Skip to content

Tutajosok c. film 25. évfordulójára

tutajosokDíszvetítéssel ünneplik Elek Judit Tutajosok című filmjének 25. évfordulóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden este, a film előtt a rendező dedikálja a 84. Ünnepi Könyvhétre a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent, Tutajosok című könyvét.

A film az 1882-ben a tiszaeszlári zsidókat rituális gyilkosság elkövetésével vádoló per igaz történetét mutatja be. Elek Judit  szerint a Tutajosok révén “végre (…) filmen is igazságot szolgáltathatunk az ártatlanul meghurcoltaknak” A perben a zsidók védelmét ellátó Eötvös Károly visszaemlékezéseinek ezt a címet adta: “A Nagy Per – mely ezer éve folyik és még sincs vége.”Az Uránia a díszbemutató után műsorra is tűzi az alkotást.

A filmvetítésen az alkotók és a film szereplői is jelen lesznek. Az 1988-ban készült, a tiszaeszlári per eredeti dokumentumai ihlette film szerepeit Gáspár Sándor, Koltai Róbert, Hetényi Pál, Lukáts Andor, Molnár Piroska és Fodor Tamás játssza, de először jelent meg benne mozgóképen Stohl András és Mucsi Zoltán is.

A Tutajosok című könyv új kiadásban, a szerző új előszavával és a film DVD-mellékletével együtt jelent meg a könyvhétre a Jelenkor Kiadó, a Dánielfilm Stúdió és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) gondozásában. “Talán ezzel sikerül hozzájárulnunk ahhoz, hogy aljas érdekektől vezetett, felelőtlen emberek hazug vádakkal és hagymázos fantazmagóriákkal, minél kevesebb embert téveszthessenek meg; s hogy ez az ezer éve folyó per, amelynek még ma sincsen vége, befejeződhessen egyszer” – fogalmazott Elek Judit a kötet előszavában.

A film 1989-ben Montrealban elnyerte az Ökumenikus Zsűri nagydíját, emellett 1990-ben Párizsban a Női filmesek nemzetközi fesztiváljának nagydíját, Montpellierben a Zsidó filmesek nemzetközi fesztiváljának fődíját, az olaszországi Salernóban rendezett fesztivál fődíját is kiérdemelte. Ugyanabban az esztendőben New Yorkban, a Nemzetközi Zsidó Filmfesztivál nyitófilmje volt, s szerepelt a San Franciscó-i Nemzetközi Zsidó Filmfesztiválon is.

Back To Top