Vácra először a 16. században telepedtek le zsidók, 1570-körül, a török hódoltság idején. Ekkor már volt egy utca, amelyet „Zsidó” utcának hívtak. Ugyanebben az időben Budáról is érkeztek kereskedő zsidók, akik a városkában telepedtek le. (ők valószínűleg szefárdok voltak).
A 17.sz végétől, 18sz. elejétől Ausztriából, Cseh és Morvaországból, Sziléziából és a német államokból érkeztek ide galíciai askenázi zsidók.

Mária-Terézia zsidó ellenes törvényei hatására csak a városfalakon kívül, a falvakban és az uradalmi központokban telepedhettek le. Vác környékén ilyen falvak voltak: Kosd, Cselőte Puszta, őrbottyán, Penc, a Galga folyó völgye.

1727-ben még csak 3 zsidó családot számláltak Vácott. Kosdról reggel nyolctól délután 2-ig jöhettek be a városba kereskedni.

1816-ban 14 zsidó lakosa volt a városnak.

1839-ben 16 kereskedő család lakott itt.

1841-ben megalakult a váci zsidó hitközség.

1844-ben már 22 zsidó család él Vácott.

1851-63-ig a város első rabbija Neumann Adolf volt, aki később kivándorolt Jeruzsálembe.

1848-ban a zsidóság Vácott is a forradalom mellé állt. Klapka seregében a váci rabbi volt a tábori rabbi.

Földváry Károly tábornok vezetése alatt harcoltak a váci csatában az 1848-es tavaszi hadjáratban.

1850-ben zsidó iskola indult Vácott.

Ezekben az években több zsidó egyesület is létrejött a városban.

A hitélet kezdetben magánházaknál folyt (mai Széchenyi utca nagyobb polgári házaiban).

Jelentős ipari tevékenység

Dobner Győző baptista lelkész előadása Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban a Keresztyén-Zsidó Társaság rendezvényén 2001. május 20-án.

Hölgyeim és Uraim, tisztelt jelenlevők!

Megtisztelő, hogy ezen a helyen és alkalommal tehetek eleget felkérésüknek, hogy rövid, informatív megnyilvánulásban szóljak a krisztushívő zsidó mozgalmakról, vagy ahogyan önmagukat deklarálják, a Messiási zsidó mozgalmakról.

Tisztában vagyok azzal, hogy adott esetben a puszta tények közlése is kelthet visszatetszést, azonban nincs szándékomban senkinek az érzékenységét célba venni. Sőt az a kívánatos számomra, hogy objektív és toleráns szemlélet eszköze legyek.Minden mai krisztushívő zsidó mozgalom vagy alakulat az első Jézuskövető gyülekezetben ismeri fel (és el) gyökereit. Ugyanezt fogalmazza meg szinte minden keresztyén, (vagy keresztény) egyház és felekezet. A közös alapot azonban különbözően közelítik meg, ill. különböző hangsúlyok a jellemzőek.

Az a cáfolhatatlan tény, hogy az első keresztyén gyülekezet zsidókból állott, nem nyer erőteljes hangsúlyt a nemzetekből álló keresztyén közösségekben. Viszont a Messiási zsidó közösségek örömmel ragadták meg ezt az információt.

A Tóra vallását követő zsidóság pedig kevés jelentőséget tulajdonított e ténynek, a hagyomány erős bástyái mögül kitekintve csak néhányan foglalkoztak behatóan ezzel a területtel.

A mai krisztushívő zsidó mozgalmak elmúlt évtizedei felől ugyan alig lelhető fel írásos anyag, (talán a történelmi távlat hiányában vagy, mert senki nem gondolt a dokumentációra), azonban a gyökerekre vonatkozóan már született néhány írás. (Pl. Robert D. Heidler: The Messianic Church, Michael Becker: A messiási zsidóság.) Nem jellemzi őket tudományos igényesség. M. Becker és R Heidler kiemeli az első század messiási mozgalmának azt a tényét, hogy annak vezetői, szinte kivétel nélkül zsidók voltak, valamint azt, hogy a viták és súlyos konfliktusok ellenére a mozgalom napról napra erősödött, amelyet még Jeruzsálem pusztulása sem állított meg.

