Monoron felekezetközi szervezésben
A monori Baptista Gyülekezetben került sor a film vetítésére 2014.06.05-én. Az alkalom a Sant'Egidio közösség helyi képviselőjének szervezésében a katolikus közösség és a protestáns felkezetek összefogásának köszönhetően valósult meg.
MEGNYÍLT az ELFELEDETT SOPRONIAK kiállítás
A soproni Ó- és Új-Zsinagógában kiállított megrendítő kiállítás célja emlékezni és emlékeztetni, ez a kötelességünk, annál is inkább, mert a túlélők is köztünk vannak – hangsúlyozta Sándor Péter, a soproni Zsidó Hitközség elnöke a megnyitón egybegyűlteknek.
A vészkorszak történéseit egykori dokumentumok, fényképek, holokauszttúlélők és szemtanúk visszaemlékezései alapján eleveníti fel az Új utcában nyitott a tárlat, amely a város zsidó közösségének történetét és a holokauszt idején való meghurcoltatását idézi.
A kiállítás október 31-ig tekinthető meg az Új u. 11 (Új-Zsinagóga), illetve az Új u. 22-24 (Ó-Zsinagóga) helyszíneken, kedd-vasárnap 10-18 óra között, díjtalan belépés mellett.
ELFELEDETT SOPRONIAK kiállítás
Fejezetek a soproni zsidóság történetéből. A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából a Soproni Zsidó Hitközség és a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör szeretettel meghívja Önt az Elfeledett soproniak című kiállításra, ahol a ma élő emberek találkozása valósulhat meg – ha csak fényképek,dokumentumok…
Szerelemből Auschwitzba című film vetítése Budapesten
Szerelemből Auschwitzba című film vetítése Budapesten VIII. ker. Horánszky u. 14.
Jézus Szíve Társaság kollégiumának előadótermében. 2014. május 17-én 19 órakor.
A film narratív eszközzel mutatja be a pécsi születésű magyar zsidó holokauszt-túlélő, Garai András személyes történetét. Az átélt gyermekkori élményeken keresztül nyerhetünk bepillantást Magyarországon a 30-as, 40-es években zajló történelmi eseményekbe.
Garai András 3 évesen elvesztette édesanyját. Édesapja kikeresztelkedett és új házassága révén – egy őskeresztény nővel – Andris megmenekülhetett volna a deportálástól. Azonban a 16 éves kamasz fiú az éj leple alatt kiszökött otthonról és feljelentette magát a Gestapo-nál, hogy kedvesével, Ágival lehessen a gettóban. Másnap jöttek érte és elvitték. Andris számára ez nagy öröm volt, hiszen azzal lehetett, akit nagyon szeret. A két kamasz fiatalt egymás iránt érzett szerelmük pillanatokra kiragadja a zsúfolt vagon, a deportálás valóságából: „…nem volt minden bezárva abba a vagonba…” emlékezik vissza közel hetven év után Garai András…..