Meg kell értenünk, hogy a támadások sokkal erõsebbek lesznek. Ezért a Hozzá fûzõdõ kapcsolatunknak feltétel nélkülivé kell válnia. Mert Isten más, mint mi vagyunk. Másképp cselekszik, mint ahogy mi gondolkodunk. Biztosan mutat nekünk néhány dolgot az Õ természetérõl, ami fontos számunkra a hitben járásunk során, de nem tudjuk Õt egy skatulyába bezárni. Isten olyan úton visz végbe dolgokat, amiket gyakran nem tudunk megérteni. De pontosan ezekben a helyzetekben kell kitartanunk mellette, és bíznunk Benne. Úgy gondolom, hogy ez egészen mélyen összekapcsolódik Jeruzsálem titkával.

A menyasszonynak is ki kell tükrözni ezt a tökéletességet, mert ha visszamegyünk Ádámhoz, látjuk, hogy mikor Évát teremtette, akkor ’õ csont volt a csontjából, és hús a húsából.’ Egészen hasonlatos volt Ádámhoz, és ilyennek kell lenni a menyasszonynak is. Neki egészen hasonlónak kell lennie a võlegényéhez. A természetében, az egységében, a szeretetében, a szentségében, a feladata hordozásában egészen hasonlónak kell lennie Hozzá.
Késõbb, sokkal késõbb olvassuk az Írásban, hogy amikor Dávid királlyá lett, mélységes vágya volt, hogy a szövetség ládáját felvigye Jeruzsálembe. Miért volt számára ez olyan fontos? Mert a szövetség ládájában elsõ helyen a tíz parancsolat, a két törvénytábla volt. Ez volt a tanúsága annak, hogy Isten szövetséget kötött Izraellel. A szövetség ládája valamiképpen szimbolizálja Isten trónját is a földön. Emlékezzünk arra, hogy késõbb Salamon a templomot felépítette, és a papok a szövetség ládáját hordozták, és bevitték a Szentek Szentjébe. Ez volt a hely, ahol a szövetség ládája megpihent. A megnyugvás e helye egészen lényeges. És miután betették oda a szövetség ládáját, egyszerre megjelent Isten dicsõsége, és betöltötte a templomot. Isten jelenléte olyan erõs volt, hogy a papok nem tudtak megállni benne, ki kellett menniük. (I Kir 8, 11) Mert Isten jelenléte olyan hatalmasan erõs volt.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy ma itt tudok lenni. Mert ahogy néhányan tudják, volt októberben egy balesetem. Ha az ember ezt nevezheti így… Azt hiszem, hogy az ellenség meg akart ölni. Nagy károsodás volt az agyamban, bevérzés, de sok-sok hívõ imádkozott értem, és Isten csodát tett, hogy én ma itt állhassak.
Valóban nagyon-nagyon hálás vagyok ezért és tudom, hogy az csak Istennek köszönhetõ, hogy itt lehetek. Emlékszem, hogy mikor még egészen kicsi voltam, talán az ötvenes évek elején, jártam egy Tóra-iskolába New York-ban. Nagyon szegény iskola volt, sok gyerek volt olyan, mint én. Õk is Európából jöttek, és túlélték a Holokauszt rettenetes idõszakát. A tanárok is olyan rabbik voltak, akiknek többsége Lengyelországból jött, és átélték ezt az idõszakot. Összegyûjtöttek minket egy nagyobb terembe. Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, hogy egy zsinagóga volt. Két zászló volt ott, egy amerikai és egy izraeli. Amikor az izraeli zászló elõtt álltunk, a 137. zsoltárból kellett verseket elmondtunk.   „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!” (137. zsoltár 5-6)Ezt kellett mindig elmondanunk az izraeli zászló elõtt. Izrael állam akkoriban még egészen fiatal volt.