Dobner Győző: Hanuka és karácsony fénye

Bajai Felekezet és vallásközi találkozón 2013. november 17-én elhangzott előadás

Az un. Tóra utáni vagy posztbiblikus ünnepek közül a zsidó naptár szerinti sorrendben a Hanukáról, purimról és a Tisá Be Áv-ról emlékezik meg a zsidóság.
A Hanuka Kiszlév hó 25.-én kezdődik, és nyolc napig tart. Győzelmet felidéző ünnep. A makkabeusok 3 évig tartó szabadságharc után legyőzték az Izrael földjét elfoglaló szír-görög sereget, valamint hellenista zsidó támogatóikat, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. I.e. 165-ben a Templom visszafoglalásával a harc befejeződött. Izrael visszanyerte önállóságát. Hanuka azt jelenti – felavatás. A pogány bálványoktól megtisztított templomot az Örökkévaló oltalmába ajánlották. A Hanukai Menóra nyolcágú plusz egy – a szolgaláng.
A felavatás eseménye összefonódott a csoda természetfelettiségével. A hagyomány szerint a Templom raktárában megtalált – pogány kezek által nem beszennyezett olajos korsó, noha csak egy napra elegendő olaj volt benne, mégis nyolc napig táplálta a Menóra lángjait. Fénye újra beragyogta a Templomot. Az igazi felavatás mindig két tényező együttes megnyilvánulása:
1.    Az ügyért odaszánt ember, ill. emberek
2.    Az odaszánást természetfeletti módon megpecsételő Isten
Ünnepet hirdetni a felragyogó fény reménysége nélkül oktalanság. Azok a papok, léviták, akik feltöltötték a mécstartók tartályait, majd meggyújtották a lángot, a remény és a hit emberei voltak. A történelmileg nem hosszú idő után bekövetkező kudarc nem tette értelmetlenné tettüket.
Mintegy kétszáz évvel később, egy vallási megosztottságban, idegen uralom alatt élő nép életében új világosság gyúlt a Templom falai között. A Názáreti Jesua (Jézus) ment fel az ünnepre, (János ev. 10:22) aki így határozta meg önmagát „én vagyok a Világ Világossága”. (János ev. 8:12)
A Hanuka lángjai és a keresztény Advent gyertyagyújtása között némelyek kapcsolatot feltételeznek. Nem tudjuk van-e alapja? Az azonban tény, hogy I.u. után 70-ben a Templom színarany Menórájában kialudt a fény, és a győztes római hadvezér – Titusz diadallal vitte hadizsákmányként Rómába.
Zsidó otthonok ablakaiban ilyenkor felragyognak a Hanukia fényei naponként újabb gyertyák meggyújtásával. A keresztyének adventi gyertyákat gyújtanak.
A két ünnepről szólva csupán az “és” szóval kívántam jelezni, nem tartoznak össze, bár bizonyos elemei hasonlóak.
Minden ünnepnek van előtörténete.
Makkabeus könyve sötét korszakról tudósít, amelynek az Örökkévaló törvényéhez ragaszkodó hit és elszántság vetett véget.
Karácsony ünnepének előtörténete Ézsaiás próféta könyvében leírtakhoz vezethető vissza: „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát.” (És 9:1)
Mindkét történet leírása csodás elemeket tartalmaz. Judás Makkabeus rendíthetetlen kiállása az Örökkévaló törvényéhez ragaszkodó hűségének fénye kiegészül a Hanuka csoda nyolc napig tartó égésének fényével.
Az Úr beszéde iránt engedelmes Mária hitének fénylő vallástétele egyesül a mágusokat vezető csillag világosságával. A világosság győzelmes ünnepének mindig valami sötét korszak vagy uralom az előtörténete. A világosság, a fény győzelme azonban nem eredményez végleges, teljes megoldást a sötétség elleni küzdelemben. A győzelem következtében elért templomtisztítás és felavatás után két és fél évszázaddal a Templom megsemmisült. A zsidóság szétszóratása máig tartó valóság.
A Megváltó születésének fénye megmásíthatatlan ténye és alapja a keresztyén hitnek. Azonban halálát követő győzelmes feltámadása sem hozott az egész földkerekségre kiterjedt változást… Sőt, a fényességet vallók belső sötétsége okozott és okoz drámai történelmi eseményeket, emberek millióinak kínos halálát napjainkig.
Az ünnepek mai valósága külsőségeiben látványos, tartalmában kiüresedő. A fizikai fényorgia nem helyettesíti a belső ragyogás hiányát. Budapest óriási Hanukiái, az ellenpontként állított kettős-keresztek szimbolikus vetélkedőjét hangsúlyozza. A vetélkedésben sem egyik sem másik nem hordozza a jelkép eredeti üzenetét.
Az a vágy lehetne az IGAZI RAGYOGÁS a gyűlölet, az ellenségeskedés vagy a másikat semmibe vevő közömbösség éjszakájában, amely befogadná a változatlanul fénylő és éltető meleget adó istenszeretet valóságát. Ha az ünnepek kapcsán újra és újra megújul a lehetőség, a látvány és annak üzenete találkozzék bennünk!