokon a helyeken, ahol imádkozunk, öntsük ki, megvallva Jézus vérének hatalmát.

Jelül szántuk ezt a szellemvilág képviselőinek, s hittel megvallottuk, hogy a terület feletti hatalom az Úré az engesztelés, a bűnbocsánat által.

Végigjártuk Sopron gettóit, gyűjtőhelyeit, zsinagógáit, a deportálásra használt pályaudvart, a mártírok emlékművét Balfon a szőlők mögött, és a keresztesek által használt hadiút egy szakaszát. Minden egyes helyen megvallottuk azokat a bűnöket, amiket ott a múltban elkövettek, és Isten bocsánatát kértük városunk nevében.

A gyümölcsök

Mit vártunk ettől az alakalomtól?

• A város szellemi légkörének megváltozását,
• szellemi fellendülést,
• Isten újat hozó mozdulását,
• és gyülekezetünk engedelmessége révén áldást!

Sok éve már, hogy próbálkozunk azzal, hogy a városunkban működű evangéliumi gyülekezetek vezetői leüljenek egymással, és elinduljon egyfajta párbeszéd. A bűnbánati alkalom meghozta gyümölcsét, mert az azt követő egy hónapon belül sikerült összejönnünk egy nagyon jó hangulatú és őszinte beszélgetésre.

Gyülekezetünk gyarapodásnak indult, és friss vezetést vettünk a továbbiakra vonatkozóan. Tapasztaljuk továbbá a város szellemi klímájának pozitív irányú változását is.

Magyarországért…

Miközben összegyűjtöttem, gondolataimban pedig felidéztem a fentiekben említett eseményeket, megfogalmazódott bennem egy gondolat: – Nagy elégedettség és öröm töltött el, hogy ez a bűnbánati alkalom Sopronban megvalósult, és ennek részese lehettem, de megakadt a szemem a prófétai üzenet egyik pontján: “…Zolinak hasonlóképpen kell közbenjárni Magyarországért…”

Örvendetes dolog, hogy Sopronban ez megtörtént, de kevés! Mi lesz Magyarország többi településével? Újra a régi gondolatok és kérdések vannak bennem: – Isten segítsége nélkül ez egy lehetetlen küldetés! Hogyan fog ez megvalósulni? De imádkozom és figyelek az Úrra, mert ha valóban az Úrtól van mindez, akkor a maga idejében és a maga módján ő megvalósítja! Csak legyünk engedelmesek!

Soproni Evangéliumi Gyülekezet / Roóz Zoltán