Az ember teremtése – és a Ros Hásáná összefüggése néhány zsidó írásmagyarázat tükrében

2023. szeptember 15-én kezdi ünnepelni a zsidóság, hogy az Örökkévaló 5784 éve az első pénteki napon megalkotta az első emberpárt.
A zsidó naptár időszámításnak alapjait II. Hillél főpapsága idején, i.sz. 359. körül rakták le. Ezek szerint az ember teremtésének pontos időpontja i.e. 3761. év tisri hónap első napja, amelyet héber hittudósok számították ki a TANACH alapján.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem a teremtés első napjától kezdik az időszámítást?

Ennek az a magyarázata, hogy szerintük a teremtés első napjának minden különlegessége ellenére, Ros Hásáná felülmúlja Elul hónap 25. napját, mivel az ember megteremtése újfajta, mélyebb kapcsolatot hozott létre a Teremtő és a teremtett világ között.
A fizikai és szellemi tartományokban élő valamennyi lény közül csupán az ember az, amelyik szabadon dönthet, hogy elfogadja-e az Örökkévaló uralmát. Annak dacára, hogy a világegyetem valamennyi lényét az Örökkévaló teremtette, részükről e kapcsolat elfogadása nem tudatos. Viszont az Örökkévalóval alkotható egység lehetősége, ami az ember megteremtésével jött létre, felülmúlja a teremtés valamennyi korábbi szintjét.

Ádám, azaz az ember teremtése:

Napjainkra az Ádám szó személynévként honosodott meg, és így cseng a füleinkben.

Azonban fontos tudnunk, hogy a héberben ennek a szónak nincs hím- és nőneme, mert az ádám szó mindig az emberi fajt, az értékes, minőségi értelemben vett teremtményt jelöli. Éppen ezt érzékelteti az a nyelvtani finomság is, hogy az ádám szónak többes számú alakja sincs a héberben. Ha Biblia több emberről akar szólni, akkor ezt mondja bné adam, vagyis „az ember fiai”.

A talmudi bölcsek is sokat foglalkoztak az első emberrel, milyen lehetett, hogyan is keletkezett.  Egy helyen említik, hogy eleinte olyan magas volt, hogy a feje a csillagokig emelkedett. Máshol az olvasható, hogy szélessége a világ négy sarkáig terjedt, míg végre Isten lekicsinyítette, és így elnyerte végső formáját.

A Midrás megemlíti, hogy a port, amelyből készült, a világ számos pontjáról szedte össze a Teremtő, fejét Izraelből, törzsét Babilonból, tagjait a föld minden részéből, hogy bárhol is lakjon, sehol se temessék a saját anyagába. R. Méir szerint is a föld összes tájairól vette Isten Ádám porát, és ez azt jelenti, hogy a föld minden országából és vidékéről való emberek testvérek. (Jer. Nazir VII,2; Szanh. 38b.) Más mesterek szerint a későbbi jeruzsálemi szentély oltárhelyéről származott az a por. Ez azt jelenti, hogy az ember ugyan porból való, de a bűn nem örökös része természetének. Az ember legyőzheti bűnös ösztönét és megbánás által kiengesztelődhetik Teremtőjével.

Hertz főrabbi kommentárja szerint, hogy ennek az utolsó alkotásnak méltóságát fokozza és lényegbeli különbséget mutasson ember és állat között, úgy fejezi ki magát a Tóra, mintha Isten tanácskozott volna és így szól „alkossunk embert”! Szerinte ez a  héber nyelv sajátossága szerint ”határozatot fejez ki, vagy pluralis majestatis, mint ahogy királyi parancsokat is többes számban adnak ki. (v.ö. Ezra 4,18.).”

