Skip to content

Fogarasi Gábor: Az Evangélium meghirdetése

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta”
Lukács 19, 41.

Mindig mélyen megérint, amikor az evangéliumban úgy látom Jézust, mint akinek a szívében fájdalom van az ember elveszettsége miatt. Ezt látjuk, midőn a Megváltó úgy beszél az Őt körülvevő sokaságról, mint pásztor nélküli nyájról. Az egyik legmegrendítőbb, amikor halála előtt nem sokkal, Jeruzsálem határához érve, sír és fájdalom van a szívében a város és saját népe miatt. Pár esztendő múlva Pál apostol ugyanerről a fájdalomról ír a Római levélben, midőn Izraelre nézve kap kijelentést: „nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.” Róma 9, 2. Aki beáll a zsidóság felé való szolgálatba, az naponként találkozik a mély, benső fájdalommal, de emellett valamiféle dicsőült örömmel is.
Találkozik a fájdalommal, sebekkel, mert feltárul előtte, hogy Krisztus testén belül, az Egyházban mennyi bűn, gonoszság történt a részünkről a zsidóság felé. Megvetés, gyalázkodás, kitaszítás, gyilkos indulatok és tettek.
Találkozik annak fájdalmával is a hívő ember, hogy aki számára legfontosabb, a Messiás, Jézus Krisztus, az sok zsidó ember számára egyenlő azzal a személlyel, akinek a nevében erőszakot és üldözést szenvedtek. Így, a számunkra mindenek felett való név, számukra sokszor – miattunk – a gonoszság szinonimája lett.
Találkozni fog azzal a fájdalommal is, amely az értetlenségből fakad.

Az Egyházon belül még mindig sokan néhány habókos hobbijának tartják a zsidóság felé való szolgálatot. Mellékes, periférikus szolgálat, amelynek jelentősége igencsak kicsiny. Nem csupán értetlenség, de időnként egyfajta előítélet, félelem is kíséri a szolgálatot.
De vajon mellékesnek nevezhetjük-e azt a látást és szolgálatot, amely a zsidóság és Izrael felé tekint? A Római levél, mely a protestáns keresztyének számára oly meghatározó, amely az Egyház életében oly sokszor a megújulás forrása volt, három hosszú fejezeten keresztül foglalkozik a zsidóság és Izrael létével, állapotával és a Messiásban való jövőjével. Ha csak ezt az egyetlen tényt nézzük, van-e joga bárkinek mellékes, hanyagolható szolgálatnak tekinteni a Messiás üzenetének átadását a választott nép felé?

De találkozik a szolgálattevő a dicsőült örömmel is. Pál apostol így fogalmazza meg mindezt levelében: „ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek…hiszen, ha elvettetésük a világ megbékéltetését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból”? Mint életet a halálból! Igen, van valami dicsőült öröm abban, mikor egy élet a választott népből felismeri Jézusban Izrael Messiását. De még többről van szó. Mikor látjuk, hogy a Messiáshívő közösségek újraélednek, látjuk, hogy a Jézusban hívő zsidók közösségi szinten is megélik hitünket, akkor valóban szemünk előtt bontakozik ki, mit jelent a halálból való feltámadás, az élet. De még többről van szó. Amikor látjuk, hogy a Jézusban hívő zsidóság, a messiási közösségek újra elfoglalhatják méltó helyüket Krisztus testén, az Egyházon belül, akkor látjuk, hogyan ékesül a Menyasszony, a Vőlegény megérkezésére.

De vajon mindez, egy fajta „varázsütésre” fog megtörténni? Mi az Egyház, a helyi gyülekezetek feladata, szolgálata, felelőssége mindebben?
Mikor a zsidó misszióról beszélünk, a messiási közösségek állnak a középpontban, akkor több téma is a felszínre kerül. Beszélhetünk többek között történelmi tényekről. Csak két példa álljon itt, amelyek érdekesek és döntőek ebben a szolgálatban. Milyen események hatására tűnt el a messiási zsidó lét az egyházból? Szintén érdekes és fontos téma a messiáshívő közösségek újraéledésének, kibontakozásának újkori története.
Én ma mégis elsősorban két témával szeretnék foglalkozni, melyek vizsgálata, megélése döntő jelentőségű ebben a szolgálatban. Legelőször is három teológiai gondolat áttekintése, melyek megléte vagy némelyiknek hiánya komoly akadályokat gördít a zsidóság felé való szolgálatunkban. Majd ezután gyakorlati lépéseket szeretnék megnevezni, amelyeket akár egy-egy helyi gyülekezet, egyházközség is megtehet.

