Skip to content

Dr. Tatai István: Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más? 1.rész

Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más? (1)

A korai Egyház intenzív zsidómissziót folytatott. Jézus parancsa szerint az evangélium hirdetését Jeruzsálemben kellett elkezdeni (ApCsel 1,8). Lukács tudósításaiból tudjuk, hogy Pál apostol missziós útjai során szinte minden alkalommal legelõször a zsinagógákat kereste fel, s nem is eredménytelenül. Ugyan számos elbeszélés jelentõs ellenállásról számol be, mégis ezt a munkát gyakran siker koronázta. Az elsõ század során – Zsengellér József kutatásai alapján – legalább annyi zsidó lett keresztyénné, mint amennyi pogány. (2)

A zsidómisszió a második századtól megtorpant. Ennek hátterében az erõsödõ zsinagógai ellenállást láthatjuk (Javnei zsinat döntése a názáreti heretikusok ellen), de igen valószínû, hogy Jeruzsálem lerombolása, majd a Bar-Kochba lázadás bukása, valamint a kimaradt parúszia is jelentõsen csökkentette a zsidók felé irányuló misszió esélyeit. Az evangélium egyre inkább a zsidó eszkatológikus elemektõl „letisztított” (földi messiási országlás), s a pogány fülekhez igazított, „görög nyelven elmondott” üzenetté lett. Az Egyház zsidók felé irányuló eredeti küldetése pedig fokozatosan zsidóellenes és polemikus hangvételt öltött. Az extra ecclesiam nulla salus elv exkluzív módon érvényesült mind a pogány, mind a zsidó vallás követõivel szemben.

Tovább olvasom

* Az olajfa mozgalma *

Az olajfa mozgalma megteremtésére vonatkozó látás

(Helmuth Eiwen lelkipásztor, Ichthys közösség, Wiener Neustadt, Ausztria)

A következőkben megfogalmazott látás egy szellemi mozgalomról szól, amely a nemzetek hívőiből és messiási zsidó gyülekezetekből áll, akik hasonló értelemre jutottak és ugyanazt a szellemi terhet kapták az Úrtól.

– Hogy mind a nemzetek gyülekezetei, mind a messiási zsidó gyülekezetek nélkülözhetetlen részei a Róma 11 nemes olajfájának.
– Hogy ezt az igazságot közösségeikben is megéljék.
– Hogy együtt hallassák hangjukat a Krisztus (Messiás) Testében.

E látás kezdőpontja egy álom volt, amelyet Uli Eiwen látott egy hatalmas fáról, amelynek erős és széles ágai voltak, ezeken az ágakon csomók, amelyeket elektromos vezetékek kötöttek össze. Ebben az álomban Bob Jones ezt mondta erről a fáról: „Isten jelenléte nyugszik ezen a fán.”

Az álomnak egy másik részlete tette nyilvánvalóvá, hogy ez a fa a Róma 11 nemes olajfája, amely, különleges megjelenésénél fogva egy bizonyos kapcsolati hálózatot jelképez. Isten azt is mutatta nekünk, hogy a csomók egy-egy gyülekezetet képviselnek, amelyek más gyülekezetekhez kapcsolódnak a Szent Szellem munkáján keresztül.

Tovább olvasom

Mi közünk Jeruzsálemhez című konferencia rövid összefoglalója

 Ez év május 8-án az Izrael Fórum név alatt csoportosuló tíz magyar ill. magyarországon képviselettel rendelkezõ szervezet (Dániel csoport, Christian Witness to Izrael, Éjféli Kiáltás Misszió, Izrael Keresztény Barátai, Keresztények Izraelért, Magyar Evangéliumi Szövetség, Menóra Messiáshívõ Közösség, Nemzetközi Keresztény Követség Jeruzsálem, Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért, Segítség az Élethez Alapítvány) összefogásával konferenciát rendeztek a dunai Budapest hajón. A konferencia témája –   viszonyunk Jeruzsálemhez – igen aktuális kérdést vetett fel, különösképpen figyelembe véve azt a körülményt, hogy a mai Magyarország közhangulata a negatív szélsõségek felé hajlik az Izrael-kérdésben. Ezért is szükséges újból teológiailag átgondolni a keresztyének Jeruzsálemhez való kapcsolatának kérdéseit. A résztvevõ szervezetek képviselõi teljes egyetértésben kívántak számot adni Jeruzsálemmel és a zsidó néppel kapcsolatos Bibliából nyert látásmódjukról. A tíz említett szervezet továbbra is olyan keresztyén teológiát kíván mûvelni, amely az egyetemes Egyházban hagyományosan eluralkodott helytelen látásmódot kívánja ellenpontozni.

Tovább olvasom

Olajfa Konferencia I. DVD

A 2009 december 4-5-én, a messiási mozgalom, a keresztény felelõsség Izrael intánt és a holokauszt teológiai kihívásairól tartott "Olajfa konferencia" video felvétele elkészült. FIGYELEM A MEGRENDELÉSI E-MAIL CÍM HEYESBÍTÉSRE KERÜLT! A DVD az olajfa.konferencia@gmail.com e-mail címen rendelhetõ meg, illetve személyesen…

Tovább olvasom

Dr. Dan Juster: Egy megújított teológia az Egyháznak, vagy Izraelnek és az Egyháznak 4. rész

Sha’ul/Pál a Messiás Menyasszonyának nevezi az Ef. 5-ben az egy új embert. Ez nem jelenti Isten népe identitásának megkülönböztetõ etnikai azonosító jeleinek az eltörlését. És ez nem jelenti azt, hogy a zsidó hívõk ne lennének tagjai népüknek is éppen úgy, ahogy egyek a hívõk testével. Látjátok ez egy paradoxon – ez összetett. Így az ‘új ember’ hasonlít a házassághoz. Amikor két ember egy testté válik, az csak azért lehetséges, mert õk férfi és nõ. Ti csak akkor vagytok ‘egy új ember’ a hívõk testében, ha zsidók és pogányok vagytok. Hogyha ti egykori zsidók és egykori pogányok vagytok, akkor nektek hiányozni fog a közös kapcsolatnak a teljes titka és a közös áldás. Azt akarom nektek mondani, hogy 37 éve boldog házasságban élek. Ma boldogabb vagyok, mint valaha! Én valóban örülök, hogy a feleségem egy nõ! És örülnünk kellene annak, hogy a zsidók zsidók és a pogányok pogányok. A messiási zsidók nem szeretik magukat keresztényként nevezni, jellemezni. Tudjátok miért? Az emberek azt mondják: Nos, megtévesztõk lévén, õk valóban keresztények, de álcázzák magukat, mint …

Tovább olvasom
Back To Top