Az országos program: Kisbér – szeptember 09., hétfő, 18:00 Budapest, Éjféli Kiáltás Misszió (fenti plakát)…
2005 január 25-február 2. Látogatás Helsinkibe.
2005 január végén a Dániel csoport 3 tagja egy hetes látogatáson vett részt Helsinkiben a Saalem pünkösdi gyülekezet „Izrael” konferenciáján. Azon túl, hogy megismerhettük a finnek tiszta bibliai Izrael szeretetét és az Izraelért való imádságuk erejét, megértettük azt is, hogy bár Finnország a II. Világháborúban Hitler oldalán állt, mégis a finn nép teljes összefogása megakadályozta, hogy az ott élő kis számú zsidóságot elhurcolják. Összesen 8 személyt deportáltak. Finnország azóta emlékművet állított értük, nemzeti bűnbánatot tartott és finn keresztények Izraelben létrehoztak egy „Yad ha Shmonah” (A nyolcak kezei) nevű hívő kibucot. Finnországban rendszeres Izrael napokat tartanak a finn pünkösdiek, az egész országban közbenjáró imacsoportok működnek Izraelért, és számos ország zsidósága felé végeznek valamilyen szolgálatot.
Mi is azt kerestük, miben működhetnénk együtt Magyarországon. Az egyik területet a könyvkiadásban találtuk meg, a másikat pedig közbenjáró imacsoportok Magyarországi szolgálatában. Természetesen kipróbáltuk a finn szaunát, de a +1 fokos vízben történő januári úszást rábíztuk finn testvéreinkre.