Teológiai alapvetés

I. Behelyettesítési teológia (Izrael, a zsidóság elvettetését megerősítő teológia)
Egy teológiai gondolat, mely a legtöbb pusztítást okozta az Egyházon belül zsidó és nem zsidó származású hívők között, illetve az Egyház és a zsidóság kapcsolatában. Egy teológiai gondolat, amely az Egyházat a maga egyetemességében érintette, hiszen mind keleten, mind nyugaton, hosszú évszázadokon át meghatározóvá, és alappá vált a zsidósághoz való viszonyban, mind a Jézust Messiásnak elfogadó, mind a nem messiási zsidóság felé. Nem egy gondolat volt a sok közül, amely meghatározta a zsidóságról való gondolkodást, hanem a legfőbb, és a legáltalánosabb gondolat. Olyan teológiai látás, amely nem maradt meg elméleti síkon, hanem gyakorlati lépésekben, konkrét cselekedetekben nyilvánult meg. Egy szemlélet, mely sok gonoszság forrása lett és sok gonosz, szomorú tettet próbált visszaigazolni.
A behelyettesítési teológia (vagy, ahogy én nevezem a zsidóság elvettetését megerősítő teológia) alapgondolata, hogy a zsidóság, mint az Isten-gyilkos nép, akik keresztre feszítették a Megváltót, méltatlanná vált a választott nép elhívására. Isten az ő népét elvetette és helyébe az új, szellemi Izrael, az Egyház lépett. A zsidó nép átok alá helyeztetett, Isten büntetése van rajtuk. Minden jogot, dicsőséget, elhívást, amely addig Izrael, a zsidóság ajándéka volt, most az Egyház birtokába helyezte át a Megváltó. Izrael megszűnt a szellemi áldások hordozója lenni, az Örökkévalónak nincs további terve Izraellel. A zsidóság, Izrael az Egyház számára többé nem a kapott áldások gyökere, forrása, hanem félelmetes, gyanús, gonosz ellenség, amely nem csupán Jézust ölte meg, de gyilkos indulatokat táplál a keresztyénség, a keresztyének, az Egyház iránt. Ezért, ezen a szinten kell fellépni velük szemben, a „kapcsolat” alapja csupán a védekezés és támadás lehet.
Ebből fakad, hogy az Egyházban jelen lévő minden zsidóságra utaló lételem felszámolandó, eltüntetendő. Minden, ami arra utal, hogy hitünknek zsidó gyökere van átformálandó. Felmutatandó, hogy semmilyen szellemi közösségünk nincs a zsidósággal, a keresztyénség gyökerei nem a zsidóságban rejlenek. Az Ószövetség nagy alakjainak, prófétáknak többé Izraellel semmilyen kapcsolata sincs, hanem kizárólag csak az Egyházzal.

Személyes véleményem szerint, ebben a teológia gondolkodásban benne van, az ember ős féltékenysége is, amely képtelen elviselni a másik létezését, azt pedig kiváltképpen, hogy az Örökkévalónak, a másikkal is terve lehet, a másikon is lehet a Mindenható áldása.
Ez a teológia azzal a gyakorlati következménnyel járt, hogy az Egyházon belül felszámolták, megsemmisítették a zsidó jelenlét nyomait, a Jézusban hívő zsidók, a messiási zsidók többé nem lehettek szabadon, mint zsidó identitású, népükhöz ragaszkodó hívők jelen az Egyházban, hanem meg kellett tagadni, sőt időnként átok alá kellett helyezni zsidó hátterüket, kötődésükét. Döntés elé lettek állítva: a Messiás, Jézus vagy zsidó voltuk. Alapigéje ennek a látásnak, amelyet kifacsarva, hamisan magyarázva gyakoroltak, Péternek a pünkösdi igehirdetéséből való: „szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől” vagy ahogy a Károli fordításban olvashatjuk „szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől.”
Bár most nincs idő annak a kifejtésre, hogy mennyi fájdalom, seb fakadt évszázadokon keresztül ebből a gondolkodásból, annyit kötelességünk felismerni, hogy e teológiai látás nem maradt elméleti szinten, hanem sokszor a legaljasabb emberi indulatok és tettek forrása lett, melyet a magát keresztyénnek nevező Európa a közöttük élő zsidósággal elkövetett. Sokan a gonoszságuk visszaigazolására a behelyettesítési teológia gondolatára mutattak vissza.
Nagy kérdés, hogy túl vagyunk-e mindezen. Felszámoltuk-e, az ige, a kijelentés alapján, megtagadtuk-e bűnbánattal ezt a teológiai gondolkodást. Hála az Örökkévalónak egyre több jel mutat arra, hogy ez megtörtént és jelenleg is zajlik. Ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy egy nagyon mélyen begyökerezett, sok szálon futó gondolatkörről van szó. Egyetlen példát hadd említsek meg, s ez a lopás. Igen a lopás, mert az is ide tartozik, amikor az Örökkévaló Izraelre, az ő népére vonatkozó ígéreteit, egyszerűen teológiai tudatlanságból, vagy számításból önmagunkra alkalmazzuk, elszakítva, egy-egy ígéret gyökerét, vagy éppen beteljesülésének irányát Izraeltől, a zsidóságtól. Az elmúlt időben komoly visszhangot keltet messiási közösségekben, hogy egyes karizmatikus csoportok a Dávid sátorának helyreállításáról szóló ígéretet egyszerűen, meglepő primitivizmussal, a dicsőítő lelkület megújulására értelmezik és egyetlen szót sem ejtenek ennek igazi, biblikus hátteréről. A lopást így értem. Egyszerűen elrabolja, elszakítja az ígéretet attól, akire vonatkozik, és saját céljaira használja föl.

