David H. Stern: Szukkot – gyöngyszem a Jochanan (János) szerinti evangéliumból…

“Az ünnep Hosáná Rábbá nevű napján pedig felállt Jesua (Jézus) és kiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék, Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő vizek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn 7,37).

Kommentár:

Az ünnep nagy és utolsó napján: Hosáná Rábbá, szó szerint: az utolsó napon, az Ünnep napján! A görög “megalé” szó a héber “rabba” szónak felel meg. Ez a szukkot (vagyis a /lomb-/Sátrak ünnepének) hetedik, utolsó napja, és egyben az ünnep csúcspontja is.

Az ünnep hét napján egy kohén (pap) vizet hozott a Siloah (Siloám) tavából egy arany korsóban, melyet a kohén ha gadol (főpap) az oltár tövében lévő medencébe öntött. Mindez az esőért mondott imát szimbolizálta, amelyet a következő napon (S ´mini Aceret) napján kezdtek el. De a vízhordás ceremóniája a Ruach HaKódes, vagyis a Szent Szellem Izraelre történő kiáradását is szimbolizálta. A rabbik ezt a szokást az Ézsaiás (Jesaja) 12,3-mal kapcsolták össze: “Örömmel merítetek az üdvösség kútforrásából”.

A hetedik napon, a víz kiöntésének szertartásával együtt a kohének arany trombitákat fújtak meg, a léviták (levi´im) szent énekeket énekeltek, az egyszerű emberek pedig meglengették a “lulávot” (fűzfa, ill. pálmaágak), és “Hallél” zsoltárokat énekeltek, amelyek közé tartoznak a következő versek is: Zsolt 118,25-27)

A szavak: “Ments meg minket!” vezettek el oda, hogy az ünnep utolsó napját Hosáná Rábbá néven hívják, vagyis a “nagy hosáná” napjának.

Ennek az imádságnak messianisztikus felhangjai is voltak, ahogyan ez akkor is megnyilvánult, amikor Jesua bevonult Jeruzsálembe, nem sokkal halála előtt.

Ez a bűntől való megszabadulás imádsága is volt, hiszen Hosáná Rábbá volt az a nap a zsidó ünnepkörben, amikor valaki még a legutolsó lehetőségként bocsánatot nyerhetett bűneire.

Ros Hásáná napján azt kérjük, hogy nevünk legyen beírva az Élet Könyvébe (Jel 20,12). Jom Kippurkor azt reméljük, hogy beírt nevünk elpecsételtetik. Ám a zsidó hagyomány szerint bűneink bocsánatának lehetősége egészen a Hosáná Rábbá napjáig fent áll.

“Kapcsolat áll fenn a Ruach HaKódesh birtoklása és az eksztázis, vagyis a vallási öröm között, ez látható a víz merítésének szertartásában is (Szimchat Bét HaSoevá – vízmerítés ünnepe), a szukkot ünnepén.

A Misna szerint, ha valaki még sohasem látta ezt a szertartást, amelyet zene, tánc, és éneklés kísért, még sohasem látott igazi örömet. (Szukkoth 5,1). Erről az ünnepről tartották azt is, hogy ennek idején a résztvevők egyenesen a Szent Szellemtől nyerték az inspirációt. A Szent Szellemet pedig csak az birtokolhatja, akinek szívét vallási öröm tölti el (Jeruzsálemi Talmud, Szukkoth 5,1,55a). Encyclopedia Judaica 14,365.

Ebből a szakaszból érthetjük meg azt is, hogy Jesua és tanítványai, mint minden más zsidó, tiszteletben tartották a zsidó hagyomány részleteit és nem mindent tekintettek pusztán “emberi hagyománynak”. A vízöntés szertartását sem a Tanach, hanem a Misna részletezi.

Ennek az eksztatikus vízöntésnek, trombita fújásnak, pálmalevelek lengetésének, zsoltárok mondásának és a bűnbocsánatot kereső emberek örömének kellős közepén, és a papság 24 rendjének jelenlétében (lásd Lk 1,5) kiáltott fel Jesua a Templom udvarában:

“Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék! Aki Bennem hisz, annak belsejéből élő vizek folyamai áradnak”

Mintha mindezzel ezt mondta volna: amiért imádkoztok, Bennem teljesedett be!

(David Stern: Jewish New Testament, Commentary to John 7,37. Pp.:179.)