A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában 1.rész

A zsidóság a pészah ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelrõl mint szabad néprõl. Izrael népének története a pészahhal kezdõdik.
Hasonlóképpen Krisztus Testének története is a megváltást elhozó pészahon kezdõdik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:
– az ószövetség pészahján a választott nép a bárány vére által,
– az újszövetség pészahján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsõszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsõszülöttei maradtak életben.
Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptõl, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az õ fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettõl a néptõl az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelõen élt vagy sem. Isten öldöklõ angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon. Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)
Majd az éjszakája folyamán így folytatja: „És az, mikor eljõ, megfeddi a világot bûn, igazság és ítélet tekintetében.” (Ján. 16,8 – Károli). Jesua (Jézus) is elküldte Isten Szellemét, Aki azok számára lesz a Vigasztaló, akik hisznek Benne. De akik elutasítják, azoknak ítéletükre lesz. A Messiás pontosan elmagyarázza, mi lesz majd a bûn, amit megítél a Szent Szellem: „…megfeddi a világot bûn, igazság és ítélet tekintetében. Bûn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem.” (Ján. 16,8-9 – Károli)

Az emberek egy részének az lesz a bûne, hogy nem hisznek Jézusban, mint Messiásban. Ez lesz a bûn, amiért a Szellem megfedd. Akin hit által rajta lesz a Bárány vére, az nem kap feddést. A Szent Szellem elõtt bûn dolgában kétféle ember lesz: az, aki hisz Benne és aki nem. Kevés lesz csak a jóakarat, a hagyománytisztelet, a becsületesség, a társadalmi rang.  „Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Ján. 3, 18 – Csia) „Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bûnük: de most nincs mivel menteniök az õ bûnöket.” (Ján. 15,22 – Csia)

A pészah jelentése:

A pészah (paszah) ige jelentése átugrani, elkerülni. Az ítélet és a halál „… elkerülte (pészah) Izráel fiainak házait Egyiptomban, midõn sujtotta Egyiptomot, a mi házainkat pedig megmentette. És a nép meghajolt és leborult.” (II. Móz. 12, 27 – Hertz)
A pészahi bárány volt az elsõ, amit Izrael nemzetként bemutatott. Ez által a halál elkerülte a népet, ahogy a Jesuában (Jézusban) hívõket is elkerüli majd a halál a test elmúlásakor. „Az Örökkévaló elkerülési ünnepe (hág hápészah) az.” (II. Móz. 12, 11c – Hertz)

A pészah elõképe Mózes elsõ könyvében:

Nemcsak a zsidó nép életében volt kulcsfontosságú a pészah. Ábrahám, a zsidó nép és a népek sokaságának atyja (I. Móz. 17, 5) felvitt egy áldozatot, ami már elõrevetítette a pészahot, és benne a Bárány áldozatát.
Ábrahámot arra kérte Isten, hogy áldozza fel a fiát, Izsákot. „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz és menj el Mórija földjére és áldozd fel õt égõáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked.” (I. Móz. 22, 2 – Hertz)
Ábrahám engedett Isten kérésének: „Fölkelt Ábrahám kora reggel, fölnyergelte szamarát…” (I. Móz. 22, 3 – Hertz) Hogy mi játszódott le a szívében, azt valóban csak Isten tudja egyedül. Amikor Ábrahám engedett Istennek, számára Izsák meghalt.
Három napig volt halott, mert a harmadik napon értek oda, arra a helyre, amit Isten kijelölt. „A harmadik napon felemelte Ábrahám szemét és megpillantotta távol azt a helyet.” (I. Móz. 22,4 – Hertz )

Ábrahám akkor kapta vissza Izsákot, akkor kelt számára életre, amikor az Örökkévaló angyala megállította, hogy ne sújtson le rá, és Isten kost küldött az áldozatra. Ábrahám csak a szívében áldozta fel „a fiút, aki szeretett” (I. Móz. 22, 2 – Károli). Isten valóban odaadta értünk szeretett Fiát, Akiben gyönyörködött (Mk. 1, 11).
Izsák a Megváltó elõképe volt, hiszen Ábrahám minden ígérete benne folytatódott. Belõle lett Ábrahám nagy néppé szellemben és test szerint is, õ örökölte a földet. Számunkra, és az egész világ számára Isten egyszülött Fia minden ígéret beteljesítõje, „mert Istennek valamennyi igérete õ benne lett igenné és õ benne lett Ámenné…” (II. Kor. 1,20 – Károli)
Ábrahám szeretett fia nem lett áldozat, nem folyt vér a pészah elõképén. Ekkor még megállt az áldozat felett a kés. Istennek Fia felett azonban nem. Õt nem kímélte az Atya, hogy nekünk életünk legyen. A zsidóság is látta a pészah elõképét Izsák feláldozásában. A Midrás egyik magyarázata így ír: „Mit látott Isten, amikor tovább halad a zsidók háza mellett? A megkötözött Izsák vérét látta; amikor azt mondta neki Ábrahám: „Fiam, Isten majd kiszemeli magának a bárányt az égõáldozathoz…” (I. Móz. 22,8) Macoby, 1988