Behelyettesítési teológiától való megszabadulásunk akkor következik be, ha konkrét lépések is következnek, annak megtagadásából. Mert ahogy voltak a behelyettesítési teológia vállalásának szomorú, sebeket okozó következményei, úgy a megszabadulás útja az, ha a megtagadásának is vannak konkrét lépései. Ez bizony már erőteljesen érinti a missziót és messiási közösségek felé fordulásunkat. Ez egy ajtónyitást kell, hogy eredményezzen, amely során a messiási zsidó hívő többé nincs hamis választás elé állítva, hogy: Jézus vagy a zsidó identitás, háttér. Ajtónyitást abban, hogy közösségileg is szabad arra Krisztus testén belül, hogy, mint zsidó élje meg a Messiásba vetett hitét. Kiépíthesse, megtalálhassa ennek a közösségi formáit. A zsidó lét, jelenlét teljesen normálissá, szabaddá válhasson az Egyházon belül. A nem zsidó hátterű gyülekezetek pedig örömmel fedezhessék fel hitük gyökereit, közösségüket az Isten népével.

II. Kettős szövetség teológiája káros következményeinek felszámolása
Itt még közelebb kerülünk a missziói elhívásunkhoz. Ha a behelyettesítési teológia egy hatalmas, mély szakadékot hozott létre az Egyház és zsidóság között, így akadályozva, hogy a zsidóság meglássa Jézusban a Messiást, akkor a kettős szövetség teológiája egy belső bénultságot okozott és okoz ma is az Egyházon belül, arra nézve, hogy szabadon tegyünk bizonyságot Jézusról a választott nép felé.
Érdekes, hogy a kettős szövetség gondolata mindkét oldalon, mind az Egyház, mind a zsidóság gondolkodásában felbukkant az elmúlt hosszú évszázadok alatt és virul ma is, egyfajta hamis konszenzust teremtve a két közösség között, megakadályozva Jézusnak, mint Messiásnak való meghirdetését.
Nagyon egyszerűen fogalmazva az Egyházon belül a kettős szövetség gondolata arról szól, hogy nem szükséges, s némelyek megfogalmazásában egyenesen káros és romboló missziói tudattal fordulni a zsidóság felé. Az Örökkévalónak van egy külön szövetsége a zsidósággal és egy másik a nemzetekkel. A zsidóság ily módon, a Messiás, Úr Jézus nélkül szinte ugyanabban a kegyelmi állapotban van, mint az Egyház. Ez a két szövetség sok tekintetben egymás mellett párhuzamosan fut, fut bele Isten országába. Ily módon a zsidóság felé nekünk nincs missziói kötelességünk. Ennek a gondolatnak a fő jelszava a párbeszéd (megjegyzem ez nagyon fontos, hiszen véleményem szerint minden misszió alapja a párbeszéd, ha ez nincs meg, akkor a misszió hiteltelenné válik), a párbeszéd, a misszió helyett. Odáig jut, hogy egyenesen károsnak tartja a jó kapcsolatok szempontjából a Jézusról szóló evangéliumi üzenet átadását.
A messiási zsidó hívők és közösségek léte azonban felborítják ezt a hamis konszenzust, és erőteljesen tesznek bizonyságot arról, hogy valaki egyszerre lehet Jézus tanítványa, hívő és zsidó. Az Örökkévalónak nincs két külön terve, egy az Egyházra, egy a zsidóságra nézve, hanem egyetlen üdvözítő terve van a Messiásban mind a zsidók, mind a nemzetekből származó hívők számára. Persze ehhez szükségünk van arra, hogy – amint a zsidó származású J. M. Lustige, Párizs volt érseke fogalmaz – a keresztyének Jézusban meglássák Izraelt, mert így látja majd meg Izrael Jézusban a Messiást.