(Részletek Jamie Cowen: Izrael történelme c. előadás-sorozatából)

1938. márciusában, amikor Németország bekebelezi Ausztriát, újabb 280-300 ezer zsidóval növekszik a Német Birodalom hatalma alatt élő zsidók száma. Uralkodásának elején célja az volt, hogy minden zsidót száműzzön Németországból, ezért 1938 őszére a német zsidóság fele elhagyta az országot. Nagy számmal Franciaországban, némelyek Spanyolországban, Ausztriában, Csehországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában telepedtek le. Mégis, ahogy eltávoznak, Németország egyre növekszik, így tovább nő a német fennhatóság alatt élő zsidók száma. Akkor újra óriási változások állnak be. 1938. november 7-én egy lengyel származású zsidó, akinek Hersel Grunstel volt a neve, elmegy a franciaországi német nagykövetségre, és a nagykövet titkárnőjét lelövi. Azért teszi ezt, mert szüleit kiutasították Németországból. Ennek következményeként a német propaganda miniszter, Joseph Göbbels szabadjára engedi a pogromokat egész Németország területén, és azzal vádolja a zsidókat, hogy meg akarják dönteni egész Németországot.

Ennek az évnek a november 9-ről 10-ére virradó éjszakáját úgy nevezik a történelemben, hogy Kristályéjszaka. Hitler emberei végigjárják Németországot, összezúzzák a zsinagógákat, és a zsidók lakóterületeit lerombolják. Himmler és Heindrich, akik Hitler asszisztensei voltak, megdöbbennek, és a pogromokat irracionális megoldásnak tartják. Egy racionális terv kidolgozását javasolják.

1938-tól Heindrich az, aki ezt a racionális tervet elkészíti. 1938. novemberében beszédet tart német generálisoknak és a következőket mondja: „Egy új háború jön, olyan, amilyen még nem volt. Ebben a háborúban a németek állnak szemben a világ zsidóságával és az egyikük győzni fog.”

1939 januárjában, amely Hitler hatalomra jutásának évfordulója, Hitler azt mondja egy müncheni beszédében: „Ha a nemzetközi zsidóság sikeres lesz abban, hogy a világot háborúba taszítsa, ennek az lesz az eredménye, hogy elpusztul a világ zsidósága.”

(Részletek Jamie Cowen: Izrael történelme c. előadás-sorozatából)

A holokausztot két különböző szempontból vizsgáljuk most meg.
Először, hogy mi volt a holokauszt filozófiai vagy elméleti alapja, azután pedig azt, hogy mi is történt. A zsidó nép történetében két, egymással ellentétes irányban ható erőt látunk. Egyik oldalról Isten tervét, amely küldetést ad a zsidóságnak, hogy a világ megváltását szolgálják, másik oldalról a Sátán terveit, akinek célja, hogy elpusztítsa a zsidóságot. A XX. század elejére Isten úgy rendezi az eseményeket, hogy a zsidó nép visszatérhessen földjére és megtalálja üdvösségét. Sátán látja, mi történik és megpróbálja megakadályozni, mert tudja, hogy ha a zsidóság visszatér a földjére és eljön az üdvösség, az véget vet a démoni uralomnak ezen a világon. Ezért végső soron a holokausztot úgy kell látnunk, mint a Sátán erőfeszítését arra nézve, hogy elpusztítsa a világot. Ezen a ponton szeretném említeni azokat az elméleteket, filozófiákat, melyek alátámasztották a holokausztot. A megközelítésem különbözik attól, ahogyan a legtöbben a holokausztról beszélnek. A legtöbb, ezzel a kérdéssel foglalkozó tudós úgy tekint a holokausztra, mint a hosszú évszázadokon keresztül húzódó keresztény antiszemitizmus betetőződése.

(Részletek Jamie Cowen: Izrael történelme c. előadás-sorozatából)

Megjelenik egy könyv, melynek szerzője von Liebenfels. Ebben a könyvében a különböző emberi fajokat kategorizálja. Liebenfels osztrák volt, de kultúrájában Ausztria német típusú volt, így az emberi fajokat a felsőbbrendűség alapelve szerint osztályozza, a fizikai jellemvonások alapján. A lista legfelső helyén az árja, a német faj áll, a második helyre kerülnek a kelta törzsek, utána a franciák, spanyolok és portugálok. ők azért állnak kevésbé előkelő helyeken, mert sötétebb bőrűek. E könyv szerint őket már az éghajlat befolyásolta, ezért gyengébb képességűek. A lista alsó régióiban vannak az afrikaiak, de az utolsó helyen a zsidók állnak… Azt láthatjuk, hogy a Darwinizmus eléri végső fázisát. Egy őszinte Darwinistának szükségszerűen erre a végkövetkeztetésre kell jutnia. Ha bizonyos állatfajok fejlettebbek más állatfajoknál, akkor ebből következik – szerintük -, hogy bizonyos emberfajok is fejlettebbek a másiknál.