A Midrás szerint a pészahi bárány vére Ábrahám egyetlen fiának vérét jelképezi. Izsák vére engesztelésül szolgált volna. Isten Izsák áldozatára emlékezik vissza, amikor látja a bárány vérét. Izsák engedelmességére, érdemére emlékezik, hogy önként áldozatul adta magát. Ezért kerüli el haragja a vérrel megjelölt házakat. A keresztény magyarázat tulajdonképpen ugyanaz, csak az áldozat neve más. A pészahi bárány Isten egyszülött Fiát ábrázolja. Jesua (Jézus) vére jóvátételként, engesztelésül szolgál. Isten megemlékezik a Messiás áldozatáról, amikor látja a Bárány vérét. A Messiás érdemeire tekintettel, Aki önként adta Magát áldozatul, elkerüli Isten haragja a házat. (1)
A pészah idõszaka az Újszövetségben:

A Messiás kereszthalála elõtt a pészahi idõszak kiemelkedik az Újszövetségben. Jesua (Jézus) ekkor zárja le és foglalja össze a három év szolgálatát, aratja le a gyümölcseit, hatalmas ívû próféciákat mond, majd halálra adja magát értünk.
Az újszövetségi Írások keletkezését mélyebben ismerõk gyakran elmondják, hogy a Máté evangéliuma a zsidók számára íródott. (2)Máté eleve héber nyelven írta az evangéliumot, és úgy építette fel Isten Szelleme által, hogy az a zsidó füleknek még jobban hallható legyen.
Ebben az evangéliumban a legtöbb a visszautalás az ószövetségi próféciákra.  Általában errõl ilyen bevezetõvel olvashatunk: „Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jõ néked a te királyod…” (Mt 21, 4-5 – Károli) (A Zakariás könyve 9,9-re utal.) Máté a „beteljesült próféciák evangélistája.” Evangéliumában tizenkétszer állítja, hogy a Tanach (Ószövetség) próféciái beteljesedtek Jesuában (Jézusban).(3) Ebbõl látható az igény arra Máténál, hogy stabil ószövetségi alapokat kíván adni. Vele szemben János hétszer, Márk egyszer utal a próféták szavaira. A görögül író, pogány származású Lukács pedig egyszer sem kapcsolja ilyen módon az ószövetségi próféciát az Újszövetségi eseményhez.
Emiatt a kifejezetten zsidókhoz szóló Máté evangéliumában látható leginkább a zsidóságában megjelenõ Jeusa (Jézus), Aki az akkor 1500 éves pészah ünnepén annak minden prófétikus mozzanatát és mondanivalóját betöltve, feláldozza magát pászkabárányként. Az Újszövetségben a pészah jelentõségét mutatja az is, hogy ez az evangélium (4)úgy írja le Jeusa (Jézus) teljes szolgálatát, hogy annak egyharmada erre az idõszakra esik. Ez a néhány nap megdöbbentõ intenzitással zajlott Jézus életében. A következõ oldalakon láthatjuk majd, hogy mennyi máig kiható próféciát, mennyi példázatot, milyen ítéleteket mond ki pár nap leforgása alatt. A Máté evangéliuma 4. fejezetének közepétõl (Mt 4, 12-17) számíthatjuk Jesua (Jézus) nyilvános mûködését. Máté tizenhat fejezeten keresztül ír a pészah elõtti idõk szolgálatáról. A 20. fejezet közepén Jesua (Jézus) így szól: „Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a fõpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják õt, És a pogányok kezébe adják õt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” (Mt. 20. 18-19) A 21. fejezetben megérkezik az áldozatbemutatás helyére a pészahi Bárány, és ettõl fogva már minden a pészahi idõben és annak jegyében zajlik.

1.The Pesach and the Pesach Lamb (forrás: www.yeshuarabbi.com)
2. Kr.u. 180 táján Iréneusz, a korai egyházatyák egyike szól arról, hogy Máté a zsidóknak írta az evangéliumát héber nyelven.
3.Továbbá Máténál 65 ószövetségi idézet van, amelybõl 43 szóról szóra követi az ószövetségi Igéket.
4.…és a többi evangéliuma is. János evangéliumában a 12. fejezet 1. versében kenik meg Jézust a „temetése idejére”, és a 12. fejezet 12. verse ír a jeruzsálemi bevonulásról.

…..folytatás következik!