A kettős szövetség teológiájának mai virágzása mögött persze szomorú, közelmúltbeli történelmi események és ebből fakadó mély lelkiismeret furdalás is áll. Konkrétan a Soa rémtetteiről van szó, a haláltáborok és gázkamrák rémségeiről, az európai zsidóság nagyszámú kiirtásáról. Sokan úgy érzik, az Egyháznak nincs joga, pontosabban elvesztette a borzalmak közötti hallgatásával a jogát ahhoz, hogy bizonyságot tegyen Jézusról. Lelkiismeret-furdalás, amely mögött valós bűnök elkövetése áll bénítóan hat ránk. Ugyanakkor az egyik bűn nem menthető a másikkal. A rémtettek idején való hallgatást (bár szükséges megjegyezni, sokan a Megváltó nevében ezrek és ezrek életét mentették meg és nem hallgattak), nem mentheti a mostani hallgatást a Messiásról. A bűntől való szabadulásnak a bűnbánat és nem egy újabb bűnnel való takaródzás az útja.
A kettős szövetség teológiájához tartozik az a főleg bizonyos fundamentalista közösségekben időnként elhangzó gondolat, hogy most nem kell a zsidóság felé fordulni az evangélium meghirdetésével, hiszen majd a beköszöntő nagy nyomorúság korszakában, midőn az Egyház már elragadtatott, lesz újra jelentős szerepe Izraelnek és a zsidóságnak. Mentségükre legyen mondva (bár a mentség szó nem a legmegfelelőbb egy helytelen teológiai gondolatra nézve), hogy ezek a közösségek sokat tesznek Izrael és a zsidóság jelentőségének felfedezéséért, magukat erősen Izrael pártinak nevezik. De lehet-e Izrael pártinak nevezni az olyan gondolatkört, amely valamiféle sajátos elgondolásból hallgat az evangéliumról, az Élet útjáról?
Végül meg kell említeni, hogy a kettős szövetség gondolata a zsidóságon belül is él, egyfajta védekezési mechanizmusként a keresztyénséggel és az evangéliummal szemben.

A zsidóságon belül ez a gondolatkör egészen Maimonidészig vezethető vissza, pontosabban ő dolgozta ki azt a szemléletet, hogy a keresztyénség megfelel a pogányoknak, amely így megszabadította őket a bálványimádásból, és utat nyitott nekik Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének a tiszteletéhez. Bár hitük így is tökéletlen, hiszen keveredik benne az Élő Isten és egy ember (Jézus) tisztelete, de még mindig jobb, mint bármely bálványkultusz. Magyarán, a keresztyénség, az evangélium út lehet a pogányok, (a különböző) nemzetek számára, de nem a zsidóság számára. A modern korban Franz Rosenzweig zsidó származású filozófus eleveníti fel újra ezt a gondolatot. Ő sokáig gondolkodott azon, hogy áttér a keresztyén hitre, de végül nem tette meg ezt a lépést. A „Megváltás Csillaga” című munkájában amellett érvel, hogy Jézus valóban Messiás a nem zsidó származású népek számára, de a választott népnek nem Messiása. Valóban a nemzetek számára Ő az egyedüli út az Atyához, azonban a zsidóság az Istennel van közösségben a mózesi szövetség által.

Az Örökkévalónak azonban egyetlen üdvözítő terve van, egyetlen név van, amelyben megtartatás, megmenekedés van minden hívő ember számára, legyen zsidó, vagy származzon a nemzetek közül. A kettős szövetség gondolata azért is gonosz, mert szinte ugyanúgy elszakítja a Messiás Úr Jézust a zsidóságtól, mint a behelyettesítési teológia. Gonosz, mert nem hajlandó meglátni a választott nép szomjúságát a Megváltóra, az evangéliumra.

