Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóján érkeztünk ismét Izrael földjére. A személyes találkozások mellett utazásunknak még 2 jelentős célja volt. Az izraeli Chanel 10-es TV adó által adásba került Szerelemből Auschwitzba c. filmünk héber és angol feliratos dvd-it vittük ajándékba ismerőseinknek és Intézményeknek, illetve részt vettünk a Jerusalem Encounter 2017 Konferencián.
Készítettünk egy 4 perces filmelőzetest Garai András riportjából, akinek kalandos és nem mindennapi élete szolgál majd a dokumentumfilm alapjául. A film projekt munkacíme: Izraelben magyarul: Sorsok a 20. századból
Kedves Olvasóink, a segítségeteket és támogatásotokat szeretnénk kérni!
( Köszönet a támogatóknak, időközben ez a “projekt” megvalósult, a film Szerelemből Auschwitzba címmel elkészült.)
2009. év októberében Isten kegyelméből a Segítség az Élethez Alapítvány vezetőjével, Simonyi Andreával sikerült kijutnunk Izraelbe és a régebben már megismert, számunkra nagyon kedves idős magyar túlélőkkel 8 órás interjú anyagot leforgatni.
Hazatérve az volt a szándékunk, hogy készüljön ebből egy dokumentumfilm, amelyet pl. a Duna Tv-nek és városi Tv-k számára lehet felajánlani, ill. egy 35-40 perces film, amely rendhagyó történelem órák segédanyaga lehet az iskolákban, vagy a kiengesztelődés szolgálatában helyi közösségek hasznára lehetnek.
2008. április végén nyílt újra lehetőség Izraelbe utazni. A konkrét ok egy konferencia volt, a Jeruzsálem közelében fekvő Kiryat Yearimban. Első utam azonban ismét Netanya városába vezetett, idős barátainkhoz. Mint a legtöbbször, most is gyorsan jött létre ez az utazás. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez miért van így. Habakukk könyvének verse jut eszembe: „Mert e látomás bizonyos időre szól, a vége felé siet és meg nem csal..”
Vannak dolgok, amire az Úr nem úgy vezet el, hogy hosszas készülődés után nyit ajtót, hanem hirtelen, gyorsasággal. Gyakran tapasztaltuk, hogy így van ez az utakkal is, amiket Isten népe közé, a Szentföldre tehetünk. Egyszer csak megindul, mint a szülés, és már megvan a repülőjegy, egyeztetjük az időpontokat, csomagolunk és megyünk. Ez alkalommal is így volt. A készülődés utolsó napjaiban pedig ráadásul még az is kiderült, hogy május 1-én tartja az Izraelben élő magyar nyelvű közösség a maga megemlékezését a Soáról. Abban a reményünkben, hogy így, együtt találva a Magyarországon szinte elfelejtett „határon túli magyarokat”, eljuthat hozzájuk – legalább valamilyen szintű – megkövetés, bocsánatkérés. Ezért mindent latba vetettünk amit csak lehetett, hogy egy, a jeruzsálemi Jad Vashem emlékmúzeumban felolvasható üzenet megfogalmazódjék az indulás előtt. Az idő rövidsége – és a magyar valóság – nem engedte meg, hogy levelünk egy igazi, egész nemzetet, de legalább az ország hívő kereszténységének teljességének hangját megszólaltató üzenet legyen. Mégis megfogalmazódott a következő levél... >>
Következő utunkra 2007 októberében került sor.
