A világon élő minden zsidó szívében Jeruzsálem külön helyet foglal el. Mindegyikőjüket meghitt kötelék fűzi Jeruzsálemhez, legyen az vallási, vagy személyes élményből fakadó, esetleg cionista vagy Izrael-barát indíttatású.
forrás: Hírek Izraelből
„Az igazat, a színtiszta igazat és csakis az igazat.” Az evangélium valóban az igazság, a színtiszta igazság. Az evangélium, amelyet a keresztyénség hirdet: Isten kegyelmének örömhíre az egyénhez, amelyet oly tökéletesen foglal össze a Római levél első nyolc fejezete és azok a kis traktátusok, amelyek „Négy (vagy Öt) szellemi törvény” címen summázzák az evangélium üzenetét. Ám mégsem a teljes igazság. A teljes igazság megköveteli, hogy helyreállítsuk az evangélium zsidóságát.Ennek a kis könyvnek egyetlen egyszerű üzenete van, mégpedig az, hogy ha a keresztyénség nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az evangélium zsidóságát helyreállítsa, akkor az evangélium egyik kulcsfontosságú összetevője hiányzik belőle. Ennek következtében pedig nem képes betölteni a „nagy küldetés” parancsát, a zsidó nép pedig nem képes a népek helyes értelemben vett világosságává válni. Nem kísérelem meg meghatározni, mit is jelent valaminek a zsidó mivolta.
Az evangélium zsidóságának helyreállítása, meghatározás
Az evangélium zsidóságának helyreállítása azt jelenti, hogy tartalmában teljességgel megjelenítjük a zsidókra, valamint a zsidó nép és az egyház viszonyára vonatkozó elemeket. Más szóval: Isten teljes akaratát közvetítjük ebben a kérdésben, és nem csak annak egy-egy részét.
Fontos megértenünk, hogy a teológusok mire is gondolnak, amikor helyreállításról beszélnek. Mindannyian vágyunk rá, hogy az egyház, a gyülekezet „helyreálljon” abba az állapotába, amilyen az első évszázadban volt. Vagy legalább is ezt szoktuk mondani. Természetesen jó lenne helyreállítani az első hívők buzgalmát és tüzét, életük tisztaságát, a következményeket nem mérlegelő odaszántságukat Jesua (Jézus), a Messiás követésében, a Szent Szellemben való teljességüket, az imádkozásra való készségüket, bizonyosságukat és tapasztalatukat, hogy Isten a hitre csodákkal válaszol. De voltak-e az első évszázadi testvérek életének olyan külső vonatkozásai is, amelyeket szükséges lenne visszaállítani?
Vagy talán a tanításnak olyan elemei, amelyeket ők elfogadtak, ám a későbbi korok követői ezeket elhanyagolták? És ha igen, mik lehettek ezek? És mit tehetünk mi a mai korban?
190
éve hunyt el Taub Eizik Izsák rabbi. forrás: Új Élet 2011.december 01.
Az olajfa mozgalma megteremtésére vonatkozó látás
(Helmuth Eiwen lelkipásztor, Ichthys közösség, Wiener Neustadt, Ausztria)
A következőkben megfogalmazott látás egy szellemi mozgalomról szól, amely a nemzetek hívőiből és messiási zsidó gyülekezetekből áll, akik hasonló értelemre jutottak és ugyanazt a szellemi terhet kapták az Úrtól.
– Hogy mind a nemzetek gyülekezetei, mind a messiási zsidó gyülekezetek nélkülözhetetlen részei a Róma 11 nemes olajfájának.
– Hogy ezt az igazságot közösségeikben is megéljék.
– Hogy együtt hallassák hangjukat a Krisztus (Messiás) Testében.
E látás kezdőpontja egy álom volt, amelyet Uli Eiwen látott egy hatalmas fáról, amelynek erős és széles ágai voltak, ezeken az ágakon csomók, amelyeket elektromos vezetékek kötöttek össze. Ebben az álomban Bob Jones ezt mondta erről a fáról: „Isten jelenléte nyugszik ezen a fán.”
Az álomnak egy másik részlete tette nyilvánvalóvá, hogy ez a fa a Róma 11 nemes olajfája, amely, különleges megjelenésénél fogva egy bizonyos kapcsolati hálózatot jelképez. Isten azt is mutatta nekünk, hogy a csomók egy-egy gyülekezetet képviselnek, amelyek más gyülekezetekhez kapcsolódnak a Szent Szellem munkáján keresztül.