 „A Zóhár magyarázata szerint, amikor a Teremtő kimondta, „náásze ádám – alkossunk embert” nem csak az égi seregekhez, hanem a világ összes teremtményéhez szólt. Az Örökkévaló egybehívta az összes szárnyast, a barmokat, az erdő-mező állatait és az angyalokat, hogy mindegyikük adja oda a maga részét az erejéből, jellemző tulajdonságaiból. Így kapott erőt az oroszlántól, gyorsaságot a szarvastól, ravaszságot a kígyótól, és minden mást az összes létezőből, beleértve az angyalokat is. Aligha lehet fogalmunk arról, milyen lehetett az első ember, ennyi jó tulajdonsággal felruházva.”

Ezekkel a felfogásokkal szemben Raj Tamás kifejti, hogy meglátása szerint ez az ünnepélyes felhívás magához az emberhez, vagyis minden egyes emberhez szól. Azért használja itt a Szentírás a „csinálni, készíteni” igét. Szerinte Isten arra kér minket, „hogy az általa megalkotott emberből (önmagunkból és embertársainkból) mi magunk faragjunk Embert a szó nemes értelmében.”

Összecsengenek azonban zsidó bölcsek gondolatai abban a közös gondolatban, hogy: „az első ember jécer hárá, azaz gonosz indulat nélkül született, azonban később ez megváltozott. S a rossz, az ember veleszületett tulajdonsága lett, míg a jó csak külső hatásra, neveléssel, tanulással kerül az emberbe. Ezért olyan mérhetetlen a szülők és a tanítók felelőssége.”

A Szentírás nyelvén a másik szó, amely embert jelent:

Az אִיש – is szó embert is jelent, de eredeti jelentése egyéniség, személyiség. Nőnemű alakja אִשה – isá. Így a bibliai nyelv tükrözi a Szentírás történetét ugyanis ez a szó férfit és asszonyt is jelent,  tehát kifejezi, hogy Isten az asszonyt nem a föld porából alkotta, hanem az ember testéből. Ezzel azt is hívatott deklarálni, hogy a két emberi nem szorosan összetartozik. Továbbá még a férfi és a nő szellemi azonosságára is utalnak a hasonló hangzású megnevezések.

Amikor azt olvassuk, hogy Isten mély álmot bocsájt Ádámra, akkor ez a kifejezés arra utal, hogy titokzatos és ünnepélyes dolog következik. Isten egy igazi társat, „vele szemben”, azaz neki megfelelő, hozzáillő segítőtársat alkot Ádám számára. „Az asszony nem a férfi árnyéka vagy szolgája, hanem második énje, „segítője”. Más földi lény nem pótolhatja őt és éppen ezért minden más földi lénynél közelebb áll hozzá.
Az asszony a férfi testéből vétetett; tehát az asszony természetes kötelessége kéznél lenni, mindenkor késznek lenni férje támogatására; és a férjnek természetes kötelessége mindenkor szeretni és védeni feleségét, mint saját Énjének egy részét.

A Talmud szerint harmonikus házasság csak egymáshoz lelkileg illő egyének között jön létre. (Jeb. 63a.)”

Talán egy ilyen „egymásra találás” hiánya ihlette a Midrás alábbi történetét:
–    Miért pont az oldalbordából teremtette a Jóisten az asszonyt, Évát?
–  Azért teremtette egy eldugott testrészből, hogy erkölcsös, otthonülő legyen. Ha Ádám lábából teremti, akkor állandóan mászkálna; ha a kezéből, akkor mindent megtapogatna; ha a füléből, akkor hallgatózna; ha a szeméből, akkor kíváncsiságból állandóan kukucskálna stb. Így tehát az oldalbordából teremtette, de azért végeredményben bekövetkezett mindaz, amitől a Teremtő tartott, mert a nő természete, hogy fecseg, hallgatózik, mászkál stb.

sony

Felhasznált irodalom:

Dr.J.H.Hertz: Zsidó Biblia – Genezis

Naftali Kraus: Mózes öt könyve-Heti szidrák, Az ősi forrás sorozat(1)

Raj Tamás: Bibliaiskola

Internetes források:

Hetiszakasz/Berésit– www.zsido.hu

Ros Hásásna:Az ember teremtése – www.zsido.com

Zsidó naptár –Wikipédia