Risto Santala: A Messiás Vacsorája a zsidó forrásokban 2.rész

Más hasonló messiási ünnepi vacsorák a régi forrásokban

A Holt tengeri tekercsek új jelentőséget adnak az Újszövetségről való tárgyalásoknak. Sok közös elem van a Midrás Rút-ban leírt messiási bankett és az újszövetségi eucharistia között, valamint a Qumran közösség messiási bankettje között. Az esszénusok szokásuk szerint először a kenyeret áldották meg és ezek után a bort. Ez történik az eucharistia során is. Az esszénusok a „lehem ve’tirosh” elgondolást követték, ahol a „tirosh” szó a friss, fiatal szőlő levére utalt, amelyet még nem erjesztettek meg”.
Az esszénus közösség messiási vacsorájának legjobb leírását az „Izrael számára adott karta az utolsó időkre” című dokumentum tartalmazza. Az esszénusok szent közösségi vacsorája Izrael Messiásának eljöveteléhez kötődött, és hasonlítható a korai keresztény agapé vagy szeretet vendégség gyakorlatához. Megjelenik itt a „jachad’, vagyis egység, közösség szó is, ugyanúgy mint az angol „Holy Communion” szóban találunk (Szent Közösség), melyet az Úrvacsora, vagy Eucharistia szavakkal fordítunk. Bár az esszénusok vacsorája alapvetően eszkatologikus volt, ne beszélt az eljövendő világ reménységéről, ahogyan ezt a Midrás Rút szövege teszi.

A Qumran-i közösség csak jó képességű és kiváló magatartású férfiakat fogadott be soraiba. A 4Q501-es közösségi ima szövege a következőket tartalmazza: ”Ne adjad örökségünket idegeneknek, sem termésünket az idegenek fiainak.” Ennek a szektának egész mentalitását áthatották a „kívülállók’-kal szembeni ellenséges megjegyzések, amely teljesen idegen a Midrás Rút világától.
A keresztény eucahristia olyan bűnösöknek adatott, akik feltételek nélkül készek a bűnbánatra rossz viselkedéseikért. Az esszénusok úgy rendelkeztek, hogy „ne vegyen részt a messiási vacsorán fizikailag fogyatékos ember – akinek mindkét keze vagy lába béna, vak, süket, néma, vagy valamilyen más fizikai fogyatékosság nyilvánvalóan látható rajta – sem tántorgó öreg, aki nem képes a közösségen belüli feladatát ellátni”. Ebből is láthatjuk, hogy az esszénusok messiási bankettje rendkívül kirekesztő volt. Nem fogadták be a kívülállókat az ő „jachad”-jukba, szent közösségükbe. A résztvevőknek pedig nem nyújtotta az „eljövendő világ” reménységét, ahogyan azt az Újszövetség vagy a Midrás Rút hangsúlyosan teszi. Ebben az értelemben a qumran-i közösség iratait nem tudjuk mérvadónak tekinteni a Szent Közösség (az Úrvacsora vagy Eucharistia) tanulmányozásához.

Az úgynevezett „harmadik étkezés” különleges üzenete”

Mind a Zohár, mind a Talmud tulajdonképpen azonos rabbinikus hagyományon alapszik. Még a messiási várakozás is hasonló módon és mértékben fogalmazódik meg bennük, bár a Zohár nem került olyan mértékben a rabbik vizsgálódó szeme elé, mint a talmudi szövegek. Igazolható oka van annak, ha e két művel együttesen foglalkozunk, amikor a Midrás Rút-ban leírt messiási vacsorát vizsgáljuk. A Zohárban találunk egy érvelést egy bizonyos „harmadik étkezéssel” kapcsolatosan. A Messiás vacsorája ez, amely olyan elemeket tartalmaz, amelyek mind a Talmudban, mind a zsidó imádságos könyvben, a szidurban megtalálhatók.

