Skip to content

Két nap alatt száz rakéta Gázából

Szünet nélkül “csöpögnek” a rakéták a szürke esőfelhők mögül. A feladó: Hamasz, Iszlám Dzsihád, Gázai övezet. Szombatra virradó éjjel óta száz rakétát lőttek ki “Hamasztán” területéről Izrael déli régióiba.

Vasárnap délelőtt Beér-Sévára lőttek két rakétát – az egyiket megsemmisítette a várost védő Vaskupola, a másik nyílt területen robbant, de így is megzavarta a 200 ezres város mindennapi életét.

Tovább olvasom

Lelkész lesz a volt neonáciból

Németország – Johannes Kneifel könyvet írt barna múltjáról, és már tudja, hová vezet az útja. Újra és újra vezekel, amikor a múltjáról nyíltan, tabuk nélkül beszél. Talán azért teszi ezt, hogy elhiggyék neki: valóban megváltozott. – Az, hogy a neonáci-szkinhed múltamat sosem hallgatom el, tudatos döntés volt részemről.  A folyamat valószínűleg akkor indult el, amikor letartóztattak. Ott történt velem valami – mondja Johannes Kneifel. A harmincéves fiatalember hosszú és nehéz utat tett meg

Tovább olvasom

Köszönet az 1 százalékokért

A Keresztyén Segítség Hídja Alapítvány köszöni azok támogatását, akik 2011-ben adójuk 1%-ával (összesen 75694Ft) segítették céljai megvalósítását. Budapest, 2012. október 18.

Tovább olvasom

Lichtenstein Izsák tápiószelei rabbi: Zsidók tükre című írásából részletek

Sok keresés és kutatás, valamint az idők jelének szigorú megfigyelése után, támaszkodva az ó és új szövetségi Szentírás ismeretére, mélyen gyökerező eszményemmé, dönthetetlen meggyőződésemmé vált, hogy Krisztus Izraelnek megjövendölt Messiása, a világnak üdvözítője s hogy az ő személyében Izraelnek megbékélése és igaz megdicsőülése beteljesült…

Drága hitfeleim! Általában véve az a feltevés uralkodik, hogy azok a zsidók, akik Krisztusnak hódolnak s őt vallják, ezt csak világias okokból, önzésből, tehát színleg cselekszik. Korábban magam is így vélekedtem; de mióta meggyőződtem, hogy kicsoda az a Krisztus, s mily összeköttetés van közte s a törvény és próféták valamint az Izraelnek adott egész isteni kinyilatkoztatás közt, minden korábbi előítéletem eltűnt. Mikor az eredeti forrásból megértettem, hogyan teljesednek be a törvények és próféták az ő személyében, s hogy ő mindezeknek célja és koronája, szemeimről lehullt a hályog s előttem sugárzott a „király az ő szépségével.” Legyen bár mégannyi zsidó, ki haszonlesésből lesz kereszténnyé, de viszont vannak mások, kik vallásos, benső meggyőződésből lesznek azokká. Vannak s voltak minden időben zsidók, kik komolyan s az üdv után vágyódva olvasták Krisztus evangéliumát, akik felé az evangéliumból Krisztus fénykoronával sugárzik elő, kik testtel-lélekkel neki odaadják magukat s áldozatkész hittel hozzá ragaszkodtak.

Tovább olvasom

Izrael védereje számos meglepetést tartogat potenciális támadói számára.

A Sunday Times brit hétvégi lap egy izraeli védelmi szakértőt idézve olyan fegyverről ír, amely jórészt csak a fantasztikus regényekben szerepel, de a zsidó állam hadmérnökei talán már meg is valósították.

A brit cikkíró olyan csapás lehetőségét veti fel, amely a másodperc tört része alatt visszavetheti Iránt a kőkorszakba. Az újságíró természetesen túloz, hiszen a perzsa kultúra adta az emberiségnek a királyok játékát és a játékok királyát – a sakkot (“sah”) és olyan zseniális találmányt, mint a NULLA, amely lehetővé teszi a helyi értékes számolást, ami megalapozta a mai technikai civilizációt.

Amiről szó van, az az EMP. A rövidítés az angol „Electromagnetic Pulse” kifejezést takarja. Igen erős, intenzív elektromágneses lökéshullámról van szó, amely akár egy egész ország elektromos- telefon- és híradóhálózatát tartósan megbéníthatja.

Tovább olvasom
Back To Top