A korai gyülekezet

(Részletek Jamie Cowen 2002-ben Budapesten, a Messiási Zsidó Bibliaintézetben tartott előadásából)
Mi történt az I. században? Hogyan történt a szétválás a korai egyház és a zsidóság között? Milyen volt az I. évszázad elején élő nazarénus közösség? A hagyományos zsidó közösség vezetője a Szanhedrin volt, ennek a vezetője a nászi, az uralkodó volt.
A korai messiási közösség ugyanezek vonalak mentén fejlődött, és a tulajdonképpen azt a jeruzsálemi Tanácsot, amelyről az Apostolok Cselekedetének 15. fejezete számol be, úgy is lehet tekinteni, mint a messiási közösség Szanhedrinjét. Ez a jeruzsálemi Tanács a vénekből és az apostolokból tevődött össze, a vezetője Jakab (Jákov), Jesua testvére volt.

“Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek. Mikor azért Saulnak (Pálnak) és Bár-Nábbának (Barnabásnak) nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Saul és Bár-Nábbá és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében. ők tehát kikisértetvén a gyülekezettől, általmennek Fönícián és Samarián, elbeszélve a pogányok megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak. Mikor pedig megérkezének Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák őket, és ők elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten ő velök. Előállának azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák.” (ApCsel 1-5. vsz)

Azért ült össze ez a tanács Jeruzsálemben, hogy az alapvető kérdést megvitassák, vagyis, hogy a pogányok köréből hitre jutóknak zsidókká kell-e válniuk ahhoz, hogy üdvözülhessenek. “Egybegyűlének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.” (6. vsz.)

Egy olyan kérdésben kell dönteniük, aminek semmi köze a jeruzsálemi messiási közösséghez, amely földrajzilag messze esik tőlük. Mivel a megváltás örömhíre eljutott a pogányok közé, felmerül a kérdés, hogy ezeknek a népeknek mit kell tenniük, hogyan kell követniük a Messiást.

Így ez a jeruzsálemi tanács úgy működik, mint a Szanhedrin.

“Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Bár-Nábbát és Sault, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten ő általok a pogányok között. Miután pedig ők elhallgattak, felele Jakab mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem! Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének, És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi. Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit. Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez; Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől. Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.” (12-21. vsz.)

Nézzük, meg, hogy kik vesznek részt ebben a döntésben. Előtte olvassuk, hogy Kéfá (Péter) szól ehhez a tanácshoz. Neki valóban legfőbb apostoli tekintélye van, mégsem az ő szava az utolsó. Utána szól Saul (Pál) és Bár-Nábbá (Barnabás), azonban Jakabé az utolsó szó, ő mondja ki a végső döntést. Jakab tölti be a messiási közösségben a nászi szerepét.

Ezt mindaddig gyakorolta, míg Chánánjá (Ananiás) főpap ki nem végeztette. Utána pedig Simon, Jesua unokatestvére veszi át ezt a szerepet, aki végigélte a megszállást, a város és a Templom lerombolását, és ő volt az, akinek a vezetésével a messiási hívő közösség Pellába, Jordániába menekült.

Mindeddig teljesen világos, hogy ez a nazarénus közösség a korai egyház. De hogyan kezdődtek a változások?

“Elhajózván pedig Páfusból Pál és kísérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tőlük, megtére Jeruzsálembe. ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiokhiába, pisidiának városába, és bemenvén szombatnapon a zsinagógába, leülének. És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának előljárói ő hozzájok, mondván: Atyámfiai, férfiak, ha van valami intő beszédetek a néphez, szóljatok.” (ApCsel 13, 13-15.)

Először is Saul (Pál) zsinagógába megy sabbat napján. Ez a zsinagóga Antiochiában helyezkedik el, ami a mai Dél-Törökország területe. Figyeljük meg, hogy kik járnak ebbe a zsinagógába, kikhez beszél Pál (16.v.): zsidók és istenfélő pogányok. Ez nem egy messiáshívő közösség. Egy átlag zsinagógában együtt vannak zsidók és istenfélő pogányok. Az I. század során a zsinagógákban a zsidók mellett találhatók olyan pogány származásúak, akiket istenfélőknek neveztek.

