A tavaszi ünnepek üzenete 1.rész

Istennek fontos üzenete volt azzal a Messiás követõi számára, hogy a Tórában megadta az ünnepek idejét, rendjét. A hét tórabeli ünneppel egy menetrendet adott, ami Jesuában (Jézusban) teljesedett be, illetve fog beteljesedni. A tavaszi ünnepek olyan elõképek, amelyeket már betöltött a Messiás. Az õszi ünnepek beteljesedése még várat magára, az utolsó idõk végsõ mozzanatai fogják beteljesíteni õket.   Isten elõképeket adott az ünnepekben. Úgy, ahogy egy ember életében lehet egy látomás, „egy elõkép”, egy álom, ami akkor, amikor kapja, teljesen valószínûtlennek tûnik. Elképzelhetetlennek látszik, amikor megkapja, hogy szolgálni fog, gyógyítani vagy prédikálni, hogy nagy dolgokat bízott rá az Úr. De Isten végigviszi hosszú utakon, és évtizedek múlva elérkezik oda, amit a látomás, a prófécia megmutatott. Egyrészt kapott egy mennyei tervet, amihez az Örökkévaló utat és erõt adott. Másrészt kapott egy kapaszkodót, ahova neki el „kell” jutnia hite által, ha Isten akaratát teljesíteni akarja. A Messiás népének talán így akar a Mindenható mennyei tervet, és „fogódzót” adni az ünnepekben.

Hisz az Örökkévaló elõtt az ezer év múlva bekövetkezõ események is ott vannak. Csak felmutatja számunkra. És hit által odaérhetünk, ha hûek maradunk hozzá. Így beszélt a Mindenható a Messiásról is, próféciák sora bontja ki a jövetelét. Egyre több részletet tárnak fel, szinte felépítik a Messiás személyét, cselekedeteit a próféciák. Aztán eljön Jesua (Jézus), de a próféciák folytatódnak, és maradnak olyanok, amik az elsõ eljövetelével nem teljesednek be.   Pál általánosságban véve szól arról, hogy „… a törvényben a jövendõ jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg…” (Zsid. 10, 1-2 vö. Zsid 8, 5 – Károli). Ezt vonatkoztatja az ünnepekre is. „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep… …dolgában: Melyek csak árnyékai a következendõ dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” (Kol. 2, 16-17 – Károli)
Pál leveleit olvasva azt is mondhatnánk, hogy az ünnepek a végsõ beteljesülésük felé haladnak. Hisz a mostani állapotukban is „csak árnyékai a következendõ dolgoknak…”. Az ünnepek alapvetõen mennyei dolgok, amelyek földi képe csak többé-kevésbé tükrözi vissza a mennyei valóságot. A tavaszi ünnepeket a Mindenható elrendelte a törvényben, Jesua (Jézus) már betöltötte õket, de mennyei teljességükben még nem tárultak fel számunkra. A Messiás is beszél errõl a folyamatról, amikor az utolsó vacsorán megalapítja az Úrvacsorát. A Egyiptomból való megváltás poharában terjeszti ki a saját megváltói mûvét, és hátrahagy egy poharat, amit majd Isten Királyságában akar kiinni a tanítványokkal (Lk. 22, 18). Említ egy vacsorát is az eljövendõ Királyságban (Lk. 22, 18), ahol már minden valószínûség szerint színrõl-színre (I. Kor. 13, 12) látunk majd.
Fel kell értékelnie a kereszténységnek az Úr ünnepeit, amelyeket mindeddig csak a zsidóság tartott meg, mert ezekben rengeteg üzenet van az újszövetségi nép számára, legyen az akár zsidó vagy nemzetek közül való. A tavaszi ünnepek a beteljesedésük bizonyságával szólnak, és rámutatnak az õszi ünnepek jelentõségére, amelyek prófétikusan elõttünk állnak.

A három ünnep
 A három egymást követõ ünnep az évszázadok folyamán összeforrt eggyé, de Isten nem így rendelte el. Több esemény, több ünnep zajlik le néhány nap alatt, amelyek összetartoznak, de mégis külön-külön is hordoznak fontos tartalmakat. Hasonló ez ahhoz, hogy a kereszténység ünnepli a húsvétot egy ünnepként. Ebben az egyben azonban Jesua (Jézus) szenvedése, kínhalála, eltemetése és feltámadása együtt megvan.

1. A pészah ünnepe

Niszán hónap 14. napja (III. Móz. 23, 5) – (nagy)péntek (Mk. 15, 42)“Peszach áldozat ez az Örökkévalónak, aki elkerülte Izráel fiainak házait Egyiptomban...” (II. Móz. 12, 27 – Hertz) „Hiszen a mi pászkabárányunk is megöletett már, a Krisztus.” (I Kor. 5, 7c – Csia)Mint ahogy korábban szó volt róla, a héber pészah kifejezés elkerülést jelent, mert az Egyiptomban feláldozott bárány vére miatt elkerülte a halál a héberek házait.
Gyakran használják magyarul a pászka ünnep kifejezést is. Ez itt nem kovásztalan kenyeret jelent. A pászka szó ilyenkor a feláldozott bárányra mutat, a pászkabárányra. Az Örökkévaló úgy rendelte, hogy ezt az ünnepet niszán hónap 14-én ülje meg a zsidó nép (III. Móz. 23, 5). Ennek az ünnepnek a lényege tulajdonképpen a bárány áldozat bemutatása, és az áldozat elfogyasztása az isteni parancsolatok szerint a Széder estéjén.

