Skip to content

Iránnak már van atomfegyvere! – a volt CIA-ügynök szerint

A Reza Kahlili álnéven publikáló volt CIA ügynök, aki korábban tagja volt az Iráni Forradalmi Gárdának, csütörtökön azt írta az amerikai vezető napilap, a Washington Times hasábjain, hogy Irán már rendelkezik atomfegyverekkel. Állításait – saját értesülései mellett – számos titkosszolgálati vezető, volt ügynök és nukleáris szakértő állásfoglalásával igyekszik alátámasztani.

Reza Kahlili szerint teljesen értelmetlen az Egyesült Államok és a Nyugat nyomása, amellyel meg szeretnék akadályozni Iránt abban, hogy nukleáris fegyverekre tegyen szert. Mint írja, nem elég, hogy az Iszlám Köztársaságnak már vannak nukleáris fegyverei – a volt Szovjetunióból – de már rendelkezik elegendő dúsított urániummal ahhoz, hogy még többet előállítson. Ami még rosszabb – írja – hogy Teherán már hordozórakétákkal is rendelkezik.
A Nyugat már közel egy évtizede aggódik az iráni urániumdúsítás miatt – azzal vádolják Teheránt, hogy nukleáris fegyverek előállításán dolgozik. Irán azonban azt állítja, hogy kizárólag békés célokra használja fel a hasadóanyagot.

Tovább olvasom

Budapesten tanácskoznak Izrael és a palesztinok jövőjéről

A palesztin állam egyoldalú kikiáltásának várható következményeivel foglalkozik az a nemzetközi konferencia, melyre vasárnap kerül sor Budapesten. A húsz ország résztvevőivel rendezendő konferencia fókuszában a közel-keleti békefolyamat áll, többek között olyan kérdések megvitatásával, mint Izrael létezéshez való jogának garanciái, a…

Tovább olvasom

Magyarországon meg akarják szépíteni a történelmet

A holokauszt egyik legellentmondásosabb fejezete volt a magyarországi zsidók deportálása röviddel a szövetséges csapatok győzelmét megelőzően – vélekedett Randolph L. Braham magyar származású amerikai politológus, holokausztkutató egy bécsi előadásában. 1944 késő tavaszán a világ vezetői előtt, beleértve a magyar és a zsidó vezetőket is, már ismert volt, hogy Auschwitzban a zsidók megsemmisítése zajlik – mutatott rá a New York-i City University professzora, a magyarországi holokauszt világhírű kutatója csütörtök este a Bécsi Wiesenthal Intézetben. Braham szerint abban, hogy a magyarországi zsidóság tragédiája bekövetkezett, közrejátszottak a magyar és a német háborús vezetők politikai számításai és téves számításai csakúgy, mint a magyar zsidóság illúziói és vezetőiknek a közösség túlélése érdekében választott stratégiái.Akkorra, amikor a magyarországi deportálások elkezdődtek, már a német vezetők is ráébredtek, hogy el fogják veszíteni a háborút. Legtöbbjük úgy gondolhatta, hogy legalább a „párhuzamos háborút” – a zsidóság megsemmisítését – megnyerhetik. Kiemelte: ami Lengyelországban öt év alatt történt, az Magyarországon kevesebb mint négy hónap alatt. A magyar zsidóság illúziójának bizonyult, hogy biztonságban érezték magukat – fejtette ki a kutató. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet részének tekintették magukat, és az utolsó pillanatig meg voltak győződve arról, hogy biztonságban vannak. Később a magyar zsidóság vezetői abban a hitben voltak, hogy náci tisztségviselők megvesztegetésével megmenthetik társaikat. Ezt a hitet a nácik szándékosan táplálták is – mondta. Egy további tényezőként említette, hogy a magyar háborús vezetők „megpróbálták elérni az elérhetetlent”, amikor 1943-ban a szovjet megszállás elkerülése érdekében arra törekedtek, hogy kizárólag a nyugati szövetséges hatalmaknak adják meg magukat.A kutató egy kérdésre válaszolva úgy vélekedett, nacionalisták ma Magyarországon meg akarják szépíteni a történelmet azzal, hogy Horthy Miklóst a magyar zsidók deportálásával kapcsolatos minden felelősség alól felmentik.

Tovább olvasom

Meggyalázták József sírját – Izrael panaszt tett a Palesztin Hatóságnál

Horogkereszteket mázoltak a bibliai József sírja fölé emelt épület falaira a ciszjordániai Nábluszban - közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivője csütörtökön. Izraeli katonák csütörtök reggel fedezték fel a falakra mázolt horogkereszteket. A katonák megtisztították a helyet, s az ügy miatt Izrael panaszt tett a Palesztin Hatóságnál - tette hozzá szóvivő. A bibliai József sírja zarándokhely a vallásos zsidók számára.

Tovább olvasom
Back To Top