A Zohár 2.részében, a 88a-b oldalakon ezt a magyarázatot találjuk: ”Ezért az embernek teljes szívéből örvendeznie kell ezeken az étkezéseken – mert ezek a tökéletes hit, az Izrael szent magjába vetett hit, és az ő természet feletti hitük étkezései, amely nem hasonlítható a pogányok vacsoráihoz.” E szöveg folytatásában pedig további lényeges megjegyzéseket olvashatunk: „örömöt adjon a szegényeknek” és: „mivel a hit a sabat köré összpontosul, az ember ezen a napon egy ráadás, természet feletti lelket kap, amelyben ott van minden tökéletesség, az eljövendő világ rendjének megfelelően.” Ez a titokzatos beszéd a „ráadás” lélekről a talmudi iratokban is előkerül.” Az ember egy ráadás lelket kap pénteken, de a Sabat kimenetelével ez elvétetik tőle.”

A talmudi hagyomány beszél egy harmadik étkezésről is. Ennek neve a „Melavé malkha” vagyis a „Királynő kikísérése”. Ez a kifejezés egy étkezésre utal, és azokra az ünnepi eseményekre, amelyek a sabat napját lezárják. A Melavé malkha másik neve a „sze’udat David”, vagyis Dávid király bankettje, ünnepi vacsorája. A „melave” egyik legfontosabb jellemzője mindig is „Elijahu ha Navi” szerepének hangsúlyozása, akinek az a feladata, hogy meghirdesse a Messiás eljövetelét. Ezt a vonatkozást a Midrás Rút is kiemeli.

A havdalah lényegi gondolata a harmadik étkezésben a bor „megkülönböztetése” a sabat kimenetelekor, amely az Újszövetségben is tükröződik. Pál Apostol is használja ezt a szót az 1 Kor 11,29-ben akkor, amikor a Szent Közösségről beszél. „Mert aki úgy eszik és úgy iszik, hogy nem becsüli meg (különbözteti meg) az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.” A rabbik körében széleskörű beszélgetések folynak az „asztal rendjéről” és ennek a harmadik étkezésnek minden apró részletéről. „Azt tanították rabbi Akiva nevében: Az, aki bármit is megízlel a havdalah elmondása előtt, megfullad.” Rabbi Johanan azt mondta:”Három van azok közül, akik öröklik az eljövendő világot: azok, akik Jiszróel földjén élnek, akik fiaikat a Tóra tanulmányozására nevelik és azok, akik részesednek a havdalah borban a sabat kimenetelekor.” Az Izrael földjén való élet a Midrás Rút megkomponálói számára is fontos volt.

A Talmud használ olyan kifejezéseket, amelyek megtalálhatóak az Újszövetségben is. Az egyik talmudi iratban olvasunk az Úr asztaláról., pontosan úgy, ahogyan azt az 1 Kor 10,21 mondja: „Nem lehettek részesei az Úr asztalának is meg az ördögök asztalának is.” A Berakoth-ban ezt olvassuk:”Ez az asztal, ami az ÚR előtt van – a Mal 1,7-ben pedig a szöveg az „oltárral” kezdődik, és az „asztallal” végződik. Rabbi Johannan és rabbi Eleazar mind a ketten úgy magyarázza, hogy amíg a templom állt, az oltár engesztelést mutatott be Izraelért, de most az embernek saját asztala adja az engesztelést őérte. Ugyan ezek a szavak szó szerint ismétlődnek a Menahoth-ban és a Hagigah-ban. A Zohár is hangsúlyozza azt, hogy amíg Izrael a Szent Földön élt, a templomi szolgálaton és az áldozatokon keresztül el tudták hárítani a gonoszt, és a betegségeket a világból. Most a Messiás az, aki által mindez elhárítható.” Ez is bizonyítja, hogy a Zohárt és a Talmudot együtt kell tanulmányozni.