Ez az ünnep tehát a feláldozott bárány körül forog. Ezt az ószövetségi ünnepben adott elõképet a Messiás, a Bárány feláldozása, kereszthalála teljesítette be. Bemerítõ János fejezi ki ezt legegyedibb módon. Amikor életében elõször meglátja a Messiást, Akit mindennél jobban várt, és Aki köré az egész küldetése összpontosult, így szól: „Íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkeit.” (Jn. 1, 29 – Csia). Majd késõbb, mikor újra látja: „Íme az Istennek Báránya.” (Jn. 1, 36 – Csia). Mondhatta volna azt is, hogy: Íme a Gyógyító… Íme az Istennek Fia, a várva várt Messiás… Íme Júda oroszlánja…
Õ mégsem így írta le Jesuát (Jézust) a Szellem által, hanem Bárányként, Pászkabárányként, aki elveszi a világ bûneit.

2. A kovásztalan kenyerek ünnepe

Niszán hónap 15. napján (napjától) (III. Móz. 23, 6) – szombaton (Lk. 23, 54)A pészah egy napos ünnepe után niszán hónap 15-én megkezdõdött a kovásztalan kenyerek ünnepe. Az Örökkévaló parancsolata szerint hét napig ettek kovásztalan kenyeret (III. Móz. 23,6).
Az Újszövetségben több példát láthatunk arra, hogy a kovászt a bûn szimbólumaként használja Jesua (Jézus), és így jelenik meg a levelekben is (Mát. 16, 11-12, Luk. 12,1b, Mk. 8, 15, I Kor. 5,6-8, Gal. 5,9). „A régi rabbik is azt tartották, hogy a „kovász a szív gonosz indulatait jelképezi“ (Berakhót 17a). A kovász rendkívül találó képe a bûnnek, hiszen gyorsan átjárja az egész tésztát, hatása alá vonja, megsavanyítja, megerjeszti és az eredeti méret sokszorosára dagasztja, miközben a súlya semmit nem gyarapszik. A helyzet az, hogy ez az erjedési folyamat (a romlás elsõ stádiuma) is csak amiatt az átok miatt mûködik, amelyet Isten akkor mondott ki, amikor Ádám vétkezett.

Mivel a kovász a bûnt jelképezi, a Templomban kizárólag kovásztalan kenyeret (mácát) használtak (III. Móz. 2, 11.6, 16-17. 10,12)“ (1) – (szerk.megjegyzés: ez az oltárra kerülõ ételáldozatra vonatkozik)
A kovásztalanság, amit a kovásztalan kenyerek ünnepe szimbolizál, tehát a bûn nélküliséget, a romlatlanságot, a romolhatatlanságot jelenti. Nincs erjedés, rothadás a kovásztalan kenyérben.
Éppen ez ábrázolódott ki a Messiás eltemetett testében is. A kovásztalan kenyerek ünnepének kezdetére Jesua (Jézus) a sírba került (Lk. 23, 53-54). Ahogy az akkor fogyasztott kenyérben nem volt erjedés, a Messiás testében sem. Beteljesedett az Örökkévaló Igéje, amelyet Dávid által jelentett ki: „Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Zsolt. 16,10 – Károli). A Messiás teste “biztonságban lakozott”, nem lehetett a halál martaléka, “nem látott rothadást.” Meg van írva, hogy: „a bûn zsoldja a halál” (Róm. 6, 23). A Messiásban nem volt bûn, így nem is volt joga hozzá a halálnak.
Ézsaiás könyvében a Mindenható már évszázadokkal korábban átfogó próféciát adott a megváltásról. A megfeszítésrõl, és az eltemetésrõl két képet vetít elénk a prófécia, amelyek pontosan be is teljesedtek. „És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után…” (Ésa. 53, 9 – Károli).
A Messiás szenvedésekor, haldoklásakor Isten ráhelyezte bûneinket, a „bûnösök közé” számláltatott, két lator között feszítették meg. De halála után nem az történt vele, amint az a bûnösökkel szokott. A Mindenható nem engedte, hogy kivessék a szemétdombra a városon kívül. Egy gazdag és megbecsült ember sírjába temették (Mt. 27, 57-60). A bûn nélkül élõ Messiást – bár mások bûnei miatt – úgy végezték ki, mint egy bûnözõt, de Isten nem engedte, hogy miután elvégezte a tökéletes megváltói mûvét, még halála után is meggyalázzák.

……….folytatás következik!

1 Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 71 o.