ÉFÓD-HÓSEN

A főpap ruháját 2Móz 28. és 39. r. részletesen leírja: az alsó- és a felsőruha (éfód és hósen) aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin- és lenfonálból készített szőttes volt. Az éfódot a köntös és az éfód palástja fölött viselték (2Móz 29,5; 3Móz 8,7). A hósen egy négyszög formájú táska volt, amelyben a jövendöléshez szükséges ÚRÍM és TUMMÍM volt. A fején turbánt (misznefet) viselt, a turbánon elöl aranyból készült virágdísz volt. Az öltözéket az öv (abnét) egészítette ki.

Vitás ügyekben ő kérdezte meg Istent az éfód, valamint az úrím és tummím segítségével (2Móz 28,30; Péld 16,33; 4Móz 27,21; 1Sám 14,31), s így õt illette a legfelsőbb döntés joga minden vallási kérdésben. Ő a közbenjáró Isten és ember között, amint a Zsid 5,1 összefoglalja szerepét.

Jubileumi kommentár:

A hósen.

Ahogyan az efód szót nehéz lefordítani, úgy a hósennek is nehéz magyar nevet adni. Leírásából két dolog tűnik ki. Egyik a szembetűnően díszes volta: tizenkétféle drágakő ékesítette. A másik az, hogy zsebszerű készítmény volt, melybe a papi kijelentésadásnak az eszközeit, a szent sorsvetés kockáit tették. Az egész négyzet alakú volt, egy arasznyi volt a széle-hossza, és a sarkaira alkalmazott aranykarikákon áthúzott aranyláncokkal, illetve bíborszínű zsinórral volt szorosan az efódhoz hozzákötve (23-28 v.).

A hósen előlapján tehát négy sorban tizenkét drágakő foglalt helyet, mindegyikre Izráel egy-egy törzsének a neve volt rávésve. A drágakövek azonosítása ismét nem könnyű feladat, a magyar fordítás túlnyomórészt a Septuagintát követi. Fontosabb ennél ismét az, hogy a főpap Izráel törzseinek a nevével együtt “a szívén hordozta” e törzseknek, a gyülekezetnek az ügyét, amikor Isten akaratát kellett meg tudakolnia és kijelentenie. (A tizenkét drágakő motívuma a mennyei Jeruzsálem kőfalának alapköveinél fordul elő a Jelenések könyvében, Jel 21:19-20).

A hósen teljes neve a 15 v.-ben “az ítélethirdetés hósenja”, értvén ítélet alatt Isten döntését, amikor ő igent vagy nemet mond valamire. Igen régi, mechanikus módnak tűnik a szent sorskockákkal, az úrímmal és tummímmal való kijelentésközlés (30 v.). Egészen bizonyosan nem mondható meg, hogy e szavak két kockát jelentenek-e vagy egynek a két oldalát; az sem, hogy a szavak jelentésének megfelelően az egyik (kocka vagy oldal) világos, a másik sötét volt-e, vagy esetleg a két szó kezdőbetűje volt-e felírva rájuk, mint az ábécé első és utolsó betűje (őaläf és táv). Abból a néhány bibliai helyből, ahol minden valószínűség szerint ilyen módon történt az Úr “megkérdezése” (1Sám 30:7-8; 2Sám 5:19 stb.), az tűnik ki, hogy igen vagy nem választ igénylő kérdéseket lehetett feltenni. Más esetekben a sorsvetés két személy közül, vagy egy nagyobb csoportból fokozatos felezéssel választotta ki azt, akit az Úr kegyelme vagy ítélete kiemelt (vö. Józs 7:14 skv.; 1Sám 10:20-22; 14:40-42). Mechanikus kijelentésnyerési mód volt ez valóban, de hozzáfűződött az a hit, hogy a sorsvetésben az Úr ad igaz útmutatást (Péld 16:33). A sorskockák használatáról Dávid kora után nem is olvasunk. A hósän azonban megmaradt azzal a rendeltetéssel, hogy a főpap hordozza a szívén Izráel ügyét és hirdesse neki Isten “ítéleteit, döntéseit” (mispátím) útmutatásul. Egy-egy olyan bibliai hely, mint Hag 2:11-13 mutatja, hogy az Úr törvényeinek ismeretéből fakadó “tanítás” (tóráh) lett a papi kijelentésadás szellemibb módja.