A kereszténység is ünnepli a Sávuotot, a Pünkösdöt, visszaemlékezve a Szent Szellem kiáradására, és a háromezer zsidó alámerítkezésére Jeruzsálemben, ahogy a Cselekedetek könyvének második fejezete mindezt elbeszéli. Az ünnep hallatán leginkább a hatalmas zúgó szélre, a tüzes nyelvekre, és a Szellem által nyelveken szóló tanítványokra gondolunk.
Ez az ünnep azonban mélyen az Ószövetségben gyökerezik. A Tóra rendelései alapján kezdetektõl fogva a zsidóság három nagy ünnepének egyike. (V. Móz. 16, 10. 16.) Nem lenne Pünkösd a Tórában lévõ gyökerek nélkül. A Cselekedetek könyve így vezeti be a pünkösdi eseményeket:
„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.” (Apcsel. 2,1 – Károli)

Az apostolok, és a tanítványok az ünnep miatt jöttek össze, ugyanúgy, mint a  Jeruzsálembe felzarándokolt zsidók. A Tóra előírta minden zsidó számára (V. Móz. 16, 16), hogy jelenjen meg Sávout ünnepén Isten színe előtt Jeruzsálemben. Egy ilyen ünnep akár több milliós tömeget is jelenthetett, amely leginkább a Templom körül gyűlt össze. Az ünnep miatt voltak ott a Szellem kiáradásakor azokból az országokból, amelyeknek nyelvein hallották dicsőíteni Istent. A szétszórattatásban élő zsidóság így lett Isten dicsőségének tanúja. A párthusok, médek, elámiták (Csel. 2, 8-11) és a más népek között élő zsidók Jeruzsálemben járva-kelve saját nyelvükön hallották Isten magasztalását.