III. Héber keresztyénektől a Messiáshívő zsidóságig
Különbségtétel nem csupán játék a szavakkal, hanem a misszió szempontjából is egy jelentős paradigmaváltást takar. Az Egyházban mindig jelen voltak a szorongattatások ellenére a zsidó származású hívők, aki sokszor bensőjükben, vagy rejtetten élték meg egyénileg, zsidóként a Jézusba vetett hitüket. Hitük azonban, külső formáiban, teljes mértékben azonosult, annak a felekezetnek a szokásrendjéhez, amelyhez tartoztak. A közösségi lét megéléséről szó sem volt és szó sem lehetet. Tulajdonképpen a fordulatot a 1800 években induló skandináv és angolszász gyökerű zsidó missziós szervezetek hozták létre. Főleg kelet európai, ortodox hátterű zsidók megtérése komoly döntés elé állította a felekezeteket és a missziós szervezeteket. A megtért zsidóknak joguk van-e a Messiásba vetett hitüket közösségi formában is gyakorolni, illetve ezt a közösségi formát a maguk zsidó háttere szerint megélni (gondoljunk itt például a szombat napra vagy a bibliai zsidó ünnepekre)? Jó katolikussá, vagy reformátussá kell válnia egy messiási zsidónak, vagy alkothatnak saját gyülekezeteket a Krisztus testén belül? Vajon nem vezet ez el valamiféle szektásodáshoz? Ha pedig tényleg joguk van közösségi szinten is megélni hitüket, milyen formában tehetik ezt? A paradigmaváltás tehát abban van, hogy most már nem csupán egyénként, hanem közösségileg is megélhessék hitüket. Elfogadva Jézust Messiásnak megtalálhassák Krisztus testén belül azokat a közösségeket, ahol megélhetik zsidóként a hitüket. De mi a viszonya ezeknek a közösségeknek a többi felekezethez? Mitől lesz egy ilyen közösség messiási zsidó? Nem érdektelen kérdések ezek. Több messiás hívő közösség Jeruzsálem 1967-es zsidó kézre kerülésében erre nézve is szimbolikus üzenetet lát, mely a messiás hívő közösségek gyámkodás alóli felszabadulására utal. Olyan kérdések ezek, melyekben a messiási közösségeken belül is vita van.

Jómagam úgy gondolom, a messiási közösségek ne alkossanak, illetve nem szükséges valamiféle külön felekezeti létet élniük, hanem a legszorosabb kapcsolatban éljenek a felekezetekkel. Legyen belső autonómiájuk, a liturgiában, a hitélet formáiban legyenek jelen „sajátosságaik”, lehessen a legnagyobb szabadság ebben a számukra.
Ehhez a kapcsolódik az úgynevezett „II. Jeruzsálemi Tanácskozás Felé” (TJC II) nevet kapott látás. Ez, a ma már felekezeteken áthidaló gondolat kiemeli, hogy valami hasonló lépésre van szükség a nemzetekből származó keresztyének részéről, mint amelyet a zsidó származású hívők tettek meg, s amiről az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 15. fejezete be is számol. Ott, Isten akaratának a felismerése, amely szabadságot adott a nemzetekből származó hívőknek és nem kellett zsidóvá lenniük ahhoz, hogy a Messiás követői legyenek, a misszióban hatalmas áttörést hozott. A messiási közösségek, de sok nemzetből való keresztyén, a legkülönbözőbb felekezeti háttérből, egy hasonló lépést lát szükségesnek, csak most abban, hogy a messiási zsidóság kapjon Krisztus testén belül hasonló szabadságot.

Összefoglalva: gondolkodni, sőt vitatkozni lehet és szükséges is azon, hogy a messiás hívők milyen közösségi formában élhetik meg hitüket a Krisztus testén belül, de az, hogy ez joguk és a zsidó misszió szempontjából szükséges is, vitathatatlan. Az is bizonyos, hogy ezt nem diktálva, hanem szabadságot adva a számukra ennek kialakításában kell, hogy megtörténjen.
Gyakorlati lépések
Az általam, a következendőkben megnevezett lépések több esztendő gondolkodásából, imádságából és megtapasztalásából fakadnak, amelyet testvérek közösségében (Dániel Csoport) érlelt ki szívünkben a Mindenható. Olyan javaslatok ezek, amelyek nem tévedhetetlenek. Mi ezt kaptuk, ezt láttuk helyénvalónak, de ha minket jobbra tanítanak, akkor készek vagyunk elfogadni.