Szívet melengető volt az utcába fordulni, ahol a kis magyar klub működik, még inkább, hogy régi barátunk, Jehuda bácsi már a kapunál strázsált, nehogy elmulassza érkezésünket. Azonban a Netanya-i magyar klubban a találkozón való részvételünket meghatározta a tudat: amíg mi együtt vagyunk a meghitt légkörben, Józsi bácsi válságos állapotban a közelünkben található Laniado kórházban fekszik. – Utunk váratlan és megrázó fordulatáról, Gallai Józsi bácsi különös, sorsszerű búcsújáról földi életétől a Szent Városból nemcsak mi magunk írtunk és emlékeztünk. Cikk jelent meg róla az Új Kelet című izraeli magyar lapban. Írtak róla a budapesti zsidó újságban, az Új Életben is. –
A találkozónak rajtunk kívül másik vendége is volt Magyarországról, Asbóth József, a Duna Televízió munkatársa. A Duna Televízió adása Izraelben jól fogható, az Asbóth József által vezetett „Kívánságkosár” pedig az izraeli magyar idősek egyik kedvenc programja. A neves magyar vendég meghatottan mesélte el, hogy keresztényként hogyan lett a Duna Televízió zsidó vallási műsorának vezetője, és hogy mostani, életének első izraeli útja régi, régi vágyát és álmát teljesíti be.
Három hetes izraeli önkéntes munka után 2007. augusztus 19-én érkeztem Netanyára. Alig két hónap telt el legutóbbi látogatásom óta, amikor megismerhettük a helyi magyar klub tagjait. Már akkor elhatároztam, hogy következő alkalommal Klári néni és Imre bácsi meglátogatásán túl, szeretnék személyesen találkozni újdonsült idős magyar zsidó barátainkkal.
10 nap története…
Megérkezésemkor elkezdtem telefonon felvenni a kapcsolatot azokkal, akik legutóbbi találkozásunkkor megadták elérhetőségüket. Sikerült időpontokat egyeztetni. Szinte minden napra jutott egy vagy két találkozó, de az élet is szervezte a programomat. Így futottam össze „véletlenül” Netanya főterén Berkovits Yehudával, akinek könyvéből az előző részben idéztünk. Ebből a „véletlen” találkozásból maratoni, közel öt órás beszélgetés kerekedett ki, de csak azért ennyi, mert Joszi bácsi, a Klub vezetője és felesége már vártak rám otthonukban, ahol nagy szívélyességgel fogadtak.
Találkozás a Netanya-i magyarokkal
A találkozó elõtt felkészülõ megbeszélést tartottunk egymás között, imádsággal és a program egyeztetésével. Egyikünk imádságában fogalmazódott meg, hogy ez az alkalom már régóta, évtizedek óta készül az Úr terveiben. Megalapozza 30 év barátság, és ez idõ alatt kiépült kölcsönös tisztelet. (izraeli barátaink és az idõs magyarok között).
Mi magyarok Radnóti verseibõl, Elie Wiesel: Éjszaka címû regényének bevezetõjébõl készültünk, és a magyar csoport elõzetes kérése alapján a Szól a Kakas már címû dallal. Érdekes módon, mind a Nyolcadik ekloga, mind a Wiesel könyv bevezetõje, mind pedig a Szól a kakas már megfogalmaz egy csodálatos reménységet a sötétségbõl, a pusztulásból. Radnóti ezt így írta meg, a halála küszöbén 1944-ben, Lager Heidenauban, Zagubica fölött a hegyekben„… mert eljön az ország, amit ígért amaz ifjú tanítvány, rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat. Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az az óra, már születendõben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, lásd az az ország. Útrakelünk, gyere. Gyûjtsük össze a népet, hozd feleséged, s mess botokat már.” Éreztük, hogy csak az Úr és az Õ feltámadásának ereje az, ami fényt hozhat azokba a kimondhatatlan emlékekbe, amiket ezek az idõs emberek szíveikben, elméjükben hordoznak. Isten ígéri az Ezékiel könyvében, hogy „Kihozlak sírjaitokból, én népem”. Jézus mondja a Jelenések könyvében: Nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Bár mindent meg kell tennünk emberileg, hogy a pusztítás e sötét munkájának nyomait vigasztaljuk, a sebek gyógyulását segítsük, de egyedül Isten az, aki természetfeletti gonosz munkáját természetfeletti gyógyítással érinteni tudja.