Elhunyt 94 éves korában Lusztig Éva (Chava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a…
Jeruzsálem-menetelés-fenyegetés – Március 30-án arab tömegek készülnek áttörni az izraeli határokon
Tavaly két ízben, májusban és júniusban – Izrael függetlenségének, majd Jeruzsálem Óvárosa visszafoglalásának az évfordulóin – szervezett tömegek kíséreltek meg a határsorompókon áttörni és izraeli területre jutni. Az akkor idejében fel nem készült határőrségnek hosszas közelharc és figyelmeztető lövések árán sikerült visszaszorítani az állítólag Irán által fizetett több ezernyi provokátort.
A Londonban arab nyelven megjelenő „E-sark-el-auszat” („A Közel-Kelet”) című napilap értesülése szerint a március 30-án, pénteken esedékes „Föld napja” alkalmából megismétlődhetnek a tavaly, Izrael libanoni és szíriai határain történt súlyos rendzavarások.
A tavalyinál is nagyobbra tervezett tömeg-demonstrációt egyebek között a Facebook-on szervezik és azt máris „Jeruzsálem-világmenet” néven illetik, amelyben állítólag 64 államból 700 szervezet kíván részt venni. Izrael kormánya Jeruzsálemből a diplomácia csatornáin figyelmeztette az általa ismert szervezőket Libanonban, Szíriában, Jordániában és Egyiptomban, hogy Izrael hadserege és határőrsége nem teszi lehetővé a tavalyi szituáció megismétlődését és keményen fog fellépni a nemzetközi normák megsértői ellen.
A tervek szerint a határsértéssel egy időben a Nyugati Part palesztin arab lakossága tömegesen készül Jeruzsálembe, de a Gázai-övezetből is megpróbálhatják a tömeges áttörést a biztonsági kerítéseken. Pénteki nap lévén, izraeli és palesztin arabok tízezrei készülnek el a Templomhegyen álló mecsetekbe.
Fennáll a lehetőség, hogy muzulmánok világszerte Izrael külképviseletei előtt is zavargásokat rendeznek.
A „Föld napja” megmozdulásokat az izraeli arabok 1976 óta „ünneplik” évente március 30-án tüntetésekkel, néha a rendőrséggel való összecsapásokkal. Ezen a napon egy galileai földdarab biztonsági indokkal történt kisajátítására emlékeznek, amit az izraeli arab kisebbség elnyomása jelképének tartanak.
HL/Izrael