Dr. Dan Juster tanulmánya
A messiási zsidó mozgalom kezdetei:
A korai 1970-es években jelentős számú zsidó kötelezte el magát Yeshua-nak és jutott arra a meggyőződésre, hogy inkább messiási zsidónak nevezzék önmagukat, mint keresztényeknek. Néhány ok szolgált erre. Egy volt ezek közül az intézményesült kereszténység történelme és annak hatása a zsidó népre. A kereszténység zsidó szemszögből egy fél-pogány, elnyomó és antiszemita mozgalom volt. Mi egy olyan módon akartuk bemutatni magunkat, amely által a zsidó nép a kereszténységről korábban kialakított felfogások okozta akadályok nélkül, másképpen tekint majd Yeshua-ra. Ráadásul mi valóságosan ki akartuk hangsúlyozni azt az igazságot, amely szerint azok a zsidók, akik hitre jutnak Yeshua-ban, még mindig rendelkeznek azzal az elhívással, hogy azonosuljanak és éljenek a zsidó nép részeként. A Rómaiakhoz írt levél 11,29 szerint a zsidó nép részese, egy az Örökkévalótól származó visszavonhatatlan kiválasztásnak és elhívásnak. A Rómaiakhoz írt levél 11,1-5 Izrael megmenekült maradékával azonosítja a Yeshua-ban hívő zsidókat.
Jean-Marie Lustiger, Párizs érsek-bíborosa: Zsidók és keresztények jövőbeni kapcsolatáról…
Zsidók és keresztények jövőbeli kapcsolatáról fejtette ki gondolatait Jean-Marie Lustiger párizsi bíboros érsek New Yorkban. Az alkalmat az adta, hogy Franciaország előző főrabbijával, René-Samuel Sirat-val együtt ő kapta meg a fairfieldi Sacre-Coeur Egyetem a zsidók és keresztények közötti megértés központja „Nostra aetate” elnevezésű díjat.
Beszédében a zsidók és keresztények közötti új párbeszéd feltételeként kiemelte: fontos kutatni, elemezni azokat az ellentéteket és találkozásokat, mi több, ellentmondásos hasonlóságokat, amelyek a zsidó, illetve keresztény tudatot az utóbbi 2000 évben jellemezték. Rámutatott, hogy az utolsó ötven év milyen gazdag volt változásokban, amelyeknek során a zsidó-keresztény kapcsolatok is alapjaiban alakultak át.
Földrajzilag tekintve, gyakorlatilag már a XIX. század végétől kezdődően, kivált Izrael állam megalakulásával a korábban letelepedett zsidók közül – elsősorban az iszlám befolyás alá került országokból – igen sokan vándoroltak más országokba: részben Izraelbe tértek vissza, részben pedig a nyugati típusú kultúra országaiba költöztek. E folyamat eredményeképpen mára több zsidó él az Egyesült Államokban, mint Izraelben.
2002. június 30-án a soproni zsidó temetõben megtartott gyászünnep kapcsán írt levelünk:
A Soproni Zsidó Hitközség részéreTisztelettel adózva az áldozatok emlékének: gyász, fájdalom és szégyen van a szívünkben, amikor kegyelettel megemlékezünk arról az 1640 soproni mártírról, akiket 1944. és 1945. között elpusztítottak zsidóságuk miatt.
A sötétség hatalmának órái voltak ezek, de sajnos nem előzmények nélkül valók Sopron és Magyarország történelmének folyamán.
Megölte őket a gyűlölet, melynek forrását a múltban néhány korai egyházatya anti-judaizmusa, a középkor keresztes hadjárati és az antiszemitizmus európai térhódítása szolgáltatta.
Gyász, fájdalom és szégyen van a szívünkben, mert a szeretetet hirdető keresztény egyházak képviselői – tisztelet a kivételnek – vagy tévelyegve azonosultak az antiszemita eszmékkel, vagy hallgatásukkal bűnrészesekké váltak. Ezzel megcsúfolták az Örökkévalót és keresztény hitünket, s így közvetve halálát okozták 600 ezer zsidó honfitársunknak.
A főpap ruháját 2Móz 28. és 39. r. részletesen leírja: az alsó- és a felsőruha (éfód és hósen) aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin- és lenfonálból készített szőttes volt. Az éfódot a köntös és az éfód palástja fölött viselték (2Móz 29,5; 3Móz 8,7). A hósen egy négyszög formájú táska volt, amelyben a jövendöléshez szükséges ÚRÍM és TUMMÍM volt. A fején turbánt (misznefet) viselt, a turbánon elöl aranyból készült virágdísz volt. Az öltözéket az öv (abnét) egészítette ki.
Vitás ügyekben ő kérdezte meg Istent az éfód, valamint az úrím és tummím segítségével (2Móz 28,30; Péld 16,33; 4Móz 27,21; 1Sám 14,31), s így õt illette a legfelsőbb döntés joga minden vallási kérdésben. Ő a közbenjáró Isten és ember között, amint a Zsid 5,1 összefoglalja szerepét.
A zsidók története Sopronban a legrégibb időktől a mai napig
(vázlatpontok Dr. Pollák Miksa könyve alapján Bp.1896.)
A honfoglalók közt talán zsidó hitűek is voltak mivel, a csatlakozó kazár törzs a 8. sz.-tól áttért a zsidó hitre.