Amikor ez a könyv íródott, Hitler már Bécsben volt. Olvasta ezt a cikket és meggyőzi őt. Fontos kulcs ez a holokauszt rejtélyének megnyitásához, mert alapvetően megváltozott a zsidóság megítélése. Már nem a vallásuk, hanem a faj alapján különböztetik meg őket. És a Földön élő legalacsonyabb rendű fajnak ítélik. Egyre nagyobb tömegbázist nyer az antiszemitizmus. Azt pedig senki sem vitathatta, hogy Németország vezető hatalommá vált ezekben az időkben és a német kultúrát a legmagasabb rendűként kezdték emlegetni. A XX. század elejére Németország az oktatás, a tudományok, a művészetek terén vezető hatalom. Itt voltak a legjobb gyógyszergyárak, egyetemek, elektromos berendezések, közlekedési rendszerek, és a világ legjobb felfedezői. Nagyszerű hely volt, kellemes volt ott élni. Mindezt az I. Világháború változtatta meg, ami Európa számára rettenetes katasztrófa volt. Még a lezárása után is forradalmak sorozata követte. Összeomlik az orosz monarchia, a német császárt is megfosztják trónjától, Olaszország kormánya is lemond, darabokra hullik az Osztrák-Magyar Monarchia. Közvetlenül a háború után hatalmas változások zajlanak.

A Versailles-i béketárgyalások zárják le az I. Világháborút. Kimenetelük nagyon megalázó Németországra nézve, hiszen a háborúért felelősségre vonják a nemzetek. Óriási kártérítéseket kell fizetnie az antantnak. Németországot lefegyverzik, földterületeket vesznek el, melyeket át kell adniuk más országoknak. Németországban belső viták robbannak ki, amelyben a veszteségekre próbálnak magyarázatot találni. Egyes vélemények szerint a hadsereget polgári politikusok szúrták hátba. Ezek a politikusok pedig nem mások voltak, mint a liberális, kommunista, zsidó politikusok.

(Részletek Jamie Cowen 2002-ben Budapesten, a Messiási Zsidó Bibliaintézetben tartott előadásából)

Korábban a zsidókat behívták a keresztény Európába és eleinte – a muzulmánokhoz hasonlóan -, bizonyos védelmet adtak közösségeiknek, melyet egy karta biztosított. Ez engedélyezte, hogy a keresztény Európában éljenek, de a saját közösségükön belül. Gyakorolhatták saját vallásukat, de nem engedték meg nekik, hogy földet birtokoljanak és különböző iparokat űzzenek.

Azért fogadták be a zsidókat Európában, mert pénzzel és tudással rendelkeztek. Európa akkoriban terjeszkedőben volt, így a földesuraknak szükségük volt a pénzre. A zsidók kölcsönadták a pénzüket, persze kamatokkal, a földesurak pedig adókat vetettek ki a zsidók kamatokból befolyt jövedelmére. A kereszténység értelmezése szerint a Biblia nem engedi meg kamat felszámítását, ezért a keresztények nem adhattak kölcsönt úgy, hogy abból kamatot nyerjenek. Ki akar úgy kölcsönözni másnak, hogy nem vesz kamatot? A zsidók azonban nem problémáztak azon, hogy a pénzt keresztényeknek adják, és tőlük kamatot vegyenek.

A földesurak tehát megadóztatták a kamatokból befolyt jövedelmet, mire a zsidók azzal válaszoltak, hogy megnövelték a kamatlábakat. Így a földesurak a zsidókat használták ki, hogy önmaguk és a földműves jobbágy között ékek legyenek.

Ebben az időszakban az európai antiszemitizmusnak három oka van. Az első az etnikai különbségekből származik. A keresztény Európa meglehetősen homogén lakosságból áll. Az emberek nagyjából ugyanúgy néznek ki, ugyanazt a nyelvet beszélik, hasonló a kultúrájuk; mindenki keresztény.

Egyszerre azután megjelenik egy embercsoport a földjükön, akik teljesen mások, máshogy öltözködnek, más nyelvet beszélnek, az egész kultúrájuk merőben más, nem is beszélve a vallásukról. Ráadásul ez a furcsa vallás elutasítja az ő megváltójukat. Az etnikai különbségek feszültséget okoznak.

A másik tényező egészen konkrétan a vallási különbségekben keresendő. A keresztények nem tudták megérteni, hogy miért nem fogadja el a zsidóság Jézust Megváltóként. Ráadásul az a kor teológiája, hogy ez az embercsoport felelős a Megváltó haláláért.

(Részletek Jamie Cowen 2002-ben Budapesten, a Messiási Zsidó Bibliaintézetben tartott előadásából)
Mi történt az I. században? Hogyan történt a szétválás a korai egyház és a zsidóság között? Milyen volt az I. évszázad elején élő nazarénus közösség? A hagyományos zsidó közösség vezetője a Szanhedrin volt, ennek a vezetője a nászi, az uralkodó volt.
A korai messiási közösség ugyanezek vonalak mentén fejlődött, és a tulajdonképpen azt a jeruzsálemi Tanácsot, amelyről az Apostolok Cselekedetének 15. fejezete számol be, úgy is lehet tekinteni, mint a messiási közösség Szanhedrinjét. Ez a jeruzsálemi Tanács a vénekből és az apostolokból tevődött össze, a vezetője Jakab (Jákov), Jesua testvére volt.

„Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek. Mikor azért Saulnak (Pálnak) és Bár-Nábbának (Barnabásnak) nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Saul és Bár-Nábbá és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében. ők tehát kikisértetvén a gyülekezettől, általmennek Fönícián és Samarián, elbeszélve a pogányok megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak. Mikor pedig megérkezének Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák őket, és ők elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten ő velök. Előállának azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák.” (ApCsel 1-5. vsz)

Azért ült össze ez a tanács Jeruzsálemben, hogy az alapvető kérdést megvitassák, vagyis, hogy a pogányok köréből hitre jutóknak zsidókká kell-e válniuk ahhoz, hogy üdvözülhessenek. „Egybegyűlének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.” (6. vsz.)

Egy olyan kérdésben kell dönteniük, aminek semmi köze a jeruzsálemi messiási közösséghez, amely földrajzilag messze esik tőlük. Mivel a megváltás örömhíre eljutott a pogányok közé, felmerül a kérdés, hogy ezeknek a népeknek mit kell tenniük, hogyan kell követniük a Messiást.

Így ez a jeruzsálemi tanács úgy működik, mint a Szanhedrin.

(Részletek Stan Telchin: Betrayed (Elárulva) c. könyvéből)

Péter és Kornéliusz története nagyon nyugtalanított. Felvetett egy kérdést is, amit azonban nem tudtam megválaszolni. Mi történt mindazokkal a hívő zsidókkal, akiket Pál és az apostolok nyertek meg Jézus számára? Elő kellett vennem iskolás éveim néhány történelemkönyvét, hogy erre a kérdésre választ találjak.

Először a Római Birodalommal foglalkoztam, mivel ennek igen nagy befolyása volt a világvallások történetére. Amikor a rómaiak elfoglalták Palesztinát, hamarosan meg kellett állapítaniuk, hogy ez a terület igen nehezen kormányozható. i.sz. 7 és 41 között hét különböző helytartót kellett Rómának Júdeába küldenie. A kormányzásról alkotott elképzelésük abban állt, hogy nem létezhet olyan probléma, amit vérontással meg ne lehetne oldani.Amikor Róma Flaviust küldte ki nyolcadik helytartóként, Judea új uralkodója még könyörtelenebbnek bizonyult, mint elődei. Úgy gondolta, kellemes tréfa lenne Jeruzsálemben a Pészach ünnepén bizonyítania hatalmát és tekintélyét a zsidók előtt. Elkobozta a Főpapok öltözékét, szent hitüket meggyalázta, s azt követelte, hogy a Templom kincstárából 17 tálentom aranyat fizessenek neki a zsidók. (Ennek értéke mai fogalmak szerint meghaladja a 45 millió forintot.) Ez volt az utolsó csepp a pohárba. Kr. u. 66 májusában minden zsidó településen nyílt lázadás tört ki. El lehet képzelni, milyen kétségbeejtő volt a helyzet. Palesztinában fellázad pár ezer zsidó, s ezzel az akkori világ legnagyobb katonai hatalmát hívja ki maga ellen. Miközben a kis Dávid a nagy római Góliát elleni harcra készült, a többi elnyomott nép hitetlenkedve figyelt. Róma vezetői jól tudták, hogy a világ szeme rajtuk van. Tudták, hogy ha most a zsidóknak sikerülne függetlenségüket kivívni, a többi nép is szembeszegülne. Éppen ezért elhatározták, csírájában fojtják el a lázadást. Róma csapatokat küldött, csatákat vívott, de a zsidó harcosok elszántan és kitartóan ellenálltak. Egy évi háborúzás után bízta meg Néró császár legtehetségesebb generálisát, Vespasianust a harc vezetésével, s annyi légiót bocsátott rendelkezésére, amennyinek Vespasiánus szükségét látta. Vespasianus lassan látott munkához, de alaposan. Elmúlt a háború második éve is, megkezdték a harmadikat. I.sz. 68-at írtak. Ekkorra Vespasianus visszafoglalta csaknem egész Júdeát, de Jeruzsálem még nem esett el. Hadtestei újra és újra szakadatlanul ostromolták Jeruzsálemet. Egy évvel később meghalt Néró és a Szenátus a trónt Vespasianusnak adta. ő pedig fiát, Titust bízta meg Jeruzsálem elpusztításával. Titus több, mint 80000 hadtestével vette körül a várost. Katonáival teljes harci öltözetben parádét rendezett Jeruzsálem körül, hogy Róma hatalmát bizonyítsa.