Nem lettek zsidóvá, de félték és tisztelték Izarel Istenét.

“Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket. Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében. A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten igéjének hallgatására. Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak igéjét; a kik csak örök életre választattak vala, hívének.” (42-48. vsz.)

Itt már egy harmadik csoport is említésre kerül: a prozeliták. Ez azoknak csoportja volt, akik áttértek vagy betértek a judaizmusba, az istenfélők pedig olyanok voltak, akik nem, de látogatták a zsinagógát.

Mi történik, amikor ez a vegyes összetételű közösség meghallja a Messiás megváltásának örömhírét. Sokan a zsidók, az istenfélők és a prozeliták közül követik Pált, tehát zsidó hívők jelennek meg a zsinagógában és sokan a prozeliták közül is hívők lesznek.

De nézzük meg, hogy a továbbiakban mi történik. A következő sabbatkor az egész város együtt van, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor a zsidók látják a tömeget, irigyek lesznek. Az ott élő zsidók, akik nem fogadják el a Messiás eljövetelének hírét, látják, hogy a pogányok mekkora tömege gyűlt össze, és féltékenyek lesznek.

Pál azt válaszolja nekik, hogy mivel nem fogadták el Jesuában a Messiás eljövetelét és engesztelő áldozatát, a pogányokhoz fordulnak. Ekkor már hatféle csoporttal találkozunk ebben a városban: a zsidók közül azokat, akik nem hittek és azokat, akik hittek; olyan istenfélő pogányokat, akik nem fogadták el az evangéliumot és azokat, akik igen; olyan prozelitákat, akik nem fogadták el a Messiást és olyanokat, akik igen.

Ha alaposan megnézzük az idézett igeszakaszt, meglátjuk a zsidóság és a korai egyház közötti problémák gyökerét. Mi az oka annak, hogy a hagyományokat tisztelő zsidók irigyek lettek?

Gondoljunk bele, hogy a Római Birodalom lakosságának 10%-át a zsidóság alkotja, és ez egy nagy befolyással rendelkező közösség. Amikor egy prozelita a judaizmusba betér, a zsidóság befolyását tovább növeli. Még az istenfélő pogányoknak is templomadót kell fizetniük, ha zsinagógába járnak.

Az Apostolok Cselekedete azt jegyzi le, hogy “amikor a pogányok ezeket hallották, örvendeztek és magasztalták az Úrnak az igéjét.” Miért örültek ennek a pogányok, mi az örömhír a pogányok számára? A zsinagógai világban az istenfélő pogányok másodrendűnek számítottak. Elmehettek a zsinagógába, de nem engedték meg nekik, hogy felolvassanak a Tórából, hihettek ugyan Izrael Istenében, de másodrangúnak tekintették őket.

Pál tanításának hatására rádöbbentek arra, hogy egyenértékűek a zsidókkal. És ennek tényleg örültek. A zsinagógai világban akkor válhattak volna egyenértékűekké, ha betérnek. De ehhez körül kellett volna metélkedniük és az egész Mózesi Törvényt magukra is alkalmazni. Az istenfélők közül sokan ezt nem nagyon akarták megtenni, inkább megmaradtak eredeti identitásukban és vállalták, hogy másodrendűek lesznek.

Most azonban, amikor hallják a Messiás örömüzenetét, megértik, hogy ez rájuk éppúgy vonatkozik, mint a zsidókra, így Isten előtt egyenrangúak a zsidókkal. A Messiásban nem hívő zsidók azért lesznek féltékenyek, mert az istenfélők csoportja már inkább Jesua követői felé húz.

Ez pedig a zsidó közösségen belüli hatalmi és anyagi veszteségükhöz vezet. Ez az alapvető oka, amiért a nem messiási zsidó közösség felháborodik. Itt keletkezik az első ék a közösségek között.

