Skip to content

Meggyalázták József sírját – Izrael panaszt tett a Palesztin Hatóságnál

Horogkereszteket mázoltak a bibliai József sírja fölé emelt épület falaira a ciszjordániai Nábluszban - közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivője csütörtökön. Izraeli katonák csütörtök reggel fedezték fel a falakra mázolt horogkereszteket. A katonák megtisztították a helyet, s az ügy miatt Izrael panaszt tett a Palesztin Hatóságnál - tette hozzá szóvivő. A bibliai József sírja zarándokhely a vallásos zsidók számára.
Tovább olvasom

Digitalizálták a Holt-tengeri tekercseket

Holt-tengeri tekercsek

Az  I.e. 3. és az I.sz. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr.u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, egy ősi település, Hirbet Kumrán közelében, Jerikótól 15 kilométerre délre. 1947 és 1956 között összesen 900 tekercset tártak fel. A felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A digitalizálási projekt 2008-ban indult az Izraeli Régészeti Hivatal (Israel Antiquities Authority, IAA) és a Google izraeli kutatási-fejlesztési központja közötti együttműködésben, amelynek során a töredékekről nagyfelbontású, 1200 megapixeles felvételek készültek. Ennek köszönhetően életre keltették az évszázadok során elhalványult írásjeleket. Az eredeti szövegek mellett a fordítás is elérhető lesz.  „A holt-tengeri tekercsek projekt, amely előmozdíthatja a 20. század egyik legfontosabb régészeti felfedezésével kapcsolatos kutatásokat, egyben segít megőrizni a világörökség részét jelentő páratlan dokumentumokat” – mondta Josszi Matiasz professzor, az izraeli Google-központ ügyvezető igazgatója. Digitalizálták a legismertebb dokumentumot, az Ézsaiás-tekercset (1QIsa), amelyet 1947-ben az első barlangban fedeztek fel. A 73,4 centiméter hosszú dokumentum a legjobb állapotban fennmaradt töredék. Az 54 kolumnába rendezett, Kr.e. 125-ből származó szöveg 66 fejezetet tartalmaz Ézsaiás könyvének héber változatából.

Tovább olvasom

Határozatban kéri az Európai Parlament Palesztina elismerését

Határozatban szólította fel az Európai Parlament az uniós tagállamokat arra, hogy az ENSZ-ben egységesen nyilatkozzanak és szavazzanak a palesztin államiság kérdésében. A képviselők által elfogadott állásfoglalás szerint Palesztinát az 1967-es határok szerint kell létrehozni, a fővárosnak pedig Jeruzsálemnek kell lennie.  Az izraeli-palesztin tárgyalások folytatását kéri az Európai Parlament, amely kézfelemeléssel, nagy többséggel fogadta el a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos állásfoglalását. A képviselők szerint az EU-nak támogatnia kell a palesztin elnök kérvényét, amelyben a palesztin államiság elismerését kérte az ENSZ-től. Az EP a dokumentumban kifejti, hogy az úgynevezett kétállamos megoldás híve, azaz elképzelései szerint Izrael mellett létre kell jönnie az önálló, palesztin államnak is. A képviselők által megfogalmazott szöveg szerint az új államot az 1967-es határok szerint kell létrehozni, a fővárosnak pedig Jeruzsálemnek kell lennie, csak úgy, mint Izraelnek.Az egyéb területi követeléseket (pl. a demográfiai változásokat figyelembe vevő módosításokat, vagy a Jeruzsálemen belüli változtatásokat) mindkét fél beleegyezésével lehet csak elfogadni – olvasható a szövegben. Az Európai Parlament a határozatban felszólította Izraelt, hogy azonnal állítsa le az úgynevezett telepépítéseket a palesztin területeken. Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő ezzel kapcsolatban a héten emlékeztetett arra, hogy Izrael 1100 lakás építésébe fogott Kelet-Jeruzsálemben, amely nem járul hozzá a két fél közötti békés megoldáshoz. Emellett azt is kéri, hogy a Hamász ne lőjön ki több rakétát a Gáza-övezetből.

Tovább olvasom

A Pápa XVI. Benedek kijelentette: Az üdvösség a zsidóktól ered – a hívek tudatosítsák a zsidósághoz való kötődésüket!

„Az egyház szorosan kötődik a zsidó emberekhez” – mondta a pápa a Reichstag (a német parlament) épületében tartott találkozón. Arra szólította a keresztény híveket, hogy próbálják „tudatosítani magukban a judaizmushoz való belső kötődésüket”, mivel a keresztények számára „nem létezhet szakadás az üdvösség történetében. Az üdvösség a zsidóktól ered.”

„Jézus konfliktusát a judaizmussal nem szabad felszínesen, az Ószövetséggel való szakításként értelmezni” – magyarázta. A Hegyi beszéd nem érvényteleníti Mózes törvényeit, hanem „feltárja azok rejtett lehetőségeit, és teret enged radikálisabb követeléseknek. Az emberi cselekedetek legmélyebb eredője, a szív felé irányít bennünket, ahol eldől, hogy mi tiszta és mi nem, ahol a hit, a remény és a szeretet növekszik.”

A zsidó-keresztény párbeszédnek napjaink „egyre szekularizáltabb társadalmaiban erősítenie kellene Istenbe vetett közös hitünket – tette hozzá. – E hit nélkül a társadalom elveszti emberiességét.”

Tovább olvasom

Netanjahu békejobbot nyújtott Abbásznak az ENSZ-ben

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében újból megismételte a palesztinoknak tett békeajánlatát. Mint mondta, Izrael már újraalapításakor kinyújtotta a karját szomszédjai felé, de ezt ma is megteszi. Netanjahu hangsúlyozta: a tartós béke vágyával fordulnak szomszédjaik, Egyiptom, Jordánia, Törökország, de legfőképpen a palesztinok felé.
Az izraeli miniszterelnök békeajánlattal kezdte beszédét az ENSZ Közgyűlése előtt. Mint mondta, Izrael békével fordul szomszédjai, a palesztinok, valamint a többi elnyomott nép, többek között az iráni, a szíriai felé. Video itt

Tovább olvasom
Back To Top