Izrael-barát alkalom Isaszegen
Az esemény ideje: 2011. március. 05. 16:00 Forrás: www.epk.hu Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Isaszegi Gyülekezete Izrael-barát napot tart 2011. március 5-én 16 órától a gyülekezet imatermében. Vendégelőadóként megszólal Tuvia Gelbard az arieli bibliakert vezetője és Laszlo Chaim Klein magyar gyökerekkel…
Dr. Daniel Juster: A visszavonhatatlan elhívás 4. rész
Részletek a hamarosan megjelenő könyvből:
3. fejezet:Izráel elhívása a mózesi szövetségben
Szukkot (Sátrak)
A Szukkot ünnepe jelzi az év utolsó aratását. Ez az esztendő végső és legnagyobb ünnepe, amely szintén a hetedik hónapban, a telihold megjelenésével kezdődik, amely a legragyogóbb esti fényt etrog1.jpgbiztosítja a közösségi ünnepek számára. Az aratóünnep csak Izrael éghajlati viszonyai között nyeri el teljes értelmét. Ez arra mutat, miként kötődik a bibliai naptár egy bizonyos néphez, egy meghatározott földön. Ezen ünnepek ciklikus ismétlődése miatt még a zsidó nép szétszóratásban élő tagjaiban is elevenen él Izrael földje.
A Szukkot fontos, az Isten Királyságához fűződő kapcsolata, a föld minden nemzetéért szóló felajánlások és a Mózes negyedik könyvében leírtak szerint feláldozott hetven bika miatt. További példa ez Izrael közbenjárói szolgálatára, és föld nemzeteinek érdekében kifejtett tevékenységére.
Dr. Daniel Juster: A visszavonhatatlan elhívás 3. rész
Részletek a hamarosan megjelenő könyvből:
3. fejezet:Izráel elhívása a mózesi szövetségben
Sávuot(Pünkösd)
Sávuot vagy Pünkösd, a következő – az Úr által – ’kijelölt idő’ (ötven nappal Peszách után), az első termés learatásának ünnepe. Mivel Izrael földje mediterrán éghajlatú, két fő periódusban történik az aratás: az egyik a nyár korai szakaszában, a másik ősszel zajlik. Az aratási ünnepek különösképpen úgy mutatnak Istenre mint gondviselőre; hálaadással dicsérjük Őt nagylelkűségéért. Bár a Bibliában ez nincs rögzítve, a Sávuot a Sinai hegyről származó Törvény, a Tóra adás időpontjaként is ismert, amely ötven nappal az első Peszách után következett be. Ám ez az ünnep, a keresztények számára leginkább az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetében feljegyzett események által vált ismertté, amikor a Szent Szellem először töltetett ki Jesua tanítványaira Jeruzsálemben. Péter apostol – felhatalmazva a Szent Szellem által – belevonta őket az emberek első nagy aratásába (kb. 3000), Isten Királyságába mind Izraelből, mind pedig az ősi római birodalom területéről. Lesz majd még egy nagy aratás ennek a világkorszaknak a végén. A Sávuot, a Peszách-hoz hasonlóan, végső soron arra az időre tekint előre, amikor minden nemzet aláveti magát az Örökkévaló tanításának, a Tórának. A messiáshívő zsidók számára a Tóra, Istennek az emberi létezés minden területére kiterjedő akaratát jeleníti meg, és a teljes Biblia tanítását magába foglalja. A Tóra kiárad majd a Cionról. Mégis, mennyivel inkább látjuk, hogy a Tórát csak akkor lehet megélni, ha a szívünkre fel van írva! Nem tudjuk megélni a Tórának az igazi jelentőségét a saját erőfeszítéseinken keresztül, csak a bennünk munkálkodó Szent Szellem által. Alávetjük magunkat a Szellemnek és akkor már képesek vagyunk engedelmeskedni (Jer. 31:31 és folyt.; Ez. 36:24 és folyt.). Izrael ünnepének ismét közbenjárói jellege van, amely előrevetíti, hogy egy napon, minden nemzet eljut az itt megünnepelt igazság ismeretére.
Az év hetedik hónapjában három főünnepet tartunk számon: a Jom T’ruá, a sófár (kosszarv) megfújásának napja, amelyet a zsidó emberek Ros Hásáná (Újév) névvel illetnek; a Jom Kippur (az Engesztelés Napja); és a Szukkot (Sátrak) ünnepe.
Dr. Daniel Juster: A visszavonhatatlan elhívás 2. rész
Részletek a hamarosan megjelenő könyvből:
3. fejezet:Izráel elhívása a mózesi szövetségben
Peszách (Elkerülés)
A(z) (egyiptomi ford.megj.) kivonulás eseményei Izrael létében alapvető fontossággal bírnak, ezért a holdév az Exodus havával kezdődik Izrael számára. A Peszách ünnepén (Széder-nek hívják) Izrael, az Egyiptomból való csodálatos szabadulására és a kivonulással kapcsolatos eseményekre emlékezik.
A Széder ünnepe alatt felidézzük a csapásokat, a fáraó hajthatatlanságát, az egyiptomi istenek kudarcát, amelyek megjelentek a csapásokban, a csodálatos, tengeren át történő szabadulást, és az egyiptomi csapatok vízbefulladását. A peszáchi bárány elhozta a szabadulást Izrael számára, és az ajtófélfákon, szemöldökfákon levő vér távol tartotta a Halál Angyalát. Az angyal elkerülte az izraeliták hajlékait; ezért lett „Elkerülés” az ünnep neve. A kivonulás végeztével Izrael feladata az volt, hogy elfoglalja és belépjen az Ígéret Földjére.
Dr. Daniel Juster: A visszavonhatatlan elhívás 1. rész
