Skip to content

Az arab fiú meggyilkolása – zsidó bosszú, családi “becsületgyilkosság”, vagy Hamasz-provokáció?

pjKedden, egy nappal a három meggyilkolt izraeli fiatalember hétfői temetése után néhány száz zsidó fiatal a „halál az arabokra” szavakat skandálva tüntetett a főváros utcáin, és több, arabnak kinéző személyt inzultáltak. A rendőrség 47 rendbontót őrizetbe vett.

Ugyancsak kedden eltűnt a 17 éves Mohammed Abu Khadir Jeruzsálem arab-lakta Suáfát városrészében. Szemtanúk szerint a városnegyed egyik mecsete előtt kényszerítették autóba. A rendőrség néhány óra múlva rátalált a szerencsétlen fiú felgyújtott holttestére a jeruzsálemi erdőkben, a város nyugati, zsidók által lakott részében.

A gyanú azonnal a zsidó szélsőségesekre terelődött: nem csak az arab hírközlés, de az izraeli sajtó, és a politikusok főképpen a baloldalon gyülekező része is zsidó bosszú-akcióról beszélt. A megindult nyomozás azonban még semmilyen konkrétumot nem tud felmutatni a gyilkosság körülményeivel, indítóokaival kapcsolatban: csütörtökön délután még csak különböző feltételezések keringenek.

Az arab fiú halálának kitudódása utáni órában megindult a tömeges és a palesztinoktól – és izraeli araboktól is – megszokott erőszakos tömegtüntetések sorozata.

A kiérkező rendőröket köveket és gyújtópalackokat dobáló palesztin arabok tömege fogadta. Az őrjöngő, romboló csőcselék összetörte a jeruzsálemi villamosvasútnak az arab negyedeken áthaladó három megállóját. Szilánkokra zúzták a beállók üvegfalait, szétverték az elektronikus kijelzőket, tönkretették az utasok biztonságát szolgáló kamerákat. Szakértők szerint egy évet is igénybe vehet a megállók rendbetétele.

Árje King, a jeruzsálemi városháza biztonsági felelőse nem tartja lehetetlennek, hogy ezt a gyilkosságot is a Hamasz terroristái követték el, hogy szándékosan kiprovokálják a kelet-jeruzsálemi arabság rendbontását, ami esetleg harmadik intifádává szélesedhet az egész Nyugati Parton.

Az arabok körében „családi becsület védelme” néven ismert gyakori és véres rituális gyilkosság gyanúja is felmerült: a szerencsétlen fiú ugyanis – hírszerzési értesülések szerint – homoszexuális életvitelt folytatott, ami a Koránban (amúgy a Tórában is) – halállal büntetendő. Nem zárható ki, hogy az áldozatot saját családja végeztette ki.

A jeruzsálemi hatóságok lezárták a Templomhegy területét, tartva a Ramadan böjthónap első péntekén várható további súlyos rendbontásoktól.

forrás: http://izraeli-hirlevel.blogspot.hu

Back To Top