Skip to content

Zsidók a magyar sportban – Az athéni olimpiától Auschwitzig

Olympic flag400A 19. század végéig a sport elsősorban a vagyonos arisztokraták passziója és privilégiuma volt. Ekkortól azonban kettős folyamat indult el: a szabadidő ilyen eltöltése tömeges kedvteléssé, a korábban amatőr sport pedig profivá vált. Megjelentek az első sztárklubok és a nemzeti hősnek számító versenysportolók. Sokan közülük zsidók voltak.

Aranyemberek

Az első öt újkori olimpiáról a magyar versenyzők 11 aranyérmet hoztak el. Ebből ötöt zsidó sportolók szereztek. Zsidó volt első olimpiai bajnokunk is. 1896-ban, Athénben a mindössze tizennyolc éves Hajós Alfréd mindjárt két úszószámot is megnyert Magyarországnak. Hajós sokoldalú sporttehetségére jellemző, hogy később válogatott labdarúgó, majd pedig a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya lett. Építészként is jelentőset alkotott: nevéhez fűződik például a margitszigeti Sportuszoda, vagy a debreceni Aranybika szálló.

Tovább olvasom

Megemlékezés a budapesti gettó felszabadításának 69. évfordulójáról

A Budapesti Zsidó Hitközség, a budapesti gettó felszabadításának 69. évfordulója alkalmából megemlékezést tart 2014. január 17-én (péntek) 10:00 órakor a Dohány utcai zsinagógában. Beszédet mond: Deutsch László főrabbi; Énekel: Szilágyi Gábor kántor A kegyeletes megemlékezésre tisztelettel meghívjuk. Megjelenésére feltétlenül számítunk.…

Tovább olvasom

Izraelben – magyarul VI. rész

Következő utunkra 2007 októberében került sor.
Szívet melengető volt az utcába fordulni, ahol a kis magyar klub működik, még inkább, hogy régi barátunk, Jehuda bácsi már a kapunál strázsált, nehogy elmulassza érkezésünket.  Azonban a Netanya-i magyar klubban a találkozón való részvételünket meghatározta a tudat: amíg mi együtt vagyunk a meghitt légkörben, Józsi bácsi válságos állapotban a közelünkben található Laniado kórházban fekszik. – Utunk váratlan és megrázó fordulatáról, Gallai Józsi bácsi különös, sorsszerű búcsújáról földi életétől a Szent Városból nemcsak mi magunk írtunk és emlékeztünk. Cikk jelent meg róla az Új Kelet című izraeli magyar lapban. Írtak róla a budapesti zsidó újságban, az Új Életben is. –
A találkozónak rajtunk kívül másik vendége is volt Magyarországról, Asbóth József, a Duna Televízió munkatársa. A Duna Televízió adása Izraelben jól fogható, az Asbóth József által vezetett „Kívánságkosár” pedig az izraeli magyar idősek egyik kedvenc programja. A neves magyar vendég meghatottan mesélte el, hogy keresztényként hogyan lett a Duna Televízió  zsidó vallási műsorának vezetője, és hogy mostani, életének első izraeli útja régi, régi vágyát és álmát teljesíti be.

Tovább olvasom
Back To Top