A Pálról és egy Eutichus nevű fiatalemberről szóló történet, aki egy épület harmadik emeletéről kiesett, beszámol arról, a baleset után Pál megtörte a kenyeret és evett. Ennek a troászi vacsorának a rejtélye felfedi előttünk, hogy Pál ezen az éjszakán elnyújtotta a beszédét és hajnalig beszélgetett közönségével – ahogyan ez a zsidók között szokás is volt a sabat harmadik étkezése, vagyis a ”Messiás Vacsorája” után. Az Ap.Csel 20,7-ben található verset gyakran fordítják úgy, mint ami vasárnapról szól, amikor állítólag a keresztények az ÚR vacsoráját ünnepelték ebben a késői órában. A szíriai Pesitta nevű írás, amelyet a keleti egyházak használnak azt mondja, hogy ez az étkezés „eucharistia” volt, és hogy ezt az első napon, a Sabatkor ünnepelték. Az ősi szír és Közel-Keleten élő közösségek a mai napig is szombat este ünnepelik az eucharistiát, a szombat este második órájában. A gyülekezeteikben és közösségeikben sok zsidó is él, akik körülmetélik fiaikat. A tény, hogy az eucharisztia szombat este ünneplik, egy ősi hagyományra alapszik, amiről az mondják, az apostoli korra nyúlik vissza. A héber hagyományok is a szombat estére mutatnak. A görög szöveg szerint ez az alkalom Troászban „en de tee mia toon sabbatoon” történt – tehát még ez is valószínűleg a sabatra utal.

A Didaché szent vacsorája

A Didaché második szakasza, A „tizenkét apostol tanításai” (6:3-18:8) tulajdonképpen egy kézikönyv az egyházi rend számára, amelyben az étkezésekre, a keresztények keresztelkedésére, a böjtre és imádságra vonatkozó előírások találhatók. Az Eucharisztiában csak a megkeresztelkedettek vehettek részt. A közösség úgy részesedett az Eucharisztiában, hogy előbb meg kellett vallaniuk bűneiket, hogy az áldozat tiszta legyen. „Senki, aki veszekedik a társával, ne csatlakozzon hozzátok mindaddig, míg meg nem békült”. Ez utóbbi tanács általánosan előfordul a zsidó írásokban. A „Hefetz hajjim” nevű, jogi szabályok kiterjedt gyűjteményét tartalmazó irat részletesen beszél a „lashon ha rá”, vagyis a gonosz nyelv rossz használatáról, és számos olyan mondás található, hogy a Szent Szellem nem található meg ott, ahol veszekedések és hiábavaló beszédek vannak”. Egy hasonló utalás a Szent Szellem hiányára a Midrás Rúth-ban is olvasható.

Az Eucharisztia poharát a Didache 9:2-ben a következő módon áldják meg: „Hálát adunk Atyánk a te szolgád, Dávid szent boráért, amelyet megismertettél velünk Jézus, a te szolgád által, Tiéd legyen a dicsőség örökre.” A megtört kenyeret a következő szavakkal szentelték meg: ”Hálát adunk mi Atyánk azért az életért és ismeretért, amelyet megismertettél velünk Jézuson, a te szolgádon keresztül, tiéd legyen a dicsőség örökre. Ahogyan ez a megtört kenyér szétszóródott a hegyeken, majd újra összegyűjtetett és eggyé lett, úgy gyűjtessék egybe a Te egyházad a föld végső határairól a te Országodba: mert a Tiéd a dicsőség és a hatalom mindörökké Jézus Krisztus által.”

 Az étkezés után a közösség ezt olvasta: „Kegyelmedből szellemi étellel és itallal és örök élettel tápláltál a te szolgádon keresztül. Gyűjtsd össze a te egyházadat a négy égtáj felől a te Országodba, amelyet elkészítettél számára – hadd jöjjön el a kegyelem, és hadd múljon el ez a világ. Hozsanna legyen Dávid Istenének.”
A Didache ugyanúgy beszél Dávid szent boráról, mint a „Meláve malkhah” tradíció vagy a „Sze’udat David”, vagy Dávid király vacsorája. Az az örökkévaló aspektus, amely a Midrás Rút-ból kiviláglik, itt is megjelenik, amikor a Didache úgy beszél az Eucharistia szakramentális elemeiről, mint szellemi eledelről, amely örök életet ígér a hívőknek. A megtört kenyér ökümenikus üzenete egyesíti az egyházat és összegyűjti a hívőket a négy világtáj felől, Isten Országába.

A harmadik étkezés a Szidurban.