1, Látni kell, hogy a magyarországi zsidóság erőteljes identitás válságban van. Ez a válság, vajúdás a szemünk előtt zajlik. Nem beszélhetünk így: „a” zsidók, mert egyre kevésbé fedezhető fel egy egységes, konszenzusos alap, hogy ki nevezhető zsidónak. Ha valaki elolvassa a Szim Salom progresszív (liberális) közösség honlapját és mellé teszi, hogy mit vall a lubavicsi közösség a Tóráról, vagy éppen a Messiás személyéről, akkor erőteljes különbségeket fedez fel. Az előttünk zajló vajúdás az identitás témakörében, azonban egy pozitív eredménnyel is zárulhat. Nagyon fontos kihangsúlyozni és konszenzusosan elfogadtatni, hogy a Jézust Messiásnak elfogadó zsidó ember is (természetesen akkor, ha ő így akarja megvallani) zsidó. Ennek a szabadsága, megvallása nélkül – tapasztaljuk – még ma is sok zsidó szorong lépni a Messiás felé.
Az egy külön érdekesség, hogy úgy tapasztaljuk, hogy a szekularizált zsidóság (amely a magyarországi zsidóság nagy részét jelenti) sokkal nyitottabb az evangélium felé. Mikor egy ilyen háttérből valaki elindul a Messiás felé, akkor az sokszor együtt jár az ő saját zsidó identitásának a felébredésével, vagy megerősödésével. Ezért is nagyon fontos a Messiáshívő közösségek léte, amelyek ebben a Jézusban hívő zsidó identitásában segíthetik a kereső embert.

2. Legdöntőbb missziói lépésnek jómagam az erős Messiáshívő közösségek létrehozását tartom, amelyek képesek befogadni, növekedtetni a Messiást szívükbe fogadó zsidó testvéreinket.
Ennek hátteréről a következőket illendő tudni. Miközben erős Messiáshívő közösségekkel találkozhatunk az Egyesült Államoktól kezdve Ukrajnán át, egészen Izraelig, addig Magyarországon, ahol Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége él, szinte alig található, vagy éppen a haldoklás stádiumában vannak a Messiáshívő gyülekezetek. Természetesen az elmúlt esztendők során több próbálkozás is volt, melyek közül némely több kárt tett, mint amennyi haszonnal járt.

A hiba ott történt, hogy ezen közösségek nagy részét saját gyülekezeteink tagjai tették ki, akiknek származásilag semmi közük nem volt a zsidósághoz. Ezen közösségek zsidó identitása kimerült abban, hogy dicsőítő énekek sorát zsidó stílusban, körtáncot lejtve énekelték. Ha betért volna közéjük egy ortodox hátterű zsidó – bocsánat a kifejezésért – de „hasát fogta volna a nevetéstől”, ha azt hallja, hogy ez egy zsidó hátterű közösség.
De akkor mi lenne a járható út?

Először is, bátorítsuk a gyülekezeteinkben lévő zsidó származású hívőket közösségek szervezésére. Személyes tapasztalataink szerint a biblikus, zsidó ünnepek Jézusra mutató megünneplése nagy vonzóerőt jelentenek, melyre a legkülönbözőbb hátterű zsidó emberek is szívesen eljönnek. Ezek az ünnepek kiváltképpen alkalmasak a Messiásról szóló jó hír átadására, úgy hogy nem valami „lenyomom a torkodon” című evangélizáció történik.
Ezeknek az ünnepeknek megvan a maga prófétai üzenete, melyek a Messiás, Úr Jézusban teljesedtek, teljesednek be. Vallásos hátterű zsidó ember számára ily módon válik „dekódolhatóvá” az üzenet, a szekularizált háttérből jövő zsidó embernél pedig azt tapasztaljuk, hogy nagy élmény a számára, hogy valami kapcsolódást talál a múlthoz, saját gyökereihez. Tudomásul kell venni, hogy sokan, akik templomba, vagy egy templomban zajló klasszikus evangélizációra nem tennék be lábukat, egy ilyen ünnep köré szerveződő alkalmon szívesebben részt vesznek.

Személyes meglátásunk szerint, leginkább az Izraelben lévő Messiáshívő közösségek azok, amelyeket e téren tanulmányozni érdemes, sőt személyes kapcsolatra lépni velük. Még az is elképzelhető, hogy a magyarországi közösségek onnan kapjanak bátorítást, erősítést.

Fogarasi Gábor református lelkész

Back To Top