A diaszpora idejének korai zsinagógáiban, miután elkezdték hirdetni a Messiási megváltás üzenetét, még mind a hat csoport képviselői ugyanabban a zsinagógában ültek. A Római levél éppen ezt a kérdést érinti: milyen legyen a viszonya az istenfélő pogányokból lett hívőknek, hogyan kapcsolódjanak ugyanabban a zsinagógában helyet foglaló zsidókhoz.

Pál a Római levelet ennek a csoportnak célozta. Azt mondja nekik, hogy legyenek engedelmesek a zsinagóga vezetőinek, ne botránkoztassák meg őket, tegyék őket jó értelemben féltékennyé a Messiásban megtörtént megváltás hitére.

Pál nagyon éles szemmel észrevette, hogy megosztottság kezdődött és a nem zsidók, a rómaiak és görögök közül megtért hívők bizonyos arroganciával kezdenek viszonyulni a nem messiás-hívő zsidó közösség felé.

A teljes egyháztörténelem problémáinak a gyökere abban keresendő, hogy az istenfélő pogányokból lett hívő közösség felfuvalkodik, és arroganciával viszonyul a Jesuában nem hívő zsidókkal szemben. Nézzük meg, hogy ez a konfliktus a továbbiakban ez hogyan bontakozik ki.

Korábban már említettük a 66-67-ben lezajlott lázadást. Ebben még a nazarénusok közössége végig aktívan részt vesz. Jakabra – akiről az előbb olvastunk -, úgy tekintettek Jeruzsálemben, hogy ő nemcsak a nazarénus hívő közösség szószólója, hanem a zelótáké is, mert akkora tisztességnek örvendett közöttük. Említettük már, hogy Jakab még ezelőtt a lázadás előtt áldozatul esett.

Lezajlik ez a lázadás, és a zsidók rajtavesztenek. Emiatt a Római Birodalom területén csökken zsidóság népszerűsége. Mindezidáig az előbb említett csoportok mind a zsidó közösség részének számítottak, főleg a Római Birodalom szemében.

Ahogy egyre több nemzsidó, pogány származású ember elfogadja a hitet, és ahogy ezzel párhuzamosan csökken a zsidóság népszerűsége, növekszik a vágy ezekben a hívőkben, hogy elszakadjanak a zsidó identitástól, és valahogy felépítsék a saját identitásukat. Ezt a folyamatot javnei időszak felerősíti, mivel Javnéban a hívő zsidókat eretnekekként kiveti magából a rabbinikus zsidóság.

Ez az átok egyre mélyebbre vágja az éket a zsidó és nemzsidó emberek között. Ezzel a hívő közösséget elválasztják a hagyományos zsidó közösségtől, és ennek politikai és gazdasági következményei lesznek. A Római Birodalomban a hívő közösség védelmet élvezett a zsidó közösségen belül addig, amíg odatartozott, de most, hogy kikerültek a zsidó közösségből, a Római Birodalom nem tud mit kezdeni velük.

Elveszítik a különleges státuszukat, ami zsidó mivoltukból következne. Ez hívő közösséget gazdasági megpróbáltatásba sodorja, elszegényedést és a szakadék elmélyülését eredményezi a hívők és a zsidó közösség között.

131-ben kitör a Bár Kochbá lázadás. A nazarénus közösség ismét harcba száll a zsidóság oldalán, de mikor Bár Kochbát messiásnak kiáltják ki, kiszakadnak. Ekkor Bár Kochbá ellenük fordul, és őket kezdi gyilkolni. Ennek a lázadásnak az eredménye sokkal súlyosabb következményekkel jár a zsidóságra nézve, mint a 60-as évek felkelése. A zsidókat rabszolgaláncon hurcolják el a nemzetek közé, s így még kevesebb indoka marad a hívő közösségnek arra, hogy a zsidósággal azonosuljon.