A zsidó imakönyv, a Szidur a zsidó nép lelke. Hitük alapjait tárja eléjük, alapot ad áhítatuk számára és bizonyos tekintetben naptárul is szolgál az ünnepek kapcsán. A fenti kifejeződés formákhoz legközelebb a Szidurban a harmadik étkezésnél végzett Havdalah szertartásban található arámul megfogalmazott imádság: „ez az étkezés Dávid király vacsorája” áll.
A tényleges „Zemiroth”-ban a harmadik étkezésre vonatkozó rövid részletek találhatók: „Istenben, az Úrban örök sziklánk van, őbenne, aki szólt az ő választott népének, hogy megszentelje őket – legyen úgy, hogy akik örömmel vesznek részt az ünneplésben, bőséges jóságában részesedjenek amikor eljön a Megváltó az eljövendő világért – legyen úgy, hogy ők élvezhessék az eljövendő világot, a sabbati nyugalom napját, mindazok, akik részt vesznek benne. Legyen úgy, hogy nagy örömet találjanak a Messiás szenvedéseiben, hogy megszabaduljanak teljes szabadságra, és hogy a megváltásunk előre haladjon. A Te szikládból ettünk – mi pásztorunk, mi Atyánk, ettünk az Ő kenyeréből, és ittunk az Ő borából, ezért dicsérjük az Ő nevét – ó, Kőszikla, dalokban és hangosan áldjuk a mi Istenünket, aki a mi atyáinknak jó és szépséges földet adott, táplált minket bőségben és megelégítette lelkeinket.”
A Midrash Rút sokat beszél a „megelégedés” gondolatáról.

Idézzük fel a Szidur reggeli imádságának kivonatát, valamint a Sabat zárásának imáját, amely legalább háromszor megismétlődik: „Legyen az a Te akaratod, hogy megtartsuk a Te rendeléseidet ebben a világban és éljünk, és örököljünk áldást és jóságot a Messiás két napjában és az eljövendő világban.” – mert Isten az ÚR és örök szikla. Időnként a Talmud is a Messiáshoz köti a kőszikla értelmezését.

Az általunk használt intertextuális módszer szerint hasonlítottuk össze a normatív zsidó forrásokat az Újszövetséggel. Pál hasonló kifejezéseket használ akkor, amikor az a Szent Közösségről beszél az 1 Kor 10,2-4-ben, mint a Zohár és a Szidur. A Kálvin János kiadó által kiadott új fordításban így olvassuk:„és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki (szellemi) eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki (szellemi) italt itták, mert a szellemi Kősziklából ittak, amely velük ment, és a Kőszikla a Krisztus volt.” (az angol szöveg a „szellemi, vagy „lelki” szavak helyett a „természetfeletti” kifejezést használja – a ford. megjegyzése). Emlékeztet ez a szóhasználat a Soncino Zohar soraira, amely a természetfeletti hit és természetfeletti lélek szavakat használja. Valójában a görög „pneumatikos” szó lenne a megfelelő, ha azt szelleminek fordítanák.

Összegzésként emlékeznünk kell, hogy a messiási vacsora gondolata a legkorábban rabbi Jonatán és rabbi Johai b. Hanina tanításaiban jelenik meg, aki a 135 és 170 között élő negyedik nemzedékhez tartozó „Tanna” volt. A Midrás Rút stíluseszközei hasonlítanak a Máté evangéliumához, ahogyan ezt Myron Bialik Lerner bebizonyította és ugyanabból a szellemi tradícióból származik, mint az Újszövetség. E tanítások nagy része a Tibériásban és Sepphorisban működő rabbinikus iskolákhoz kapcsolódik, amelyek a kor rabbinikus központjai voltak.
Amikor a Midrás Rút és az idevágó más zsidó irodalmi műveket elemezzük, láthatjuk, hogy a Midrás Rút nagymértékben tükrözi a rabbinikus gondolkodást. Mind a Midrás Rút, mind pedig az Újszövetség konkrét hidat ver az eljövendő világ felé, ahol azok, akik részt vesznek a messiási étkezésben ebben a világban, annak beteljesedését az eljövendő világban is meglátják. Az igazi különbség azonban a keresztény Eucahristia és a zsidó messiási vacsora között a Szent Közösség (az Úrvacsora, az Eucharistia) szakramentális természetében van, amely a bűn eltörlésének pecsétje.